Az eltérő péniszméret evolúciós okai

A Föld legkülönbözőbb helyein élő emlősöket tanulmányozva kanadai kutatók azt figyelték meg, hogy a legtöbb hímnél igen nagy jelentősége van férfiasságuk méretének.

Az állatok péniszméretének fontossága azonban földrajzilag változik: az Egyenlítőtől távolodva egyre nő a férfiasság értéke - állapította meg Steven Ferguson, a kanadai Freshwater Institute munkatársa és Serge Lariviere, a szintén kanadai Delta Waterfowl Alapítvány kutatója.

A kutatók a világ minden részéről 122 ragadozó emlős péniszcsontjainak méreteit, az ún. baculumot vetették össze. Ezek után azt is megvizsgálták, vajon a méretek összefüggésben állnak-e az állatok élőhelyére jellemző hőmérsékleti viszonyokkal vagy földrajzi szélességgel.

A vizsgálatból az derült ki, hogy a sarkvidéken élő ragadozók viszonylag nagyobb hímvesszővel rendelkeznek, mint trópusokon élő társaik. Ennek hátterében - olvasható az Oikos nevű tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban - a különböző párválasztási szokások állnak, amelyek az éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodva fejlesztettek ki az állatok.

Együtt vagy egyedül

Az északi elefántfókák (Mirounga angustirostris) viszonylag kellemes, Egyenlítő környéki vidéken, Kalifornia és Mexikó partjai mentén, elsősorban szigeteken nagy kolóniákban élnek. A párzási időszakban a hímek időről időre megmérkőznek a nőstényekért, és a győztes - aki mindent visz - háremet alapít. Így csak a legerősebb állatok jutnak nőstényhez, egy-egy adott évben a hímek mindössze 2-3 százaléka. Egy nagyon erős bika száz nősténnyel is párosodhat. Boldogsága azonban nem tart sokáig: a következő évben többnyire legyőzi egy trónkövetelő. Ez a szaporodási stratégia elsősorban nagy fizikai erőnlétet követel a hímektől: az elefántfókák hímjei elérhetik az akár 2300 kilogrammos tömeget is. A hatalmas test azonban nem jár együtt nagy szaporítószervvel: az elefántfókák aránylag kicsiny pénisszel rendelkeznek.

Péniszcsont

A ragadozó emlősökre jellemző péniszcsont petyhüdt állapotban is bizonyos merevséget kölcsönöz a hímvesszőnek, s így nem teljesen merevedett állapotban is lehetővé válik a hüvelybe való bevezetése. A csont vége - fiatal korban - viszonylag lágy és hajlékony. Csak a kor előrehaladtával rakódnak le benne mészsók, melynek következtében más csonthoz hasonlóan szilárd és kemény lesz.

Az Északi-sarkvidéken élő rokon faj, a rozmár ezzel szemben legfeljebb ha az 1700 kilogrammos nagyságot éri el, miközben tekintélyes, 60 centiméteres péniszcsonttal rendelkezik, amellyel az állati Guinness Rekordok könyvében is eséllyel indulhat.

A szakértők szerint ennek hátterében az állhat, hogy a zord sarki éghajlat viszonylag kevés állatot képes eltartani; a nagy területen szétszóródott állatok ritkán találkoznak, ebből adódóan a szexuális érintkezésre is ritkábban kerül sor, akárcsak a hímek konfliktusára az udvarlási időszakban. Így azoknak a hímeknek, akik találkoznak nőstényekkel, jóval nagyobb esélyük van a szaporodásra. Az evolúciós versengésben így azok a rozmárok számíthatnak sikerre, amelyek nagyobb eséllyel termékenyítik meg a nőstényeket. Ferguson szerint ez vezethetett a mélyebb behatolást és így nagyobb szaporodási esélyt biztosító nagyobb pénisz kifejlődéséhez.

Mindazonáltal egyes kutatók egészen eltérő magyarázattal álltak elő a két vízi emlős méretkülönbségeire. Ők elsősorban arra hivatkoznak, hogy míg a rozmárok a jeges vízben élnek nemi életet, az elefántfókák a parti fövenyen párosodnak, és az aktus során a túlságosan nagy méretű péniszcsont könnyen eltörhetne.

"Ám csonttörésre a vízben is sor kerülhet" - áll ki saját álláspontja mellett Ferguson, aki továbbra is úgy véli, hogy a méretkülönbség az eltérő párosodási viselkedésre vezethető vissza.