Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ismét megsokasodhatnak a portugál gályák (Physalis physalis) a népszerű spanyolországi nyaralóhely, Mallorca környékén.
Annak ellenére, hogy a portugál gályát hólyagmedúzaként is emlegetik,
valójában nincs sok köze a valódi medúzákhoz,
azonkívül, hogy ez a faj meg amazok is a csalánozók törzséhez (Cnidaria) tartoznak.
A portugál gálya rendszertanilag a hidraállatok osztályába (Hydrozoa) és a telepes medúzák rendjébe (Siphonophora) sorolható. Noha látszatra az igen különleges és tetszetős kinézetű portugál gálya egyetlen organizmusnak tűnik, valójában mégsem az,
hanem kétfajta apró és hasonló felépítésű polip, illetve meduzoid típusú élőlények sokaságából álló telep.
A telepet felépítő polipok eltérő fiziológiai funkciókkal rendelkeznek, és csak együtt életképesek.
A kolónia legjellegzetesebb, és a felszínről is jól látható egysége a gázzal töltött halványkékes színű és áttetsző, a tetején felmagasodó barázdás tarajt (vitorlát) viselő gázhólyag (pneumatophore).
A gázhólyagot nitrogén tölti ki, és erről lógnak a mélybe a telepek, illetve a rendkívül hosszú fogófonalak, amelyek átlagosan 10 és 20 méter közöttiek, de esetenként akár 50 méteres mélységig is leérnek.
A kékes, illetve halványlilás színben játszó gázhólyagról felmeredő taraj fogja be a szelet, amelynek segítségével a portugál gálya hatalmas távolságokra sodródhat a nyílt tengeren.
A portugál gálya érdekes tulajdonsága,
hogy a telepre veszélyes erős, illetve viharos szélben képes leereszteni a vitorláját és a hólyagot is.
Ilyenkor a telep alásüllyed a mély és nyugodt vizekbe, ahol a portugál gálya már könnyedén átvészeli a felszínen tomboló vihart.
A portugál gálya csalánmérge nagyon erős neurotoxinból áll,
csípése azonnali és rettenetes fájdalmat okoz.
A gázhólyagról alálógó csápok gyöngyszerűek, és mindegyik „gyöngy" speciális csalánsejteket, úgynevezett nematocisztákat tartalmaz. Ha valaki vagy valami hozzáér a portugál gálya fonalaihoz, a méreg a másodperc tizedrésze alatt kilövődik.
A roppant fájdalmas szúrás helyén súlyos, az égési sérüléshez hasonló bőrelváltozások alakulnak ki,
amelyek megfelelő és szakszerű kezelés hiányában elhegesednek, akár maradandó nyomokat hagyva a csípéssel érintett testrészen.
Portugál gálya csípése esetén az azonnali tüneti kezelésen kívül mindenféleképpen szükséges a dermatológiai terápia is, elkerülendő a csúnya hegek kialakulását.
Mivel a telepeket elsősorban a szél, valamint a tengeráramlások sodorják a felszínen, az eredendően pelágikus, azaz nyílttengeri életmódot folytató portugál gályákat a változó széljárás időnként a partok közelébe sodorhatja.
A zsúfolt tengerparti fürdőhelyeken különösen kockázatossá válhat a partot elérő portugálgálya-invázió.
Szerencsére a felszínen sodródó gázhólyagokat könnyű észrevenni, ám amíg az újabb szélirányváltás vissza nem sodorja a part közelében felgyűlt portugál gályákat a nyílt tengerre, az a legjobb és legbiztonságosabb megoldás, ha átmenetileg nem megyünk a vízbe.
Mégis mi a teendő akkor, ha valakit megcsíp egy portugál gálya? Sokfajta medúzacsípés elleni „recept" kering a köztudatban, mint például élesztő, borotvahab vagy alkohol rákenése a csípéssel érintett testrészre, de ugyancsak népszerű „tipp" a csípés helyének édesvízzel való öblögetése, vagy – jobb híján – levizelése is.
