A sztyeppei füst az Északi-tenger felett - a hét műholdképe

Vágólapra másolva!
Amint arról korábban beszámoltunk, a két hete Kelet-Európából indult mezőgazdasági eredetű füstfelleg egy hete elérte Közép-Európát. Az elmúlt héten a füst a meteorológiai frontok közötti szélcsatornákon az Északi-tenger fölé áramlott.
Vágólapra másolva!

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben

Első képünk a TERRA műhold május 6-i felvételét mutatja. A képen jól látható, hogy bő egy héttel ezelőtt a szürkés színű füst már ellepte a Balti-tenger térségét, és a Nagy-Britannia keleti előterében húzódó felhőfront keleti oldalán, a front és a Skandináv-félsziget közötti "csatornában" gyorsan halad észak felé. A norvég partok mentén észrevehetünk két további, valószínűleg itteni tüzekből származó füstoszlopot is.

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben

Következő képünk, az AQUA műhold felvétele a két nappal későbbi (május 8-i) állapotot mutatja. A front délnyugati irányba mozdult, és a kép készítésekor még a Brit-szigetek felett volt, a füst nagy részét is maga után szippantva. A tenger feletti szürkés, világos elszíneződés ekkor már az Északi-tenger nyugati részén uralkodó. Norvégia partjai mentén ugyanekkor egy különösen szép felhőtömb jelent meg.

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben

Másnap, május 9-én ugyanez a felhőtömb már a Shetland- és a Faröer-szigetek között helyezkedett el, és elkezdődött a feloszlása is. Ez a kép azt is felfedi, hogy a felhőtömb alacsony szinten, szinte a tengerfelszínhez tapadva alakult ki, hiszen a szigetek szabályosan megszaggatták. A füst ennél lényegesen magasabban, valószínűleg már a troposzféra felső részében áramlott, a képen a Norvég-tenger és a Brit-szigetek felett figyelhetjük meg.

Tüzek Európában (válogatás korábbi felvételeinkből)

A TERRA és az AQUA műholdakon működő MODIS-rendszerek felvételeit május 6-án, 8-án és 9-én rögzítettük az ELTE vevőállomásán.

Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)