Végzetes hibát követett el a NASA: akár a Földre is veszélyt jelenthet

Illusztráció a Dart-tesztről. Nem az történik, amit a kutatók vártak, az egyik aszteroida mozgása kiszámíthatatlanná vált
Vágólapra másolva!
Könnyen elképzelhető, hogy nem volt túl jó ötlet a NASA tavalyi missziója, amely során egy űrszondát nekiütköztettek a Didymos-Dimorphos nevű aszteroidapárosnak. A karambol óta a Dimorphos pályája megváltozott, forgása lelassult, és kiszámíthatatlan módon viselkedik.
Vágólapra másolva!

Nagy érdeklődés övezte az amerikai űrügynökség 2022-es DART-projektjét, amely során első ízben ütköztettek ember alkotta szerkezetet egy aszteroidával. A kísérlet tulajdonképpen a forradalmi bolygóvédelmi program tesztelése volt, amelynek lényege, hogy űrszondákat lődöznének a Földet fenyegető aszteroidákba. Az ütközéstől az aszteroidák pályája módosulna, ezzel pedig elkerülnék bolygónkat.

Nem kizárt ugyanakkor, hogy a mostani kísérlet rosszul sült el. Jonathan Swift, a kaliforniai Thacher School matematikusa és csillagásza, valamint diákokból álló kutatócsoportja megfigyelte, hogy a Didymos körül keringő Dimorphos lassabban forog, mint a DART-kísérlet előtt.

Illusztráció a Dart-tesztről. Nem az történik, amit a kutatók vártak, az egyik aszteroida mozgása kiszámíthatatlanná vált Forrás: Science Photo Library via AFP/MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Mark Garlick/Science Photo Libra

Valami nagyon félrement

A NASA adatai szerint a teszt után az aszteroida forgása 11 óra 55 percről 11 óra 23 percre csökkent. Ez nem volt annyira meglepő, a tudósok is valami hasonlót vártak. Történt azonban valami, ami teljesen váratlanul érte még a tapasztaltabb szakembereket is;

több mint egy hónappal az ütközés után az aszteroida forgása nem gyorsult vissza eredeti sebességére (pedig mindenki erre számított), hanem éppen ellenkezőleg, tovább lassult.

"A szám, amit kaptunk, valamivel nagyobb volt, mint a korábbi 34 perces változás. Ez a következetlenség elég kellemetlen volt" - mondta Swift a New Scientist tudományos magazinnak.

Bár a NASA a DART-kísérletet követő eredeti megállapításaiban azt taglalta, hogy a forgáslassulás hibahatára plusz-mínusz két perc, a pálya ilyen mértékű megváltozása mégis döbbenetes eredmény. Egyes feltevések szerint a becsapódás megzavarhatta a Dimorphos pályáját, vagy semlegesíthette a társaszteroida árapályának hatásait.

– mondta Swift.

A NASA azt ígérte, tovább figyeli az eseményeket, és folyamatosan frissítéseket közöl a Dimorphos mozgásairól és helyzetéről.