Rendkívüli felfedezés az ezerhétszázötven éves evangéliumi maradvány

betlehemi jászol
Jézus a kanonizált evangéliumok, és más korabeli források szerint is Betlehemben született
Vágólapra másolva!
A Biblia újszövetségi részében olvasható Máté evangéliumának 1750 éves, ősi szír nyelven íródott maradványára bukkant az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) egyik kutatója a Vatikán könyvtárában kutatómunka közben - jelentette be csütörtökön az ÖAW.
Vágólapra másolva!

A frissen felfedezett kétoldalas töredék csaknem hiánytalanul tartalmazza Máté evangéliumának 12. fejezetét, közölte Grigory Kessel középkorkutató, aki a felfedezésről szóló cikkét a New Testament Studies című szakfolyóiratban publikálta.

Kessel ultraibolya fénnyel végzett vizsgálat segítségével bukkant rá az eredeti szövegmaradványra egy pergamen átvizsgálása közben.

Az ÖAW hivatalos állásfoglalása szerint a pergamenen most olvasható szöveget egy palesztinai ember írhatta rá az eredeti szövegre mintegy 1300 évvel ezelőtt. Mivel a középkorban hiánycikknek számított a pergamen a sivatagi területeken, sok esetben hasznosították újra őket, átírva rajtuk az eredeti szöveget.

Jézus a kanonizált evangéliumok, és más korabeli források szerint is Betlehemben született (képünk illusztráció) Forrás: Wikimedia Commons

- áll az ÖAW közleményében. Az ÖAW szerint a szír nyelvű szöveg a Krisztus utáni 2-3. században készülhetett, legalább száz évvel megelőzve a legkorábbi görög kézirat keletkezését.

Az ÖAW szerint a közelmúltig három, ősi szír nyelven íródott evangéliumi kézirat volt ismert, a most felfedezett töredék pedig minden bizonnyal a negyedik ilyen evangéliumi töredék.

(MTI/dpa)