Nem a nőiességet, a túlélés vágyát reprezentálhatják a Vénusz-szobrok

A Gravetti-kultúrából származó női figura, a willendorfi Vénusz

Az őskori művészet lenyűgöző alkotásai, az úgynevezett Vénusz-szobrok a világ legrégebbi ismert művészeti alkotásai közé tartoznak. A késő kőkorszakra visszanyúló, mintegy 30 ezer éve megjelent női alakok furcsa szobrocskáinak erősen kerekített a melle, a feneke, a combja és a csípője. A tudományos társadalomban azonban még mindig zajlanak a viták arról, hogy ezek a Vénusz-figurák vajon mit is képviselhettek. A tudósok most meglepő magyarázattal álltak elő.

A túlsúly akkoriban egyáltalán nem lehetett jellemző

Ezeket az ikonikus, stilizált női ábrázolásokat gyakran hívják Vénusz-szobroknak, utalva a római szépség istennőjére. A rejtélyes figurák közül eddig több mint 200 darab került elő, amelyek eredetét 38–14 000 évvel ezelőttre datálják a szakemberek, ám a legtöbbjük körülbelül 26 000–21 000 évvel ezelőtt készülhetett. Noha máig sok tudományos vita folyik arról, hogy pontosan mit is képviselhetnek ezek a szobrok,

a legtöbb kutató leginkább a termékenység, a szexualitás, a szépség és az anyaság szimbólumaként értelmezte őket.

Más hipotézisek azonban megjegyezték, hogy a felnagyított testek nagyonis reálisan ábrázolják az elhízás folyamatának eredményét. Utóbbi napjainkban igen súlyos probléma, de 30 ezer évvel ezelőtti realitását nehéz tetten érni.

Az őskőkori vénuszszobrok a felső paleolitikum emberének első embert ábrázoló kisplasztikái Forrás: commons.wikimedia.org

A világ legkorábbi művészei ezeknek a túlsúlyos nőknek a titokzatos figuráit a jégkorszak idejében alkották, amikor a túlsúly egyáltalán nem lehetett jellemző a kevés elérhető élelem miatt

– mondta Richard Johnson, a Colorado Egyetem orvoskutatója a ScienceAlert online tudományos portálnak.

Az Obesity tudományos szaklapban most publikált tanulmányukban Johnson és kutatótársai alternatív magyarázatot kínálnak a figurák eltúlzott testalkatának rejtélyére: a testek szerintük nem a szexualitás szimbólumát jelképezik, hanem inkább a túlélést szimbolizálják.

A csapat szerint tehát az szobrok „egy kifejezetten nehéz periódus idealizált női formáit" jeleníthették meg.

Egyfajta válasz a fagyos és nehéz időszakra

A tudósok a különböző korszakokból származó figurákat elemezték: megmérték a szobrok derék-csípő és derék-váll arányát, majd a kapott adatokat összehasonlították a szobrok felbukkanási helyével és érdekes összefüggésre bukkantak.

A Vénusz-szobrocskák közül a legtöbb az éghajlatváltozás szélsőséges időszakában készült, amit körülbelül 21 ezer éve az utolsó gleccsermaximumnak hívtak, és amikor komoly lehűlés történt.

Az akkoriban élő emberek a nehézségek idején szobrokat faraghattak, amelyek formás alakja a kutatók szerint egyfajta válasz a fagyos és nehéz időszakban vágyott testalkatra.

A Gravetti-kultúrából származó női figura, a willendorfi Vénusz Forrás: Wikimedia Commons/Bjørn Christian Tørrissen

Ebben az időszakban az emberek a hőmérséklet zuhanásával szembesültek, amelyek táplálkozási nehézségekhez, stresszhez és a népesség csökkenéséhez vezettek

– mutatott rá Richard Johnson. – Mindez végül egyes csoportok kihalásával, illetve más populációk elvándorlásával járt együtt.

Hozzátette: bizonyára nem véletlen, hogy az egykori jégtakaró közelében feltárt szobrok voltak a leginkább elhízottak, és úgy csökken a kerületük, ahol távolodunk a gleccserektől.

A csapat szerint ezért a telt alakú Vénusz-szobrok a túlélés szimbólumaként jelenhettek meg a könyörtelen körülmények közepette,

példázva a „túl táplált" nők erényeit, akiknek a „nagyobb és zsírosabb teste jobban ellenáll a zord, fagyos körülményeknek".