Bár a Trónok harcának sárkányai, óriásai, vérfarkasai és halottaikból feltámadt másai (egyfajta zombijai) vannak, a regényciklusnak mégis valós alapja van, többnyire angol történelmi alakokból és történésekből merített ihletet.
George R.R. Martin eposzának rajongói jól ismerik az intrikák tárházával felruházott szereplőket: a bársonyruhába bújtatott és ékszerekkel kirakott tőröket viselő uralkodókat, a pókhálójukat szövögető és áskálódó eunuchokat, az önhitt és gőgös arisztokrácia eszén túljáró, mindig szenvedő közembereket, de látják a történetben kibontakozó kíméletlen hatalmi játékokat is, és akkor még nem esett szó a szerelemről.
Martin híres írótársához, J. R. R. Tolkienhez hasonlóan történelmi tényekhez és történelmi fikciókhoz nyúlt regényciklusának megírása közben.
A sorozat alaptörténete leginkább az 1455-ben kezdődött, középkori rózsák háborújára hasonlít. A trónviszály elnevezése a két rivális, a Lancaster- és a York-ház jelvényére, a piros és a fehér rózsára utal.
A csata harminc évét trónfosztás, királygyilkosság, száműzetés, testvér- és rokongyilkosság, vérveszteség, belháború, érdekházasság jellemezte, végül mégis a dinasztiák egyesülésével zárult. Martin másik alapkövét két huszadik századi történelmi novellista írása adta, akik a középkori világról szőtték történetüket.
Maurice Druon Az elátkozott királyok című hétkötetes történelmi regénysorozata a százéves háború (1337–1453) kezdetekor játszódik, ebben a királyi erőszak, cselek és fortélyok, a Capeting-ház kihalása és a jól ismert trónharcok kaptak helyet. Míg Thomas B. Costain legnépszerűbb regénye, A fekete rózsa a 13. századi Anglia világát tárja olvasói elé, főszereplője egy Cathay nevű mitikus helyre indul szerencsét próbálni.
A Trónok harcának megálmodott karakterei kísértetiesen hasonlítanak a Rózsák háborúja szereplőihez.
A két legfőbb harcban álló klánt a Trónok harcában a Lannisterek és a Starkok képviselik,
akik több ponton is hasonlítanak a Rózsák háborújának Lancaster- és York-házához. Épp, ahogy a Yorkok, a Starkok is északiak, míg a Lannisterek, a Lancasterekhez hasonlóan híresen gazdagok.
Mindkét angol család ugyanabból a Plantagenet-házból származik, és nem mellékesen a trónért verseng. Bár ez nem egyértelmű egyezés a történelmi szereplők és a Trónok harca között, de Martin minden bizonnyal IV. Eduárdról formázta a nagyszerű, keménykötésű harcos, Robert Baratheon karakterét, aki erőskezű, ám betegeskedő királlyá válik.
És ott van még egy kis „csipetnyi” Eduárd a másik főszereplőben, a briliáns parancsnok Robb Starkban is, aki elhamarkodottan előnytelen házasságot köt, ami végül a vesztét okozza.
A film- és könyvbeli Cersei Lannister karakterének mind a Lancaster-, mind a York-házban megtaláljuk a párját. Robert Baratheon ambiciózus, sunyi özvegye igen hasonlít VI. Henrik feleségére, a forrófejű Anjou Margitra.
A királynő a krónikák feljegyzése szerint szép, szenvedélyes, ám könyörtelen asszony volt. Férje mentális problémái, őrült kirohanásai miatt gyakran vette át az uralkodói szerepet, ezért a történészek egyértelműen kikiáltották a rózsák háborúja egyik első számú vezetőjének.
George R. R. Martin karaktere nagy hasonlóságot mutat Franciaországi Izabellával is, aki – miután bosszúvágytól fűtötten, feltehetően meggyilkoltatta biszexuális férjét, II. Eduárdot – kiskorú fia nevében több évig kormányozta Angliát a 14. században.
Ám míg Cersei kegyetlen, inkompetens politikus, ez nem mondható el Izabelláról. Annak ellenére, hogy országában nem örvendett túl nagy népszerűségnek (Franciaország nőstényfarkasának csúfolták), Izabella számos szimpatizánst szerzett uralkodása során.
Emellett Cersei karaktere ikertestvérével való viszonyával egy kissé Boleyn Annára is hajaz, akit férje, VIII. Henrik – többek közt – vérfertőzés vádjával küldött a vérpadra.
A gonosz és kegyetlen Joffrey király szintén több történelmi személlyel mutat hasonlóságot. VI. Henrik király és
Anjou Margaret gyermeke a szóbeszéd szerint házasságon kívül, törvénytelenül született.
Lancasteri Eduárdot – Joffrey-hoz hasonlóan – megcsapta az őrület szele, és osztoztak a vélt ellenségek lefejezéséhez való vonzódásukban is.
