Megfejtették a legfontosabb maja város titkát

A letűnt maja kultúra legnagyobb gátját fedezték fel régészek Tikal egykori városállam területén. A 60-80 ezres város több mint 1500 éven át létezett.

A mai Guatemala északi részén, az egykori Tikalban, az egyik legfontosabb ősi maja városállamban 2009 óta kutatnak amerikai archeológusok, antropológusok és földrajztudósok. A Cincinnati Egyetem (UC) kutatói által vezetett csoport nemcsak egy összeomlott zsilipkaput tárt fel, de megtalálta az eddigi legnagyobb maja gátépítményt is.

A kutatók a korabeli tájátalakítás és műszaki megoldások egyik legnagyszerűbb emlékére bukkantak. Már 1700 évvel ezelőtt elkezdhették a maják a csatornák és gátak építését, víztározók emelését egy olyan vidéken, ahol létfontosságú volt a víz megőrzése és szabályozása, hiszen egyenetlenül oszlik el a csapadék, a meszes talaj pedig nem tartja meg a nedvességet.

A most feltárt gátat kövekből, kőzúzalékból és földből építették a régészek szerint. Nyolcvan méter hosszú, hatvan méter széles és tíz méter magas építmény volt, amely körülbelül 80 millió liter (nyolcvanezer köbméter) vizet tartalmazhatott. A kutatók a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című szaklapban tették közzé eredményeiket.

A gát megtalálása nagy lépést jelent ahhoz, hogy a kutatók megértsék: hogyan volt képes fenntartani magát a bonyolult társadalmi szerkezetű, népes városállam, és hogyan használta ki a természeti erőforrásokat. Tikal körülbelül 1500 éven át létezett, annak ellenére, hogy komoly környezeti változások mentek végbe mindeközben. A legnehezebb periódusok a száraz időszakok voltak.

Tikal északi akropolisza

A kutatók rájöttek, hogy oldották meg a víz szezonális szabályozását: szükség esetén egy "kapcsolóállomással" lehetett leereszteni a gáton feltorlódó túl sok vizet. Tisztításra, szűrésre pedig homokot használtak: mesterségesen alakítottak ki kvarchomok-ágyakat. A kvarchomok azonban nem fordul elő ezen a vidéken, tehát körülbelül 30 kilométerről hozták ide a tisztításhoz szükséges anyagot, és ez nem kevés erőfeszítésükbe kerülhetett - vélekedik az UC munkatársa, a kutatásban résztvevő Nicholas Dunning földrajztudós. (A Spiegel Online szerint a maják esetleg fel is főzték a vizet, hogy a kórokozóktól mentesítsék azt, de az sem kizárt, hogy ugyanilyen célból kukoricadarával keverték, majd erjedni hagyták a vizet.)

A vízellátás szabályozása kulcsfontosságú volt Tikalban, hiszen becslések szerint akár 60-80 ezer ember is élt itt egykor. Kr.u. 700 körül pedig a maja alföldi csatornák jelentősége is megnőtt, hiszen ekkor már valószínűleg ötmillió ember élt összességében e vidékeken. Egy ekkora népességet az akkori időjárási, ökológiai viszonyok között természetes módon nem tudott volna eltartani a trópusi táj, véli Vernon Scarborough, az UC antropológia professzora.

Ugyanakkor a szabályozási eszközök hiába voltak kifinomultak, a maják tulajdonképpen kőkorszaki eszközöket és módszereket vetettek be civilizációjuk fenntartására. Tikalban sok mindent alárendeltek a vízgyűjtésnek. A lekövezett, beépített városi területekről összegyűjtötték a vizet csakúgy, mint a távolabbi forrásokból. Így a központi épületek környékét is úgy alakították ki, hogy a víztározókba jusson a lehulló csapadék.

A most feltárt palotagát a klasszikus maja periódus idején (Kr.u. 250-800 között) működött. A maják ennél nagyobb gátat nem tudtak létrehozni az eddigi kutatások szerint, de Mezoamerikában (Közép-Amerikában) van egy ennél nagyobb: a Purrón-gát, amely Mexikóban, a Tehuacán-völgyben található, és Kr. u. 250-400 között használhatták.

A víz szabályozásával az ősi maják nemcsak ivóvizet, hanem öntözéshez szükséges csapadékot is fel tudták fogni. Mindez a kilencedik századig működött, azután olyan éghajlati változások történtek, hogy egyenetlenné válhatott a csapadék eloszlása, és ezt a maják már nem tudták ellensúlyozni - még a kifinomult csatorna- és gátrendszerrel sem. A 9. században és utána tehát lassan elhagyták a várost lakói (más források ezt az elnéptelenedés utolsó fázisát a 10. századra teszik).