Gyakran megfigyelhető, hogy a kutyák szundikálás előtt rendszerint körbe-körbe sétálnak.
Ez a viselkedés még a jégkorszakba, a prehisztorikus, a háziasítás előtti időkre nyúlik vissza,
amikor a kutyaősök értelemszerűen még nem „ágyban, párnák közt" tértek nyugovóra, hanem maguknak kellett elkészíteni fekhelyüket, nem egyszer igen zord viszonyok között.
Bár a mintegy 20 ezer éve történt domesztikálás után a kutyák jól alkalmazkodtak az emberrel való együttéléshez, ám ennek ellenére is megőrizték őseik néhány túlélő ösztönét.
Leslie Irvine, a University of Colorado, az amerikai Colorado állambeli Boulder város egyetemének szociológusa, aki az állatok szerepét vizsgálja a társadalomban. A kutató elmondta, hogy a kutyák őseiben
a körözés szokása genetikailag kódolt viselkedési forma volt,
aminek az volt a fő célja, hogy biztonságos fészket készítsenek.
Mivel több tízezer évvel ezelőtt, a vad ebek számára még értelemszerűen nem álltak rendelkezésre azok az ember biztosította kényelmes, mesterséges fészkek, mint háziasított leszármazottaiknak,
a magas aljnövényzetet és bozótot először le kellett taposniuk,
hogy kényelmes fekhelyet készítsenek maguknak és kölykeiknek.
Ennek pedig az volt a legkönnyebb módja, ha körbe-körbe járva letaposták az aljnövényzetet az éjszakai alvó területükön.
Ez a rituálé a legnagyobb valószínűség szerint biztonsági óvintézkedés gyanánt is szolgált: azzal, hogy a kutyaősök körbe-körbe sétálva lesimították a füvet, egyben elhajtották a fekhelynek kinézett helyen ólálkodó kellemetlen rovarokat is.
Másrészt a lenyomkodott, lesimított terület látható jel volt más fajtársak számára, hogy ez a terület már foglalt.
Még ha napjainkban a házi kedvenccé lett kutyák többnyire kényelmes párnákon, a gazdi által biztosított mestersége fészekben is szundikálnak, az ősi viselkedési forma nem veszett ki belőlük.