Pontosan utánoz a műkéz

Vágólapra másolva!
A Southampton Egyetemen fejlesztett mesterséges kéz pontosabb és hatékonyabb, mint az eddigi művégtagok.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Királyságban munkahelyi és közúti balesetek következtében körülbelül kétszázan veszítik el évente a kezüket. A jelenlegi
művégtagok minimális mértékben tudják csak helyettesíteni az eredetit: az ujjak szinte nem is mozognak, a szerkezeteket csupán egyetlen motor működteti. A Southampton Egyetemen fejlesztett mesterséges kéz pontosabbnak és hatékonyabbnak tűnik.

Emberibb kibernetikus rendszer

A funkcionális művégtagok és más beültetések, a gép és az ember közötti interfészt használó kibernetikus rendszerek gyakran természetellenesnek vagy kifejezetten csúnyának tűnnek. Általában nemcsak a felhasználók tetszését nem nyerik el, hanem működésük se zavartalan, hibák csúsznak a gépezetbe, lényegesen gyengébben teljesítenek, mint megálmodóik gondolták a fejlesztés kezdeti szakaszában. Az új rendszerek küllemét illetően egyre fontosabb szempont az antropomorfizmus, a tervezők mind jobban ügyelnek az emberi végtagokhoz hasonló méretre, súlyra, formára. A súly azért is fontos, mert a nehéz műkéz egyrészt kényelmetlen, másrészt könnyebben megsértheti a karnak azt a részét, ahol érintkezik vele.

A Southampton Egyetemen évtizedek óta dolgoznak a különböző tudományterületeket "közös nevezőre hozó", számos fejlesztési stádiumot
megélt, mechanikailag permanensen tökéletesített, motor-meghajtású, működését illetően viszont változatlanul a hierarchikus vezérlésen alapuló szerkezeten. A legutóbbi változat pehelysúlynak mondható, hiszen mindössze négyszáz grammot nyom. Könnyebb, mint az átlagember keze.

A sci-fi-szerű "Gyógyító Kéz" (a Rehabilitation and Medical Research Trustot rövidítő szójáték: Remedi-Hand, vagy csak egyszerűen Southampton Hand) parányi feldolgozó egységen keresztül kapcsolható össze a karizmokkal. A Texas Instruments legújabb DSP mikroprocesszoraival működő mesterséges végtagot a csuklót mozgató izmok összehúzódásai vezérlik. A fejlesztőcsoport szerint a prototípus többé-kevésbé ugyanolyan mozgásokra képes, ugyanúgy fogja meg a tárgyakat, mint a valódi kéz. Pedig a pontos imitáció rendkívül nehéz, hiszen végtagunk huszonhét csontot tartalmaz, és nagymennyiségű bonyolult cselekvést képes kivitelezni. A hasonló eredményhez a kutatóknak többek között el kellett érni, hogy az öt ujj önállóan mozogjon. A megvalósításhoz hat motort építettek a szerkezetbe.

Gyógyít-e a Gyógyító Kéz?

"Ezzel a kézzel tárgyakat, például labdát markolhatunk meg" - nyilatkozta a projektben résztvevő Paul H. Chappell. "A hüvelykujjat az egyik irányba kifordítva a mutatóujjal hasonló módon foghatunk meg dolgokat, mint amikor kulccsal kinyitunk egy zárat. Ujjainkat ugyanúgy összezárhatjuk valami körül, mint ahogy a kalapáccsal, vagy a mikrofonnal tesszük."

A cikk további része az Agent Portal oldalán olvasható.