Nos, ezeknek a „népi gyógymódoknak" csupán egyetlen eredményük lehet, mégpedig az, hogy a fájdalom nem múlik el,
sőt, esetleg még tovább is romlanak a mérgezési tünetek.
A leghatásosabb és azonnal bevethető ellenszer a csalánméreg semlegesítésére a háztartási ecet.
Ebből a legmegfelelőbb a legalább 5%-os hígítatlan ecetsav. Nagyon fontos, hogy az alkalmi elsősegélyt nyújtó véletlenül se érjen puszta kézzel a csípéssel érintett testrészhez!
A méreganyag ugyanis hosszú ideig nem bomlik le, így aki vigyázatlanul hozzáér a csípéssel érintett testrészhez, maga is azonnal áldozattá válik. Legjobb, ha a beavatkozás előtt az autók elsősegélydobozában található gumikesztyűt, vagy – ha van – a búvárok, illetve szörfösök által is használt neoprénkesztyűt húzunk fel.
A sérülés helyét először öblítsük le bőségesen tengervízzel (az édesvíz nem jó ehhez) majd egy ecettel alaposan átitatott vatta- vagy gézdarabbal dörzsöljük át a csípéssel érintett testrészt.
Az elsődleges beavatkozás mellett is fontos, hogy az áldozat haladéktalanul keresse fel az orvost.
Egy egészséges felnőtt vagy gyermek számára a portugál gálya csípése nem jelent halálos fenyegetést, ám a szív- vagy érrendszeri betegségben szenvedőknél, vagy az allergiás rohamokra érzékeny embereknél
gyors és szakszerű beavatkozás nélkül a csípés akár halált is okozhat.
Sajnos ez utóbbira akadtak már bőven példák.
A Földközi-tenger vizében honos csalánozók jelentős többsége szerencsére nem rendelkezik olyan erős méreganyaggal, mint a portugál gálya, így ezek nem is jelentenek komoly kockázatot a fürdőzők számára.
A leggyakoribb mediterrán medúzáknak, mint amilyen az áttetsző tányérhoz hasonló füles medúza (Aurelia aurita), vagy a rendkívül dekoratív, vaskos, karfiolszerű fogókarokkal rendelkező gyökérszájú medúza (Rhizostoma pulmo), rendkívül gyenge, az ember számára érzékelhetetlen a csalánmérge.
Létezik azonban a mediterrán vizekben egy olyan apró és látszólag jelentéktelen medúzaféle, a világító medúza (Pelagia noctiluca), amelynek csípése, ha nem is olyan veszélyes, mint a portugál gályáé,
azonban szintén igen fájdalmas, és tönkreteheti a nyaralást.
A kicsi, mindössze 5-10 cm hosszú, áttetsző és zászlószerű fodros fogókarokkal, valamint vékony tapogatófonalakkal rendelkező világító medúza csalánmérge különböző fehérjék keverékéből áll, ami a bőrfelülettel érintkezve azonnali égető fájdalmat okoz.
A marás helye megduzzad és elvörösödik,
a világító medúza csípését pedig tünetként fejfájás, heves hányinger, rosszabb esetben pedig eszméletvesztés jellemzi.
Az allergiára érzékenyeknél különösen erősek lehetnek ezek a tünetek. A világító medúza csípését ugyanúgy kell kezelni, mint ahogyan azt a portugál gálya csípésénél már leírtuk.
Amíg a portugál gálya elsősorban a Földközi-tenger nyugati medencéjében, különösen a Baleári szigetcsoport környékén bukkanhat fel, addig vele szemben
a kicsi világító medúza mindenütt előfordul a mediterrán medencében,
így az Adriai-tenger magyar turisták körében különösen kedvelt horvátországi partszakaszán is.
Szerencsére a világító medúza szintén nyílttengeri életmódot folytat, amely csak akkor jelenik meg a partoknál, ha a széljárás partközelbe sodorja a medúzák népes rajait. A tengerparti nyaralásra készülve ajánlatos, ha elcsomagolunk egy kis fiola ecetet, valamint mindenre felkészülve egy pár orvosi gumikesztyűt is. Ez a fajta előrelátás adott esetben sok kellemetlenségtől megkímélhet bennünket.