Rendkívüli bejelentés: itt az első fénykép a Tejútrendszer fekete lyukáról

Ez a valaha készített legelső felvétel a galaxisunk középpontjában található Sgr A* jelű szupernagy tömegű fekete lyukról
Vágólapra másolva!
Ma a világ több helyén, köztük Németországban, az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory – ESO) garchingi központjában megtartott sajtókonferenciákon egy időben mutatják be a csillagászok az első felvételt a Tejútrendszer középpontjában található szupernagy tömegű fekete lyukról. Ez az új tudományos eredmény kétséget kizáróan igazolja, hogy a galaxisunk középpontjában található hatalmas tömegű képződmény valóban fekete lyuk. A megfigyelések emellett bepillantást engednek ezeknek a hatalmas, a feltételezések szerint a legtöbb galaxis középpontjában megtalálható objektumoknak a működésébe is. A felvételt a csillagászok rádiótávcsövek egy globális hálózatával, a nemzetközi együttműködés keretében üzemeltetett Eseményhorizont Távcső (Event Horizon Telescope – EHT) nevű műszeregyüttessel készítették.
Vágólapra másolva!

A galaxisunknak pontosan a középpontjában megbúvó óriási tömegű égitestet ábrázoló felvétel elkészültét egyaránt nagyon várták már a szakemberek és a nagyközönség is. A csillagászok már korábban megfigyelték, miként keringenek a Tejútrendszer központi régiójának csillagai egy láthatatlan, nagyon sűrű, de ugyanakkor hatalmas tömegű vonzáscentrum körül. Már ezek a megfigyelések is erősen utaltak rá, hogy ez a Sagittarius A* (röviden Sgr A*) jelű égitest nem lehet más, mint egy fekete lyuk. A ma nyilvánosságra hozott közvetlen felvétel azonban kétséget sem hagy afelől, hogy ez valóban így van.

Noha a fekete lyukat magát most sem láthatjuk, hiszen az tökéletesen fekete, az azt körülölelő fénylő gáz árulkodó jeleket mutat. Egy árnyéknak nevezett, sötét központi régiót ölel körül egy gyűrű formájú, fényes alakzat.

A felvételen a fekete lyuk hatalmas, a Nap tömegének négymilliószorosát kitevő tömege által eltérített fénysugarak láthatók.

– lelkendezik Geoffrey Bower, a tajpeji Academia Sinica Csillagászati és Asztrofizikai intézetének munkatársa, az EHT együttműködési program kutatója. – „Ez a páratlan megfigyelés nagyban hozzájárul a galaxisunk középpontjában zajló folyamatok megismeréséhez, és arról is elárul valamit, hogy miként hat kölcsön a fekete lyuk a környezetével." Az EHT csapatának tudományos eredményei ma jelennek meg a The Astrophysical Journal Letters című szakfolyóiratban.

Ez a valaha készített legelső felvétel a galaxisunk középpontjában található Sgr A* jelű szupernagy tömegű fekete lyukról Forrás: EHT Collaboration

Minthogy ez a fekete lyuk hozzávetőleg 27 ezer fényévre található a Földtől, így nagyjából ugyanakkorának látszik az égbolton, mint egy fánk a Hold felszínén. Ennek megörökítéséhez volt szükség a rendkívüli teljesítményű EHT távcsőhálózatra. Ez nyolc, korábban is létező, a Föld különböző tájain található obszervatórium összekapcsolásával jött létre.

Így egy hatalmas, a Föld méretét kitevő virtuális távcső felbontóképessége érhető el.

Az EHT-vel 2017 több éjszakáján is megfigyelték a csillagászok az Sgr A*-ot, alkalmanként több órányi adatmennyiséget összegyűjtve, hasonlóképp, mint amikor egy fényképezőgéppel rögzítenek hosszú expozíciós idejű felvételt halvány célpontokról.

Így látja az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) rádiótávcső-rendszer a Tejutat, és benne galaxisunk központi óriás fekete lyukának, a Sagittarius A*-nak a helyét. A kiemelt képen az Eseményhorizont Távcső (Event Horizon Telescope – EHT) programban a fekete lyukról készült felvételt láthatjuk Forrás: ESO/José Francisco Salgado (josefrancisco.org), EHT Collaboration/José Francisco Salgado/José Francisco Salgado Phd

Több más eszköz mellett az EHT hálózatának tagja a részben az ESO tulajdonában lévő, és az európai tagállamok megbízásából a chilei Atacama-sivatagban működtetett Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) és az Atacama Pathfinder EXperiment (APEX) rádiótávcsövek is. Európát az EHT-együttműködésben ezen kívül a 30 méteres átmérőjű spanyol IRAM, továbbá 2018-tól kezdve a francia NOrthern Extended Millimeter Array (NOEMA) rádiótávcsövek, valamint egy, a Németországbeli Max Planck kutatóintézet-hálózat Rádiócsillagászati intézetében (Max-Planck-Institut für Radioastronomie) működő szuperszámítógép is képviselik. Az EHT-program továbbá európai anyagi támogatásban is részesült az Európai Kutatási Tanács (European Research Council), valamint a németországi Max Planck Társaság révén.

