Dr. Anthony Young, a tekintélyes londoni King's College kutatója húsz évre visszatekintő vizsgálatai alapján jelentette ki: határozott bizonyítékok támasztják alá, hogy a Napból érkező ultraibolya-A és -B sugárzás fokozza a melanoma (rosszindulatú festékes bőrdaganat) kialakulásának kockázatát, s dr. Young most ugyanezt állítja a szolárium által keltett sugarakról. A kutató vizsgálatai cáfolják azokat a híreket, amelyek a gépeket a természetes napozás biztonságos alternatívájának tartják, s azt állítják, megvéd a leégéstől. Már korábban kiderült, hogy a szoláriumgépek is előállítanak UV-B-t, amelynek mennyisége a gép típusától függ, s az is, hogy az UV-A mégsem annyira biztonságos, mint azt gondolták.
Az elmúlt héten látott napvilágot az a fölmérés, amely az 1995 és 2000 közötti időszakban 24 százalékos emelkedést mutatott ki a rosszindulatú melanoma előfordulásában Nagy-Britanniában. Young aggasztónak nevezte, hogy fiatal nőknek egy elég jelentős csoportja rendszeresen szoláriumozik.
A brit kutató szerint ajánlatos volna, ha a barnulni vágyók a szolárium használatát évi 20 alkalomra korlátoznák, azok pedig, akiknek a bőre egyébként is nehezen hajlamos a barnulásra, teljesen lemondanának róla. Ugyancsak fontos volna - tette hozzá Young -, hogy 18 év alatti fiatal lányok számára törvény tiltsa meg a szolárium használatát.
A fejlett országokban, köztük Nagy-Britanniában is, az orvosok több alkalommal jelezték aggodalmukat a "napozógép" túlzott használata miatt. A brit orvosi kamara tavaly áprilisban kifejezetten kérte a kormányt a szoláriumokkal kapcsolatos szabályok szigorítására, arra hivatkozva, hogy sokan évi 100 alkalommal is a veszélyes sugarakat kibocsátó berendezés alá fekszenek.
A bőrgyógyászok egyik szakmai szövetsége, a brit fotodermatológiai csoport egyenesen a szoláriumozásról való végleges lemondást ajánlotta, illetve azt, hogy amennyiben valaki mégis ragaszkodik a mesterséges barnuláshoz, évi 10 alkalomban korlátozza e berendezések használatát.