Hatvanhat emberrel végzett a titkos biofegyver

Védőfelszerelést viselő katonák egy vegyi támadást szimuláló gyakorlaton

1979 áprilisában egy titokzatos biológiai fegyver elszabadult az egyik szovjet laborból. Az eredmény: 66 emberi áldozat és ismeretlen számú elhullott állat. Napjainkig rejtélynek számított, pontosan mi is okozta a pusztítást. Közel 40 év kellett ahhoz, hogy a gyilkos organizmust a tudósok leleplezzék.

A gyilkos egy közismert baktérium volt, ám hogy pontosan milyen, arra csak a kórokozó genomjának feltérképezése után sikerült rájönni. Az eredmények alapján a lépfene kórokozóját módosítgatták a szovjet tudósok, hogy egy még halálosabb fegyvert kreáljanak a mikroorganizmusból.

Habár a hidegháborúnak már vége van, a biológiai fegyverek jelentette veszély nem múlt el, sőt a nemzetközi terrorizmus térnyerésével fenyegetőbbé vált, mint valaha.

Azzal, hogy a kutatók a szovjetek által létrehozott lépfenebacilus genetikai állományát megismerték, könnyen azonosítani tudják majd, ha esetleg valaki újra bevetné a törzset vagy annak valamelyik rokonát.

A gyors azonosítással pedig megnő az esély arra, hogy időben megállítsák a kórokozó terjedését.

A biológiai fegyverek jelentette veszély nem múlt el, sőt a nemzetközi terrorizmus térnyerésével fenyegetőbbé vált, mint valaha (illusztráció) Forrás: AFP/Khalil Mazraawi

Az eredmények – amelyeket az mBio című szakfolyóiratban ismertettek - ezenkívül betekintést nyújtanak abba is, hogy a biológiai fegyverek terén milyen stratégiai és fejlesztési lehetőségei voltak a Szovjetuniónak - olvasható az Ars Technica ismeretterjesztő oldal cikkében.

Emberi hanyagság vezetett a tragédiához

A baleset idején a halálos lépfenebacilus-törzset egy szigorúan titkos laboratóriumban – az úgynevezett 19-es Vegyi Laborban – tárolták, amely a mai Jekatyerinburg (korábban Szverdlovszk) közelében feküdt.

A módosított baktérium kiszabadulását az tette lehetővé, hogy a létesítmény légszűrőinek cseréje nem a megfelelő módon lett kivitelezve, az új berendezések rosszul lettek felszerelve, így a kórokozók kijuthattak a szabadba. A hanyag munka miatt egyetlen hét leforgása alatt 66 ember halt meg. Ennyi áldozat szerepel a hivatalos jelentésekben, de nem kizárt, hogy több halottat követelt a baleset: más beszámolók szerint az elhunytak száma elérhette a 105-öt is.

Jekatyerinburg napjainkban Forrás: Wikimedia Commons

A szovjet hatóságok természetesen igyekeztek elkendőzni saját felelősségüket, így a járvány kirobbanásáért a fekete piacon árult húskészítményeket tették felelőssé. 1994-ben azonban a Harvardi Egyetem kutatói kiderítették, hogy nem ez a helyzet, és valójában a lépfene spórái jutottak ki a laboratóriumból.

Az esetet az utókor „biológiai Csernobilnak" keresztelte el.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett még nagyobb tragédia. Kedvezőtlen szélirány esetén a fertőzöttek – és így az áldozatok száma – elérhette volna a több tízezret is.

Amit a lépfenéről tudni érdemes

Az 1994-es harvardi vizsgálat ugyan kiderítette, hogy lépfenebacilus okozta a haláleseteket, azt egészen a mai napig nem tudták, a szovjetek hogyan is módosították a kórokozót. Ehhez meg kellett ismerni annak genetikai állományát.

