Elrontotta a NASA: kudarc lett a Földre veszélyes aszteroidára indított küldetés

Osiris-Rex
Az OSIRIS-REx amerikai kisbolygókutató űrszonda művészi ábrája
Vágólapra másolva!
Komoly gondban van az amerikai űrügynökség, a NASA: bár űrszondája, az OSIRIS-Rex sikeresen mintákat gyűjtött a Bennu aszteroidáról és azokat visszaküldte a Földre, a kutatók mégsem tudják kinyitni az űrszikla darabjait tartalmazó tartályt.
Vágólapra másolva!

A NASA űreszköze 2020-ban hajtott végre történelmi leszállást a Bennu kisbolygó felszínén, majd azonnal megkezdte a mintagyűjtést. A talajmintákat a szonda egy TAGSAM nevet viselő kapszulában helyezte el, majd azt visszaküldte a Földre.

A tartály szeptember végén érkezett vissza bolygónkra. A küldetés első látásra teljes siker, a kapszula külső részén 70,3 grammnyi por található, a tartály belsejében pedig ennél is több, legalább 250 grammnyi kisbolygótörmelék rejtőzik.

A probléma, hogy az űrügynökség szakemberei egyelőre képtelenek felnyitni a kapszulát.

A TAGSAM felnyitása alapból egy bonyolult folyamat. Csak olyan környezetben lehet kicsomagolni, amely teljesen mentes a földi szennyeződésektől. A munkafolyamat egy speciális, erre a célra kialakított tiszta dobozban zajlik, aktív nitrogénáramlás mellett, kesztyűkkel.

A Bennu kisbolygóról gyűjtött törmelék Forrás: AFP/Handout

Jó hír, hogy a kapszula felületén megtapadt port sikerült begyűjteni, a tartály belsejében tárolt anyagokkal azonban már nem voltak ilyen szerencsések a szakemberek.

A TAGSAM-ot 35 rögzítőelemmel látták el, ezek közül kettő azonban beragadt, és jelen körülmények között képtelenek felnyitni úgy őket, hogy a minták ne szennyeződjenek.

magyarázta Erin Morton, a NASA munkatársa.

A kutatók reménykednek, hogy a tartályt néhány hét múlva sikerült felnyitni, addig pedig a már kinyert 70 grammnyi törmeléket vizsgálják a szakértők.

Az OSIRIS-Rex küldetés több mint egymilliárd dollárba került.