A forradalom oka: a rossz szex

XVI. Lajost túl nagy, feleségét, Mária Antoinette-et viszont túl kicsi nemi szervvel áldotta meg a természet. Ebből aztán jó nem sülhetett ki, hamarosan ki is tört a francia forradalom - állítja egy francia történész legújabb könyvében. 

Simone Bertiere, a XVII-XVIII. századi francia királynékra specializálódott történész legújabb kutatásai apróra zúzzák azt a mítoszt, ami körülvette a félimpotensnek, piperkőcnek tartott XVI. Lajost, valamint a gúnyos pamfletek kedvelt céltáblájául szolgáló, enyhén szólva is rossz hírű feleségét. Bertiere könyve valószínűleg egyszer s mindenkorra aláaknázza az eddig legmegbízhatóbbnak tartott Mária Antoinette-életrajzot is, amit még Stefan Zweig írt 1932-ben, miután feldolgozta M. A. és anyja, Mária Terézia személyes levelezéseit.

Bertiere állítása szerint XVI. Lajos feltételezett impotenciája, valamint gyávasága, hogy visszautasított egy, a testi hibáját javítandó műtéti beavatkozást, eddig elegendő magyarázattal szolgált Mária Antoinette neurotikus természetére. A francia történész 700 oldalas munkáját kommentálva azonban megjegyezte, hogy Zweig elmulasztotta leveleit egybevetni azokkal a jelentésekkel, amiket a párizsi Habsburg-követ írt Mária Teréziának, s amelyek semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy XVI. Lajos nem szenvedett semmi testi hibában.

Hol az örökös?

Mária Antoinette 15 évesen ment feleségül a francia trónörököshöz, de hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a "kislány" - szembesülve a rá váró megpróbáltatásokkal - elveszítse szüzességét. Hogy a nászéjszaka olyan lett, amilyen, annak okait eddig csak azért nem ismertük, mert azokat - Bertiere szerint - gondosan elkendőzték a 18-19. századi történetírók.

Pedig az intimitás határát súroló udvari beszámolóktól kezdve egészen a diplomáciai levelezésekig mindenhol olvashatók részletek a királyi pár szexuális életéről. Mivel a francia udvarban nyílt titok volt, hogy a királyi pár nem tesz eleget bizonyos házastársi kötelességeknek, az orvosok nemes egyszerűséggel azzal magyarázták mindezt, hogy az együttlét túl fájdalmas számukra. Lajos anyósa azonban előszeretettel kent mindent vejére, s a probléma okát Lajos, bizonyos feladatok ellátására alkalmatlan péniszében látta - pontosabban: vélte látni.

"Visszautasítok minden olyan feltételezést, miszerint a lányom tehet minderről" - írta Mária Terézia Versailles-ban székelő követének, s egyben követelte, hogy ha kell, akár műtéti úton rendezzék végre Lajos testi hibáját. Az orvosok persze váltig ismételgették, hogy nincs bizonyítékuk arra, hogy az uralkodón bármilyen furcsa testi elváltozás lenne. Ez az érv azonban az anyakirálynőt nem hatotta meg.

A meghiúsult elhálás már az első hetektől kezdve kényesen kezelt orvosi üggyé vált, hiszen gyakorlatilag ez volt az alapja a Habsburg-Bourbon katonai szövetségnek is. A közismerten gazdag szerelmi életet élő amorózó, XV. Lajos zaklatta is rendesen szűzies életű unokáját a meddő kísérletek históriájával. Az akkor még csupán 18 éves Dauphin úgy nyilatkozott, hogy ugyan több ízben is megkísérelte boldoggá tenni feleségét, de az állandóan jelentkező fájdalomérzet elkedvetlenítette.

Egy évvel később aztán megtört a jég, és Lajos végrehajtotta "feladatát". Büszkén újságolta nagyapjának, hogy Mária Antoinette most már valóban a felesége, miután egy ágyban töltöttek egy pompásra sikeredett éjszakát. Csakhogy a férj félsikert aratott, mivel asszonykája továbbra is szűz maradt. Meglehetősen kellemetlen volt hát válaszolni a Habsburg-trónörökösnek, Józsefnek, Mária Antoinette idősebb bátyjának, amikor az 1777-ben feltette a kérdést: "Miért nincs még örökös?"

Jó éjt, mon ami!

Hogy a válaszban szó szerint mi állhatott, azt nem tudjuk, de lényegesebb elemeire magunk is következtethetünk abból a levélből, amit nem sokkal később József írt testvérének, Lipótnak: "A francia uralkodó kondíciójával semmi baj sincs. A probléma máshol lehet, ugyanis húgunk és Lajos legutolsó együttléte alkalmával a francia, miután bevezette merev hímvesszejét, nem csinált semmit, csak állt és várt. Kétpercnyi mozdulatlanság után kihúzva még mindig erektáló férfiasságát, jó éjszakát kívánva feleségének átvonult a másik szobába úgy, hogy nem is ejakulált."

Bertiere szerint mind a királynak, mind pedig a királynénak gyűlöletes feladatot jelentett az együtt hálás, aminek csak az lehetett az egyetlen magyarázata, hogy - finoman fogalmazva - testileg nem illettek össze. A leendő II. József persze tovább ostorozta a boldogtalan királyi párt, akik végül - ha nehezen is, de - 1778-ban "összehoztak" valahogy egy utódot. A jobb sorsra érdemes gyermek azonban nem volt hosszú életű, hiszen nem sokkal szülei kivégzése után, 1793-ban börtönben hunyt el.

"Hiba lenne csupán Mária Antoinette-et felelőssé tenni a forradalom kirobbantásáért" - írja a történész, de azt azért hozzáteszi, hogy "M. A. viselkedése jelentősen hozzájárult a monarchia lejáratásához. A Habsburg-lány házastársi kötelességeinek elmulasztásával ugyanis, amelyek meglehetősen nagy nyilvánosságot kaptak, XVI. Lajos valós erényeit tette nevetségessé; míg Lajos előzékenysége pusztán csak gyengeségének árulkodó jeleként tűnt fel" - állítja a szerző.

Múlt-kor