Elveszett világ az Északi-tenger alatt

Vágólapra másolva!
A brit szigetvilágot valaha összefüggő földdarab kötötte össze Észak-Európával. Egy brit  kutatócsoport szeizmológiai adatokat felhasználva fölfedte azt a területet, ahol 10 ezer évvel ezelőtt a korai ember száraz lábbal járhatott - a mai Északi-tenger mélyén.
Vágólapra másolva!

A földtörténeti negyedidőszak első szakaszában, a pleisztocénben (jégkorban) lehűlések és felmelegedések váltogatták egymást (összesen négy nagy eljegesedési időszak mutatható ki). A birminghami egyetem vizualizációs központjának kutatói, valamint archeológusok, geológusok és mérnökök közreműködésével készülő számítógépes program segítségével olyan táj látványa tárul elénk, amely 8-18 ezer évvel ezelőtt élt őseinket vehette körül azon a területen, ahol ma az Északi-tenger hullámzik.

A negyedidőszaki eljegesedések az északi féltekén Grönlandot, Eurázsia északi területeit és Észak-Amerika keleti vidékeit érintették. A legutóbbi eljegesedés hatására a tengerszint mintegy 100 méterrel csökkent, így a kontinentális talapzat (self) hatalmas területeken kiemelkedett a vízből, átjárhatóvá téve például a Bering-szorost és azt a földsávot, amit ma La Manche-csatorna néven ismerünk. A Föld átlaghőmérséklete 9-10 oC körüli értékre süllyedt (szemben a mai 15 Celsius-fokkal). A pleisztocén világát olyan hatalmas emlősök uralták, mint a 4 méter magasra növő gyapjas mamut (Mammuthus primigenius), a kardfogú tigris (Machairodus), a főként növényekkel táplálkozó barlangi medve (Ursus spelaeus) és az óriásszarvas (Megaloceros giganteus).

A birminghami egyetem kutatócsoportja által létrehozott program abba a letűnt világba vezet bennünket, amely 8-10 ezer évvel ezelőtt a mai La Manche-csatorna területén létezett. A földolgozott szeizmológiai adatok alapján a szakemberek biztosnak látják, hogy a területet valaha egy a Temze és a Rajna nagyságával vetekedő folyam szelte át, amely a mintegy 7000 éve bekövetkezett gleccserolvadások következtében került ismét a tengervíz alá, évezredekre. Az ősfolyó, amit az egyetem vezető archeológusa után átmenetileg Shotton-folyónak kereszteltek, több mint 600 méter széles lehetett, és nyomait ezidáig 27,5 kilométer hosszan simerült kimutatni. A folyam északról haladt délnyugat felé.

A kutatást vezető Bob Stone professzor, aki az International Virtual Heritage Network igazgatója, úgy tervezi, hogy a látványos 3D-s rekonstrukciót egy interaktív programmal egészítik ki, ami még közelebb hozhatja az archeológusokat a szóban forgó terület, a 10 ezer évvel ezelőtti síkság viszonyainak minél alaposabb megismeréséhez.