Félelmetes személyiségváltozások történhetnek a szervátültetés után

Kísérteties személyiségváltozások történhetnek a szervátültetés után
Kísérteties személyiségváltozások történhetnek a szervátültetés után
Vágólapra másolva!
Az az elképzelés, miszerint a szívünk rejti az ember „lényegét”, több lehet pusztán spirituális elképzelésnél. A szervátültetés úttörőjének számító, első emberi szívátültetések 1967-es elvégzése óta számolnak be a betegek a személyiségükben bekövetkező kísérteties és megmagyarázhatatlan változásokról.
Vágólapra másolva!

A szervátültetés csodáját kutatták

A műtétet követően egyesek arról számoltak be, hogy kevésbé érzik magukat önmaguknak és inkább a donorjuk bőrébe bújtak. Egy, az 1990-es években transzplantáción átesett beteg például arról számolt be, hogy hirtelen megszerette a zenét, miután megkapta egy fiatal férfi zenész szívét.

Korábban soha nem tudtam semmilyen hangszeren játszani, de a transzplantációm után elkezdtem szeretni a zenét. Éreztem a szívemben

 – mesélte a tudósoknak egy 2000-ben megjelent tanulmányban, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz.

Kísérteties személyiségváltozások történhetnek a szervátültetés után
Kísérteties személyiségváltozások történhetnek a szervátültetés után
Fotó: Kriangkrai Thitimakorn/Getty Images

Más, transzplantáción átesett betegek elmondták, hogy a műtétjüket követően új ízlést alakítottak ki az ételek, a művészet, a szex vagy a karrier iránt. Néhányan még azt is állítják, hogy új „emlékeket” ültettek beléjük. 

Vegyük például egy 56 éves egyetemi tanár névtelen esetét, aki megkapta egy arcon lőtt rendőr szívét, akit egy lövéssel öltek meg. 

Néhány héttel a transzplantáció után a recipiens azt mondta, hogy álmai szerint „egy fényvillanás volt közvetlenül az arcomban... Közvetlenül azelőtt megpillantottam Jézust”.

A donor felesége elárulta, hogy a férje pontosan így halt meg. Azt is elmondta, hogy a fő gyanúsított pontosan úgy nézett ki, mint „néhány Jézusról készült kép”. 

Az ilyen ellentmondásos történetek a hihetetlen határát súrolják, de a Coloradói Egyetem (CU) új tanulmánya szerint nem csak a szívátültetés az, ami a személyiség ilyen alapvető változásait váltja ki. A Transplantology tudományos szaklapban megjelent kutatás úgy véli, ha ezek a tünetek közvetlenül a szervátültetésekhez köthetők, akkor ez talán azt jelenti, hogy az

„én-érzékünk” testünk minden sejtjében megtalálható, nem csak egy vagy két szervben. 

Így nem csak a szívátültetések váltanak ki ilyen alapvető változásokat a személyiségben.

 

Négy vagy több személyiségváltozást tapasztaltak

Egy huszonhárom szív- és huszonnégy egyéb szerv recipiensek körében végzett online felmérés szerint közel 90 százalékuk tapasztalt személyiségbeli változásokat a transzplantációs műtét után, függetlenül attól, hogy milyen szervet kaptak.

A vizsgálatban részt vevő betegek többsége azt mondta, hogy négy vagy több személyiségváltozást tapasztalt, és ezeknek a többsége a temperamentumhoz, az érzelmekhez, az étkezéshez, az identitáshoz, a vallási/spirituális meggyőződéshez vagy az emlékekhez kapcsolódott.

A veseátültetés előtt a veseelégtelenség 90 százalékos halálozású betegségnek számított
A veseátültetés előtt a veseelégtelenség 90 százalékos halálozású betegségnek számított 
Fotó: Kovács Attila

Bár a tanulmány túl kicsi ahhoz, hogy statisztikailag szignifikáns legyen, Brian Carter orvoskutató és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy „a szívátültetésen átesett betegek talán nem egyedülállóak a transzplantációt követő személyiségváltozások megtapasztalásában”. Ehelyett azzal érvelnek , hogy "ilyen változások bármelyik szerv átültetése után bekövetkezhetnek", ami további kutatásokat igényel.

A CU tanulmánya az egyik első, amely számszerűsíti a különféle szervátültetések után fellépő személyiségváltozásokat. 

A szakemberek szerint ha a személyiségváltozások valóban ilyen gyakoriak és széles körben elterjedtek, ahogy azt ez a kutatás sugallja, akkor égetően szükség van további vizsgálatokra. 2022-ben több mint 150 ezer szervátültetést hajtottak végre világszerte.