Most válik csak igazán fantasztikussá a Mars-helikopter küldetése

Vágólapra másolva!
Túl van negyedik tesztrepülésén a NASA Mars-helikoptere, az Ingenuity. A technológiai demonstráció lezárulásával a kutatók most azt vizsgálják, miként segítheti a helikopter az új Mars-járó, a Perseverance munkáját. Ez előkészítheti más bolygók feltérképezését is.
Vágólapra másolva!

Az ultrakönnyű helikopter a Perseverance Mars-járóhoz erősítve érkezett meg a Marsra február 18-án. A drón április 3-án vált le a roverről a tesztrepülések számára kijelölt 10x10 méteres területen, a Jezero-kráterben.

Az Ingenuity a Perseverance rover hasára rögzítve érkezett a Marsra Forrás: NASA/JPL-Caltech

Az Ingenuity repülése komoly technikai kihívást jelent, egyebek között a vörös bolygó rendkívül ritka légköre miatt, amelynek sűrűsége mindössze egy százaléka a Földének. Ez azt jelenti, hogy az ultrakönnyű, mindössze 1,8 kilogrammos minihelikopter vízszintesen forgó légcsavarjainak percenként 2400 fordulatot kell megtenniük a felemelkedéshez, vagyis

nagyjából ötször annyit, mint egy helikopternek a Földön.

Milyen alkatrészei vannak a Mars-helikopternek?

Forrás: NASA/JPL-Caltech/Origo

Az eddigi tesztek

Kivételes technikai adottságai ellenére a Mars-helikopternek már az első tesztrepüléskor sem volt könnyű dolga, az eredetileg április 11-re tervezett indítást kisebb műszaki problémák miatt végül április 19-re kellett halasztani. Ezen a napon azonban a kis szerkezet valóban szenzációs műveletet hajtott végre:

három méter magasra emelkedett a vörös bolygón.

Az Ingenuity kamerájának első repüléskor készített felvétele Forrás: NASA/JPL-Caltech

A második tesztrepülés alkalmával a mérnökök tovább emelték a tétet, az Ingenuity magasabbra, öt méterre emelkedett és jobbra-balra is repült, mintegy 2 méterre. Ez a tesztrepülés 52 másodpercig, vagyis 13 másodperrel tovább tartott, mint az első emelkedés. Ebben a tesztfázisban vetették be először a drón színes kameráját.

Az első két repülés inkább lebegésnek volt mondható,

április 26-án viszont az Ingenuity 2 m/s maximális sebességgel minden eddiginél messzebbre, 50 méterre merészkedett a rovertől.

A 80 másodpercig tartó repülést a Perseverance is megörökítette. A kutatók a Mars-helikopter navigációs rendszerét is tesztelték. A rendszer kamerák és szenzorok segítségével előre megkapott információk alapján teljesíti az útvonalat.

A harmadik repülés a rover kameráján keresztül Forrás: NASA/JPL-Caltech.

Az eredetileg április 29-re tervezett, de végül április 30-ára csúsztatott negyedik teszt során az Ingenuity minden korábbi teljesítményét felülmúlta. 226 métert tett meg két perc alatt, és öt méter magasra sikerült felemelkednie:

ez volt eddig a leghosszabb út, amelyet megtett és a legmagasabbra emelkedett.

A repülés során számos fényképet készített, emellett olyan felvételeket is fotózott, amiket utómunkával háromdimenzióssá lehet alakítani.

Az Ingenuity negyedik útja Forrás: NASA/JPL-Caltech.

Lezárult egy szakasz: következnek a műveleti próbák

A technológiai demonstráció lezárulásával az Ingenuity küldetésének új szakaszába lép: azt kell megmutatnia, a légi felderítés és a drón különböző funkciói miként tudják támogatni a Perseverance rover kutatómunkáját.

Az eredetileg öt repülésre tervezett Ingenuity küldetését tehát így meghosszabbítják, és várhatóan májusban egy hatodik és egy hetedik repülést is beiktatnak.

Ha minden jól alakul, a misszió tovább folytatódhat.

A tervezett ötödik próbaút során a kicsiny helikopternek még messzebb kell repülnie, és egy új leszállóhelyen landolva már nem is fog visszatérni a Mars-járó közelébe. A Perseverance egyre inkább függetlenedni fog a dróntól, hogy saját munkájára – az ősi, mikrobiális élet nyomainak keresésére, mintavételre – koncentrálhasson. A szétválás persze nem most kezdődött, a Perseverance már április 26-án 10 méterrel eltávolodott az Ingenuity-től, hogy tudományos szempontból izgalmasabb kőzeteket vizsgálhasson.

Forrás: AFP/Mark Garlick

Természetes a marsi drón sem fog tétlenkedni.

Új leszállóhelyének elfoglalását követően ígéretes célpontokat fog keresni a Mars-járónak, potenciális útvonalakat, akadályokat fog felderíteni, illetve sztereoképeket is fog készíteni, amik alapján domborzati térképek is létrehozhatók.

Fontos azonban hozzátenni, hogy ezek a felderítő küldetések pusztán kiegészítő jellegűek, és a Perseverance ezek nélkül is teljes értékű kutatást tud végezni.

A repülések száma idővel ritkulni fog, végül a kutatók a kapott adatok alapján augusztus vége felé összegzik a küldetés tapasztalatait.

– írta a NASA közleményében MiMi Aung, az Ingenuity projektmenedzsere, aki szerint az eredményekkel az idegen bolygók kutatásának egy új perspektívája nyílik meg.