Szerencsére jó eséllyel még visszafordíthatjuk a folyamatot, ehhez viszont arra lenne szükség, hogy a világ országai visszaszorítsák a szén-dioxid-kibocsátásukat.
Nem hinném, hogy akárcsak a közelébe is kerülnénk egy ilyen mértékű katasztrófa bekövetkeztéhez"
– húzta alá Tapio Schneider, a pasadenai Kaliforniai Műszaki Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.
De miről is van szó pontosan? Schneider és kollégái a szubtrópusi óceánok felett húzódó stratocumulus felhők viselkedését modellezték. Ez a felhőtípus nagyjából a Föld felszínének hét százalékát takarja és hűti a bolygót azáltal, hogy visszaveri a Nap által kibocsátott hőt az űrbe. A szimuláció futtatása során a szakértők egy nagyon ijesztő folyamatra figyeltek fel:
amikor a légkörben lévő szén-dioxid-szint megközelítette az 1200 ppm (part per million, vagyis az egész milliomod része) értéket, a stratocumulusok szétestek, majd eltűntek.
A fenti megfigyelés azért csak a szubtrópusi stratocumulusokra vonatkozik, mert ezek a felhők meglehetősen különlegesnek számítanak – a felhőtakaró integritását a felhőtető hűtése biztosítja az infravörös sugárzás kibocsátása által.
E folyamatot ugyanakkor a magas szén-dioxid-szint blokkolhatja.
A fehér, világos felhők elvesztése még inkább drámaivá teheti az amúgy is aggasztó klímaváltozási folyamatot – Schneiderék számításai alapján további 8 Celsius-fok fog hozzáadódni a globális átlaghőmérséklet növekedéséhez.
(1200 ppm-es szén-dioxid-szint esetén 6 Celsius-fokkal emelkedne az átlaghőmérséklet, ehhez jönne a felhőveszteségből származó plusz 8 Celsius-fok, ami összesen 14 Celsius-fokos – vagy akár még annál is nagyobb – melegedést jelentene.)
A légköri szén-dioxid-szint a becslések szerint idén átlépi a 410 ppm-et (összehasonlításképpen az ipari forradalom elrajtolásakor ez az érték 280 ppm volt). Ha a Föld összes fosszilis tüzelőanyagát felhasználnánk, az atmoszféra szén-dioxid-szintje 4000 ppm-ig emelkedne.
Fontos megjegyezni, hogy – legalábbis a közeljövőben - még abban az esetben sem közelítenénk meg ezt a sokkoló értéket, ha a világ vezetői semmit sem tennének a kibocsátás visszaszorításáért.
A célkitűzések megvalósulásának elmaradása esetén is csak bőven 2100 után realizálódna a fent vázolt szcenárió.
Más klímakutatók is egyetértenek Schneiderék megállapításaival, de hangsúlyozzák, további kutatásokra van szükség a számításokkal kapcsolatos bizonytalanságok eloszlatására.
Az eredményekkel egy másik, a kutatókat régóta foglalkoztató rejtély is megoldódhat –
nevezetesen az, hogy miként élhettek 50 millió éve az Arktisz környékén krokodilok?
Ismert volt eddig is, hogy ebben a földtörténeti periódusban jóval több szén-dioxid volt a levegőben, azonban még ekkora mennyiségű üvegházhatású gáz sem tudta megmagyarázni a szokatlan meleget. Most már tudják, hogy a frissen megismert felhő-visszacsatolási mechanizmus tette lehetővé a mai szemmel nézve szokatlan körülményeket.
Annak is megvolt az oka, hogy idáig senki nem talált rá a Schneiderék által felfedezett hatásokra: a számítások megkönnyítése érdekében a széles körben használt klímamodellek erősen leegyszerűsítették a felhők viselkedésének fizikáját. Schneider ezzel szemben a szubtrópusi atmoszférának csak kis szeletét nézte, igaz, azt lényegesen nagyobb részletességgel elemezte. Ez felvet egy hatalmas problémát:
ha a klímamodellek az ilyen rejtett tényezőket figyelmen kívül hagyják, akkor számos kellemetlen meglepetés várhat még ránk a jövőben.
Sajnos az adatok azt mutatják, hogy a szén-dioxid-kibocsátás visszafogása nem halad a megfelelő ütemben s ezért a legrosszabb esetre kell felkészülnünk. Pedig több kutatás is vizsgálja, miként lehetne a légkör terheltségét némileg csökkenteni. A jelenlegi szén-dioxid-befogási és -tárolási technológiák az üvegházhatású gáz folyékonnyá sajtolására összpontosítanak, továbbá egy alkalmas helyre való szállításra, a föld alá juttatásra. Megvalósításukat azonban számos mérnöki kihívás, a gazdaságosság kérdése és környezeti aggodalmak akadályozzák.
A Melbourne-i RMIT Egyetem héten ismertetett módszere más úton közelítette meg a problémát -
folyékony fém használatával szénné alakították vissza a szén-dioxidot.
Eddig a szén-dioxidot szilárd anyaggá csak nagyon magas hőfokon lehetett átalakítani, ami iparilag életképtelen. Folyékony fémeket használva katalizátorként megmutatták, hogy lehetséges szobahőmérsékleten a gázt szénné alakítani egy olyan folyamatban, amely hatékony és megvalósítható.
Olyan, mintha az emissziós órát tekernénk vissza"
– összegezte a technikát Torben Daeneke, a RMIT kutatója. Természetesen az eljárás messze nem tökéletes, hosszas kutatómunkára van szükség, hogy a mindennapokban alkalmazható legyen.
(New Scientist\MTI)