„Bár még csak 13 éves, ez a fiú nem tud másról beszélni, mint lefejezésekről vagy háborúk kirobbantásáról, mintha mindent ő tartana a kezében, vagy ő volna a háború istene” – írta egyszer Milánó nagykövete az ifjú királyról, aki feltehetően a háború és gyilkolás megszállottja lehetett.
A történelem végül Eduárd büntetését is megadta:
Tizenhét évesen késelte halálra yorki IV. Eduárd, a filmbéli Robb Stark lehetséges történelmi megfelelője.
Az említett angol király elképzelt karakteréhez hasonlóan egy házassági szerződés ellenére vette el szíve választottját, bár – Robb Starkkal ellentétben – ő túlélte az „árulását”. Joffrey más források szerint a személyiségzavaros és mentálisan problémás II. Richárd angol királyra hasonlít, akit 1377-ben igen fiatalon, csupán tízévesen koronáztak meg.
Az ifjú uralkodó sorra végeztette ki magas társadalmi rangú alattvalóit, szeszélyei és hóbortjai nem tűrtek ellentmondást.
Theon Greyjoy északon nőtt fel Eddard Stark védelmétől óvva, Robb Stark fogadott bátyjaként, míg az öt király csatájában ellenük fordul. Történelmi hasonmása Plantagenet György, aki IV. Eduárd testvéreként kapcsolódott a rózsák háborújának zavaros történetéhez. Theonhoz hasolóan Clarence hercege is a testvére ellen fordult a harctéren, és a Lancasterekhez disszidált.
Végül, miután Eduárd megnyerte a háborút, árulásáért borba fojtották, ami talán egy picit „barátságosabb” büntetésnek, mint a sok megpróbáltatás, amit Theonnakkellett kiállnia. A manipuláció nagymestere, a Trónok harcában ügyesen mesterkedő Petyr Baelish „Kisujj” társadalmi kapcsolatait bevetve, szegény sorból kerül a király legfőbb tanácsadóinak sorába.
Története kísértetiesen emlékeztet a nagyravágyó Oliver Cromwell felemelkedésére, aki paraszti életből került a lordprotektori rangba, hogy Anglia teljhatalmú uraként pózoljon.
Az epikus történet fontos szálán Stannis Baratheon Melisandre, a „Vörös Asszony” tanácsaira hallgatva tervezgeti az általa jogosnak vélt trón elfoglalását, követve R’hllornak, a fény urának utasításait.
Ez a hit az egyik ősi perzsa vallásban, a zoroasztrizmusban jelenik meg,
amelyben a spirituális tudatosság és bölcsesség közvetítő szerepét tulajdonították az istentemplomokban őrzött tűznek.
Ahogy a történetben a tűz urának követői, úgy a zoroasztrizmus hívői is mélyen hittek Isten és az ördög dualitásában, valamint a harc fontosságában. Talán ezért vonul Stannis teljes hajóflottájával Királyvár ellen, ahol azonban a király aktuális segítője, a törpe Tyrion Lannister egy futótűz nevű kemikáliával felgyújtja a vizet, rengeteg hajót megsemmisítve.
A feketevízi csata ötletét George R. R. Martin Konstantinápoly második arab ostromából vehette, ahol egy hasonló anyaggal, görögtűzzel süllyesztették el a Maszlama ibn Abd al-Malik kalifa vezette arab tengeri hadakat.
A Trónok harcának talán legborzalmasabb és legsokkolóbb része a „vörös nász” epizódja, ahol a teljhatalmú Tywin Lannister, a nyúzást kedvelő Roose Bolton és a csalódott Walder Frey közösen szövetkezve gyilkolja meg a trónra esélyes Robb Starkot (aki korábban Walder Frey-nek azt ígérte, hogy elveszi az egyik lányát), a férfi titokban elvett szerelmét és meg nem született gyermeküket, valamint a szintén kulcsszereplőnek számító Catylint (Robb Stark édesanyját).
A mészárlásra a jelet a zenekar adja meg, amikor elkezdi játszani az egész történetet végigkísérő, Castamere-i esők című dalt.
A „vörös nász” történése egy brit mészárlásra is hasonlít,
amelyben az edinborough-i vár ura, a kormányzói babérokra vágyó William Crichton vacsorára hívta Douglas grófjait. A gyerekkorban lévő, ellenségesnek vélt fiúkat a „fekete vacsora” végén koholt vádak alapján lefejezték. Más összefüggésben a „vörös nász” egy ősi japán eseménnyel mutat hasonlóságokat.
Ezt a történelmi tényeket és mítoszokat egyaránt összegyűjtő, legrégebbi japán krónika, a Kodzsiki mutatja be. Eszerint Dzsimmu császár (nevének jelentése isteni erő) felemelkedése során a hatalmát gyakran gyilkossággal konszolidálta: politikai riválisait szintén egy lakoma során ölette meg. Éppúgy, ahogyan a „vörös nász”, ez a mészárlás is egy dallal kezdődött, amit maga Dzsimmu császár énekelt.
(Jeki Gabriella összeállítása)