Sztyeppetüzek óriás füstfelhője Európában - a hét műholdképe

Vágólapra másolva!
Tavasszal a Kelet-Európai-síkság korábbi sztyeppterületein, a mai óriás mezőgazdasági táblákon szárazság idején nagy tüzek törnek ki. A tüzek füstje több Magyarországnyi területen elszürkíti az eget, illetve ha valaki az égből tekint lefelé, akkor a földet. Ezt a hatalmas füstfelhőt mutatjuk be műholdtávlatból.
Vágólapra másolva!

A Balti-tenger körüli szárazföldeken, elsősorban Lengyelországban követhető a füst kiterjedése május 5-én délelőtt, igazán jól látszik azonban a tenger sötét hátterén, ahogy ezt első felvételünk is mutatja.

A füstfelleg május 5-én délelőtt elérte Közép-Európát. Műholdképeinken a szürke füst elhomályosítja a Balti-tengert. A füst hatása egyébként műholdképek nélkül is észlelhető volt: akik péntek alkonyatkor nyugat felé tekintettek, emlékezetes vörös naplementében gyönyörködhettek.

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben

A füstfelleg okozta kontrasztcsökkenés és az enyhén világosabb tónus ugyanekkor megjelent a Kárpát-medence középső részén is. (A két felvétel egyébként a TERRA műhold egyazon áthaladása során készült, csak a könnyebb megjelenítés érdekében vágtuk ketté az adatfolyamot.)

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben

A füstfelhő a gyakorlatban nem jelent semmilyen kárt, hiszen nagyobbrészt a magasabb légrétegekben terjed. Mivel korom- és porszemcséket szállít, azok kondenzációs magként gyorsítják a felhőzet kialakulását. Ha ezekben a napokban nappal kicsit halványabb színű az ég, vagy ha emlékezetes vörös naplementét látunk, azokat is a magasban szálló porszemcsék okozzák.

Korábbi felvételek

Az alul látható, két nappal korábbi MODIS-felvételek szokásos 250 méteres felbontását a tizedére rontottuk - egy képpont így két és fél kilométeres -, hogy egyben lehessen látni Oroszország európai területének nagy részét, illetve Ukrajnát és Belorussziát. A kép északnyugati részén a Balti-tenger kékje, a délnyugati (bal alsó) sarokban a Kárpátok környékén tornyosuló felhőzet fehér színe látszik.

Tüzek Európában (válogatás korábbi felvételeinkből)



Az óriási szürke füstfelleg keletről szivárog az ukrán síkságra, majd a Dnyeper mentén, feltehetően a Fekete-tenger irányáról érkező légáramlat hatására nagyjából derékszögben fordul észak felé. (Közép-Európa nagy szerencséjére - és a Baltikum szerencsétlenségére - hasonló időjárási helyzet volt húsz éve, a csernobili atomerőmű-baleset idején, ezért akkor a radioaktív anyagok a mostanihoz hasonló légáramlással észak, és nem nyugat felé sodródtak a szelek szárnyán.)

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben

A kép északi (felső) szélén Északnyugat-Oroszország két nagy tavát is láthatjuk; a Ladoga kék színe jégmentes vizet mutat, míg tőle jobbra és fölfele a még befagyott Onyega-tó fehér jégrétegét látjuk.

A füst jelentős utánpótláshoz jut az aktív tüzekből, amelyek a MODIS-rendszer hőtartományban rögzített adataiból azonosíthatók. Lenti képünkön piros négyzetek mutatják a tüzek pontjait, fehér vonalakkal jelöltük a partvonalakat és az országhatárokat.

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben

A TERRA műhold MODIS-rendszerének képét május 3-án rögzítettük az ELTE vevőállomásán.

Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)