Az EHT tagobszervatóriumainak földrajzi elhelyezkedése Forrás: ESO/M. Kornmesser

"Nagy örömünkre szolgál, hogy az ESO az elmúlt évek során ilyen fontos szerepet játszott a fekete lyukak és különösen az Sgr A* titkainak feltárásában" – hangsúlyozza Xavier Barçons, az ESO főigazgatója. – „Az ESO nem csak az ALMA és APEX műszerekkel járult hozzá az EHT sikereihez, de a többi chilei obszervatóriumában korábban elért, a galaxisunk központjával kapcsolatos fontos tudományos eredményekre is szükség volt ehhez az új felfedezéshez."

Az EHT friss megfigyelési eredményei a program egy korábbi, 2019-es sikerét szárnyalják túl, amikor a Messier 87 katalógusjelű galaxis középpontjában lévő M87* elnevezésű, tőlünk az Sgr A*-nál jóval távolabb lévő óriás fekete lyukról közöltek lenyűgöző felvételt.

Ez a felvétel a korábban lefényképezett fekete lyukat, a tőlünk jóval távolabb lévő M87*-t ábrázolja. A felvétel 2019-ben készült Forrás: EHT COLLABORATION

A két fekete lyuk figyelemreméltóan hasonlít egymáshoz megjelenésében, noha a saját galaxisunk középpontjában található képződmény több mint ezerszer kisebb méretű és tömegű az M87*-nál.

– fejti ki Sera Markoff, az EHT tudományos tanácsának alelnöke, a hollandiai Amszterdami Egyetem elméleti asztrofizikusa. –

Közelebbi fekete lyuk, mégis sokkal nehezebb volt lefényképezni

A ma közzétett eredmény megfigyelési anyagának feldolgozása lényegesen nagyobb technikai kihívást jelentett, mint az M87* lefényképezése, noha az Sgr A* jóval közelebb van hozzánk. Ennek okát Chi-kwan („CK") Chan, az EHT kutatója, a Steward Obszervatórium és az Arizonai Egyetem Csillagászati tanszékének és Adattudományi intézetének munkatársa magyarázza el:

A csillagászoknak új, minden eddiginél kifinomultabb módszereket kellett kidolgozniuk az Sgr A* körül mozgó gázanyag megfigyeléséhez. Míg az M87* egy könnyebb, nyugodtabb célpontot jelentett, és a róla készült felvételek lényegében mind ugyanúgy néztek ki, ez nem mondható el az Sgr A*-ról. Az Sgr A* összegzett fényképe a fekete lyukról készült egyedi állóképek átlagaként állt elő. Így tárult fel végül a galaxisunk középpontjában megbúvó óriás képe.

Ezen az ábrán az első két valaha megörökített fekete lyuk fényképét láthatjuk egymás mellett. Bal oldalon az M87*, a Messier 87 (M87) jelű, tőlünk 55 millió fényévre található galaxis középpontjában lévő szupernagy tömegű fekete lyuk látható. A jobb oldali panel pedig a Sagittarius A*-ot (Sgr A*), a saját Tejútrendszerünk központi óriás fekete lyukát ábrázolja Forrás: EHT Collaboration

Ehhez az áttörést jelentő eredményhez a világ 80 kutatóintézetében dolgozó több mint 300 kutatónak a kreativitására volt szükség, akik közösen alkotják az EHT-együttműködés csapatát. A kutatócsoport tagjai azon túl, hogy bonyolult eszközöket fejlesztettek ki, amelyekkel áthidalhatták az Sgr A* leképezésének nehézségeit,szuperszámítógépeket is bevetve, több éven át dolgoztak az adatok összegzésén és analízisén. Mindeközben ráadásul még egy példátlanul kiterjedt modellgyűjteményt is összeállítottak szimulált fekete lyukakból, hogy a megfigyelés eredményeit azokkal is összevethessék.

Az Eseményhorizont Távcső rádióobszervatóriumai egy közös fotómontázson Forrás: ESO/M. Kornmesser

Alaposabban megismerhetjük a fekete lyukak viselkedését

A kutatók különösen örülnek annak, hogy immár két, egymástól nagyon eltérő méretű fekete lyukról is van felvételük, ami lehetővé teszi a hasonlóságok és különbségek megállapítását. A friss adatok segítségével pedig már a gázok szupernagy tömegű fekete lyukak körüli viselkedésére vonatkozó elméleteket és modelleket ellenőrzik a szakemberek. Ezeket a fizikai folyamatokat még nem ismerik kellő részletességgel, ám a kutatók úgy gondolják, hogy ezeknek az anyagáramlásoknak fontos szerepük van a galaxisok kialakulásában és fejlődésében is.

Egy fekete lyuk anatómiája. A fantáziarajz egy tömegbefogási korong által övezett gyorsan forgó szupernagy tömegű fekete lyukat ábrázol. Az örvénylő anyag alkotta vékony korong egy Naphoz hasonló csillag maradványa, amelyet a fekete lyuk árapályereje szaggatott szét. A fekete lyuk megjelölése segít a rendkívüli objektum anatómiájának elképzelésében Forrás: ESO

– magyarázza Keiichi Asada, a tajpeji Academia Sinica Csillagászati és Asztrofizikai intézetének kutatója, az EHT együttműködés tagja. –

Az EHT munkája pedig nem ér véget itt. 2022 márciusában egy újabb nagy, minden korábbinál több távcsőre támaszkodó észlelési kampány zajlott. Az EHT távcsőhálózatának folyamatos bővítése és technikai fejlesztése révén még az eddigieknél is lenyűgözőbb fényképekre, sőt mozgóképekre is számíthatunk a közeljövőben fekete lyukakról.

(ESO)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!