Sasokat mérgeztek meg a Jászságban

Vágólapra másolva!
Szándékosan mérgezték meg azokat a sasokat, amelyeket Jászárokszállás határában találtak meg vadászok. Két madarat még sikerült megmenteni, egy azonban belepusztult abba, hogy evett a mérgezett csaliból.
Vágólapra másolva!

A Magyar Madártani Egyesület (MME) és a Hortobágyi Nemzeti Park szakembereit helyi vadászok riasztották a napokban azzal, hogy döglött sast találtak Jászárokszállás határában. A helyszínre érkező madarászok az elpusztult parlagi sas közelében galambtetemekre, egy macska tetémre és egy még életben lévő sasra bukkantak. A legyengült madarat a fővárosba szállították, ahol az állatkert állatorvosai vették kezelésbe.

Növényvédő szer csalimadarakban

Az elpusztult parlagi sas vizsgálata során kiderült, hogy az egész kontinensen veszélyeztetett, ritka ragadozó madárral egy karbofurán hatóanyagú növényvédő szer végzett, amelyet a galambtetemekkel direkt nekik tettek ki. Ugyanezen a területen 2005-ben is előkerült elpusztulva 2 mérgezett parlagi- és egy rétisas. Ez a szer okozta 2003-ban az év talán legsúlyosabb természetkárosítását, amikor öt réti sas, számos nagykócsag, szürke gém és dankasirályok maradványait találták meg a Pacsmagi halastavaknál, s ez okozta idén nyáron egy egész parlagi sas család pusztulását is, amikor a szülők mérgezett zsákmányállatot vittek fiókáiknak.

A környezetvédő szakemberek és a rendőrség együttműködése nyomán körvonalazódni látszi, hogy a szinte azonnal ható mérget kifejezetten a ragadozó madarak ellen helyezték ki, s a tettes valószínűleg nem volt tisztában vele, hogy éveken át értékes, veszélyeztetett fajokat puztít - tudtuk meg Horváth Mártontól, az MME sasvédelmi programjának vezetőjétől.

Forrás: MME/Horváth Márton

A madarakból kimutatott idegmérget normálisan talajlakó rovarok ellen használják, ragadozó madarak szervezetébe csak gondatlan használattal vagy szándékos mérgezéssel kerülhet. A fiatal sasok az évnek ebben a szakaszában nagyobb csapatokba verődve látogatnak meg egy-egy táplálékban gazdag területet, Jászárokszállás mellett is ilyen, 10-15 egyedből álló csapat található. Rendkívül fontos volt tehát a szakemberek gyors közbelépése, hogy minél kevesebb madár ehessen a méregből.

Forrás: MME/Fatér Imre

Horváth Márton, az MME munkatársa az egyik életben maradt példánnyal

A mostani mérgezés helyszínén két nappal később újabb legyengült sast, ezúttal egy réti sast, és elpusztulva négy egerészölyvet, két rókát és egy további macskát találtak. A helyszínen talált elpusztult galambokon a laborvizsgálatok kimutatták, hogy a karbofuránt szándékosan helyezték a csaliként kihelyezett madarak testüregébe. Az elpusztult galambokból a ragadozó madarak mellett ettek macskák és rókák is, amelyek tetemének fogyasztásával a sasok másodlagosan is megmérgeződhettek. A jászberényi rendőrség nyomozást indított a több millió forintos természetvédelmi károkozás ügyében.

A két mentett sas jobban van

Az életben talált sasokat a gyors mentőakciónak és a gondos kezelésnek köszönhetően úgy tűnik, sikerül megmenteni. Egyelőre a fővárosi állatkertben lábadoznak, de az MME munkatársai már készülnek a szabadon engedésükre.

Forrás: MME/Horváth Márton

A sasokról

Parlagi sasból mindössze 81 pár található Magyarországon, és ez a 81 pár adja az Európai Unió állományának kétharmadát. Magyarországra a hazai költő állományokon kívül sok példány érkezik télire, így például nálunk telelnek parlagi sasok Szlovákiából, réti sasok az északi (skandináv és balti) populációkból, fekete sasok Kelet-Európából, vagy szirti sasok a környező magas hegységekből.

Mind a hat hazánkban rendszeresen előforduló sas faj már több mint fél évszázada fokozottan védett. A parlagi, réti és békászó sasok természetvédelmi eszmei értéke a legmagasabb, 1 millió Ft-os, míg a szirti, fekete és törpe sasok az 500 ezer Ft-os kategóriába tartoznak.

A faj magyarországi védelmét 1980 óta a Magyar Madártani Egyesület koordinálja, együttműködve az állami természetvédelmi szervezetekkel.