Hatalmas, fényes foltok jelentek meg a Föld felett

Föld, éjszaka, NASA, ISS
Az ISS-ről készített kép
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik űrhajósa különös képet készített a Földről. A fotón két bizarr, kéken fénylő folt látható, amelyek a bolygó légkörében bukkantak fel. Mint kiderült, két egymástól független, de egyszerre jelentkező természeti jelenség tanúja volt az asztronauta.
Vágólapra másolva!

A képet tavaly készítette az Expedition 66 legénységének egy meg nem nevezett tagja, amikor az ISS a Dél-kínai-tenger felett haladt el. A képet a NASA Föld-megfigyelőközpontja október 9-én tette közzé az interneten – írja a Live Science.

Az ISS-ről készített kép Forrás: NASA's Earth Observatory

A kép alján látható fényfolt, egy hatalmas villámcsapás valahol a Thai-öbölnél. A villámokat nehéz észrevenni az ISS-ről, mivel általában felhők takarják el őket. Ez a bizonyos villámlás azonban egy nagy, kör alakú felhőrés mellett történt, aminek következtében egy feltűnő fénygyűrű jött létre. A másik kék folt, ami a kép jobb felső részén látható, a Hold felől érkező fény torzulásának eredménye.

A látható fény különböző színei különböző hullámhosszúak, ami befolyásolja a légköri részecskékkel való kölcsönhatásukat. A kék fénynek van a legrövidebb hullámhossza, ezért a legnagyobb valószínűséggel szóródik, ami a Hold kék színét okozta ezen a képen. Ugyanez a hatás magyarázza azt is, hogy miért tűnik kéknek az égbolt nappal: a NASA szerint ugyanis a napfény kék hullámhossza szóródik a legnagyobb mértékben, és így az emberi szem számára jobban látható.