A lépfene vagy anthrax baktérium által okozott fertőző betegség, amely természetes körülmények között minden melegvérű állatot, elsősorban a kérődzőket veszélyezteti, de a beteg állatokkal vagy fertőzött állati termékekkel való közvetlen érintkezés révén az emberben is kialakulhat. Az ember fertőzése a bőrön, a légutakon vagy a gyomor-bélrendszeren keresztül történhet, ennek megfelelően beszélhetünk bőr-, bél- vagy tüdőanthraxról.

Bacillus anthracis (zöld) Forrás: Camenzind G. Robinson, Sarah Guilman és Arthur Friedlander, United States Army Medical Research Institute of Infectious Diseases

A lépfene kórokozója – a Bacillus anthracis – spóra formában igen szélsőséges körülmények között (kiszáradás, hideg-meleg stb.) is képes túlélni, és számára kedvező feltételek esetén újra aktívvá válik. A kórokozó az immunrendszer számára gátat jelentő tokot képez, és méreganyagokat termel. A vérárammal a test minden részébe eljutva vérzéses gyulladást okoznak, elsősorban a behatolási kapu, a tüdő, bél vagy a bőr szöveteiben.

A jó hír, hogy időben elkezdett antibiotikumos kezelés esetén a betegség gyógyítható, és védőoltás is létezik ellene. Éppen ezért a szovjetek fő célja az lehetett, hogy úgy módosítsák a baktériumot, hogy az ne reagáljon semmilyen terápiára.

Megőrizni a tökéletes gyilkológépet

Az Észak-Arizonai Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, mit is sikerült végül a szovjet tudósoknak a titkos labor mélyén létrehozniuk. A módosított halálos baktériumot az 1979-es járvány áldozatainak szövetmintáiból nyerték ki az amerikai szakemberek. Mivel a mintákat formaldehidben tárolták, azok jól megőrződtek, ám a baktérium DNS-e károsodott. Speciális technikával azonban a kutatóknak sikerült az örökítőanyagot olyan szinten helyreállítaniuk, hogy az végül tanulmányozhatóvá vált.

A szovjet laborokból származó törzset ez után három másik lépfenebacilus-törzzsel vetették össze. Mint kiderült, a módosított törzs legközelebbi „hozzátartozója" az 1960-as években kifejlesztett, vakcinaként használt törzs volt. A rokonság annyira közeli, hogy csupán néhány genetikai különbséget sikerült felfedezni a két baktériumtörzs között. Ez azt jelenti, hogy a vakcinatörzs annyira veszélyesnek számított, hogy a tudósoknak nem kellett sok változtatást végezniuk rajta.

Illusztráció Forrás: AFP

A fegyverprogram tehát a következőképpen nézhetett ki: a szovjetek azonosítottak egy megfelelően veszélyes törzset, abból létrehoztak mester sejtbankokat, majd minimális módosításokkal biztosították a törzs fertőzőképességét.

E stratégiával nagy mennyiségben sikerülhetett előállítani rendkívül virulens kórokozókat

– írták a tanulmány készítői.

Nem tudni, mi lett a biológiai fegyver sorsa

A vizsgálat megállapításai ugyanakkor azt sugallják, hogy a szovjetek nem akartak leállni a fejlesztésekkel, sőt azon dolgoztak, hogy még hatékonyabbá tegyék a laborban dédelgetett apró kis halálosztójukat. Habár a fent bemutatott törzs az egyetlen, ami megszökött a létesítményből, nem kizárt, hogy több, még veszedelmesebb kórokozó rejtőzhetett a 19-es Vegyi Laborban.

A titkos biológiai fegyverprogram továbbélésének bizonyítéka, hogy a létesítménynek 1975-ben be kellett volna zárnia, köszönhetően a Biológiai- és toxinfegyver-tilalmi egyezmény életbe lépésének, ám mint az az 1979-es balesetből látható, nem ez történt. Hogy mi lett végül a Szovjetunió biológiai fegyvereivel, azt a mai napig homály fedi.