Meghallva a nagy múltú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település, Rudabánya nevét, valószínűleg a sokáig itt bányászott vasércre, valamint az 1965-ben megtalált 10 millió éves miocén időszaki emberszabású ősmajom, a Rudapithecus hungaricus világhírűvé lett fosszíliáira gondolunk először.
A trianoni országhatárokon belüli magyar területek közismerten szegények ércekben, ezért is számított különlegesnek a múltban a rudabányai vasérc.
A több ezer éve lakott Rudabányán már az ókorban is fejtettek vasércet a kelták,
az Anjou-korban, a 14. században pedig elsősorban aranyat, ezüstöt és rezet bányásztak a településen,
amelynek szláv eredetű neve szintén a vasércre utal.
(A ruda szó ércet, vasércet, illetve vasas vörös földet jelent.)
A nagyipari vaskitermelés a 19. század végén kezdődött el,
és 1945 után, a Rákosi-diktatúra idején meghirdetett irreális nehézipar-fejlesztés, a „vas és acél országa” jegyében érte el a tetőpontját.
A kimerülő telepek miatt ráfizetésessé és gazdaságtalanná vált vasércbányászatot 1985-ben szüntették be végleg. Az elhagyott tárnákat és külszíni fejtéseket pedig szépen lassan visszavette a természet.
Magyarország legmélyebb tava a bányaművelés 1985-ben történt megszűnése után alakult ki, az egykori Vilmos és Andrássy bányarész határánál fekvő kettő karsztos medrű tavacska összeolvadásával.
Az így létrejött tengerszem – puszta méretei alapján – nem tekinthető valamiféle impozáns víztömegnek:
a Rudabányai-tó mintegy 300 méter hosszú, az átlagos szélessége pedig 80 méter körüli.
A sok-sok évtizeden át folyamatosan mélyített külfejtés miatt a sziklafalak közé szorult tó viszont meglepően mély; a felszíntől számítva 60 méteres mélységben lehet elérni a mederaljzat legmélyebb pontját,
ahol már 7 atmoszféra a vízoszlop abszolút nyomása.
Ezzel a bathymetrikus értékkel a rudabányai tengerszem számít hazánk legmélyebb állóvizének.
A mederviszonyok, illetve a sziklás aljzat miatt a síkvidéki, többnyire löszös aljzatú és lebegő hordalékkal telített vizű tavainkkal szemben
a Rudabányai-tó nemcsak képletesen szolgál rá a tengerszem elnevezésre, hanem vizének átlátszósága miatt is.
A napfényes időben a türkiz és a smaragd megannyi árnyalatában játszó víztömeg színe valóban a tengerére emlékeztet csakúgy, mint az áttetszősége.
A szinte alig létező, rendkívül gyenge vertikális áramlás miatt a Rudabányai-tó víztömege erősen keresztrétegzett.
Erre vezethető vissza, hogy a tó víztömegében több, egymástól éles határral elválasztódó hőváltó réteghatár (termoklin) található.
Amíg nyáron a tartós napsugárzás hatására akár +24-25 Celsius fokra is felmelegedhet a felszín, addig odalent, 60 m körüli mélységben már csak +6 fok körüli dermesztő hideg uralkodik.
Az igen tiszta, ám tápanyagszegény vizű tónak nem különösebben gazdag az élővilága, a „makrofaunát” csupán néhány kisebb halfaj reprezentálja a Rudabányai-tóban. A tó környezetét napjainkra már teljesen visszahódította a természet.
A tópartot övező sziklákon különböző cserjefélék kapaszkodtak meg, a lejtőket pedig akác-, nyír- és fenyőligetek ékesítik,
de a vastagabb talajrétegeket szép lassan a tölgyesek is birtokukba veszik. Magyarország legmélyebb tava magánterületen fekszik, ám a Rudabányai Múzeumhoz történt előzetes bejelentkezés alapján szabadon látogatható a türkizszínű tengerszem.