A tavasz közeledtével még fontosabbá válik a fecskefészkek védelme

fecske
Partifecske (Riparia riparia)
Vágólapra másolva!
Az elmúlt két évtizedben drasztikusan, több mint 50 százalékkal csökkent a magyarországi fecskeállomány. A folyamat megállítása, a fecskefészkek védelme érdekében a lakosság és az önkormányzatok segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Vágólapra másolva!

Az MME felhívása szerint a városiasodott, sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak nélkülözhetetlen szerepe van. Állománycsökkenésük megállítását, megfordítását a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint a madárürüléket felfogó fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával segítheti a lakosság.

A természetvédők szerint a klímaváltozás miatt megjelenő új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok elleni védekezésben kiemelkedő szerepük van a fecskéknek:

mérési adatokon alapuló becslések alapján minden fecske körülbelül 1 kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.

Forrás: Flickr/escribirconlacabeza

Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, így legalább kétmillió kilogramm, azaz kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetünkben. A fecskeállomány drasztikus csökkenésének hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás és a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.

Az MME idén a műfészkek és az ezekhez szükséges negatív sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését a fecskevédelmi szezonra.