A ritka madáróriás halála

Vágólapra másolva!
Újabb szomorú lap a hazai túzok-almanachban: a szó legszorosabb értelmében véve egyedülálló ritkaság, egy részlegesen albínó túzokkakas lelte halálát.
Vágólapra másolva!
Forrás: Széll Antal
Az albínó túzok igazi ritkaság

A madár tetemére a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őre, Boruzs András figyelt fel április 16-án délelőtt. A tetem állapota és helyzete egyértelművé tette, hogy a kakas egy-két nappal azelőtt az útját keresztező légvezetéknek csapódott: a 12 kilogramm súlyúra becsült madárnak hiányzott a nyaka és a feje, melyeket az ütközés ereje szakíthatott le a madár testéről, de az is lehet, hogy egy arra cserkelő róka csapott belőle lakomát.

Az albinizmus jelensége viszonylag ritka a vadon élő fajok világában. A túzokok között az elmúlt húsz esztendőben mindössze négy albínó egyedről tudtak. A szerencsétlenül járt kakasról kiderült, annak az egy fészekaljból kelt testvérpárnak volt az egyike, melyekről a dévaványai természetvédelmi szakembereknek 1993 óta van tudomásuk. A sors kegyetlen fintora, hogy a másik madár, mely szintén részlegesen fehér volt, 2000-ben hasonló módon hullott el Dévaványa körzetében.

A Magyar Madártani Egyesület Túzokvédelmi Programjahttp://www.mme.hu/programok/faj/tuzok/tuzok.html

A túzokélőhelyek között feszülő magasfeszültségű légvezetékek gyilkos szerszámok, nem véletlen tehát, hogy a vadvédők ezeket komoly veszélyeztető tényezőként tartják számon. A túzokok éjszaka gyakran a ragadozók elől menekülve reppennek föl, s egy-egy rövidebb távolságot 5-20 méter közötti magasságban tesznek meg, amihez 60 km/h-s sebesség párosul. Ilyenkor, ha a repülési irányt légvezeték keresztezi, a madár teste olyan erővel ütközik a vezetéknek, hogy gyakran komolyabb sérülést - szárny-, illetve egyéb csonkulást szenved. Ha túléli is a balesetet, a túzok halála csak órák kérdése: az éj leple alatt hamarosan megjelenik hazánk leggyakoribb ragadozója, a róka.

A túzok

Forrás: GreenfoA túzok (Otis tarda) Európa egyik legnagyobb testsúlyú - röpképes - madara. A kakas akár 16 kilogrammot is nyomhat, a tyúk kb. 4 kilogramm. A szaporodási időszakot látványos dürgés vezeti be, a dürgő túzokkakas messziről egy óriási fehér gömbnek látszik. A 2-3 tojásból 25-28 nap alatt kelnek ki a csibék, amik nyomban szaladnak, de további két hétig a tyúk eteti őket. A túzokfiókák öthetes koruktól röpképesek. A csibék kezdetben apró, gerinctelen állatokkal táplálkoznak, később, mint a kifejlett madarak is, zöld növényeket, gyom- és gabonamagvakat, rovarokat, férgeket, csigákat, apró rágcsálókat, gyíkokat esznek. Téli táplálékukban hazánkban meghatározó a repce és a takarmánykáposzta, ezzel a csapatokat a természetvédők könnyen helyhez tudják kötni.

A túzok világszerte veszélyeztetett madárfaj, hazánkban alig több mint 1000, más források szerint 1200 példány található. Népes nagykunsági, nagy-sárréti, hortobágyi állománya európai összevetésben is jelentősnek számít.