1973-tól, az ESA életbe lépésétől kezdve az 1 288 védett állatból és növényből csupán 30-at vettek le a listáról. 17-et azért, mert kipusztult, és csak 13-ról találták úgy, hogy már nem szorul védelemre.
A fehérfejű rétisas története hasonló a civilizációval hirtelen szembetalálkozó vadon élő állatokéhoz. Amikor 1600 körül megjelentek Amerikában az első európai telepesek, a sasok még kb. félmillióan lehettek. A telepesek, mivel féltették a ragadozó madaraktól állataikat, háborút indítottak ellenük. 1900-ra - becsült adatok szerint - már csak 100 ezer sas maradt, de csak 1940-ben fogadta el a Kongresszus a védelmüket szolgáló első törvényt, amely tiltotta kilövésüket és kereskedelmüket.
A törvény azonban hatástalannak bizonyult, és a 60-as évek elejére mindössze 400 szaporodni képes pár maradt az egész Egyesült Államokban. A felelős ekkor már nem a vadászfegyver volt, hanem a hírhedt DDT nevű rovarirtó szer, amely annyira meggyengítette a tojások héját, hogy azok összetörtek, még mielőtt a fiókák kikelhettek volna. Felelősek voltak egyes ipari termékek is, mint például a transzformátorokban, a műanyagokban és a festékekben található adalékanyagok, amelyek kedvenc táplálékaik, a halak és kisebb emlősök, madarak elfogyasztása során halmozódtak fel szervezetükben oly mértékben, hogy az súlyos szaporodási problémákat okozott.
A madarak sorsa azonban két év alatt hirtelen kedvező fordulatot vett. 1972-ben az USA megtiltotta a DDT használatát, majd a költőhelyeket 48 államban - Hawaii és Alaszka kivételével, ahol a sasok addig is háborítatlanul élhettek - az ESA védelme alá helyezték. A múlt évben így már 7678 fészkelő párt számoltak meg az ornitológusok.
A fehérfejű rétisas elvesztése szimbolikus jelentéssel is bírna, hiszen az Egyesült Államok címerállata. Bár annak idején Benjamin Franklin inkább a pulykát részesítette volna előnyben "bátorságáért és erkölcsösségért", mondván, a pulyka nem rabolja el az eledelt a többi állattól, és nem táplálkozik döggel - amit a fehérfejű sas néha megtesz.