ET nem telefonált - továbbra is egyedül az Univerzumban

Vágólapra másolva!
Egy nagyszabású kutatás után sincs jele annak, hogy valaki üzenni akarna nekünk. Azt jelenti-e ez, hogy egyedül vagyunk, hogy nincsenek társaink az Univerzumban?
Vágólapra másolva!

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, új szakaszába érkezett a Földön kívüli intelligenciákat kutató SETI at Home program: az eddigi adatok alapján megkezdték a legígéretesebb célpontok részletes vizsgálatát. Az első elemzések sajnos nem hoztak eredményt, ám az is lehet, hogy nem ismerjük fel, amit észre kellene vennünk.

A SETI - ami a Search for ExtraTerrestrial Intelligence szavak kezdőbetűiből összeállított rövidítés - magyarul a "Földön kívüli értelem kutatása" kifejezéssel helyettesíthető. 1999 májusa óta távcső nélkül is bárki bekapcsolódhat a SETI-kutatásokba, méghozzá az arecibói rádióteleszkóp programjába.

Forrás: Planetary Society
SETI at Home képernyő

A SETI at Home kísérletének ugyanis az a lényege, hogy a http://setiathome.ssl.berkeley.edu/ címről ingyenesen letölthető program automatikusan letölt gépünkre egy csomagot az arecibói távcső adataiból, kiértékeli azokat, majd az eredményt visszaküldi a NASA-nak. A SETI at Home hazai, magyar nyelvű oldalai a http://seti.index.hu/ címen érhetők el.

A SETI at Home jelenleg a világ "legnagyobb szuperkomputere". 1999 májusa óta több mint 4 millió önkéntes felhasználó elemzi saját gépén a rádiócsillagászati adatokat, szokatlan jelek után kutatva. Közel négy földi év és több mint 1 millió esztendőnyire rúgó komputeridő eltelte után a csillagászok megkezdték azoknak az eredményeknek az ellenőrzését, amelyek a legígéretesebbek a Földön kívüli civilizációk utáni kutatás szempontjából.

Forrás: NASA
Ami talán sikeresebb lesz: a rádiós SETI következő célkitűzése a sok párhuzamosan kapcsolt rádiótávcsőből álló Allen Telescope Array megvalósítása

Március 18-20. között a University of California (Berkeley, USA) kutatói a világ legnagyobb egyedi rádióteleszkópja, a 300 méter átmérőjű Arecibo teleszkóp segítségével a legérdekesebb rádiójelek nyomába erednek. Ezeket mintegy 5 milliárdnyi jel közül választották ki.

Az észlelési időszak alatt 166 rádióforrást vizsgáltak meg. Sajnos kijelenthető, hogy az adatok első, valós idejű analízise során nem találtak idegen civilizációk kommunikációjára utaló jeleket.

A következő hetekben egy részletesebb elemzést végeznek el. Ha ez sem hoz eredményt, akkor kijelenthetjük, hogy - legalábbis egyelőre - továbbra is egyedül vagyunk a hatalmas Univerzumban, s újra feltehetjük a kérdést: mit jelent a "kozmikus csönd"?

Almár Iván űrkutató-csillagász a Mindentudás Egyetemén megtartott emlékezetes előadásában az alábbi válaszlehetőségeket jelölte meg.

"A SETI kutatások mindmáig nem vezettek konkrét eredményre. Nincs jele annak, hogy valaki üzenni akarna nekünk. Arra sincs semmiféle bizonyíték, hogy valahol a távoli űrben, a csillagok körül jelentős méretű természetátalakítás folyna.

Azt jelenti-e ez, hogy egyedül vagyunk, hogy nincsenek társaink az Univerzumban?

Élet az Univerzumban: szabály vagy kivétel? - Almár Iván előadása a Mindentudás Egyetemén/mindentudasegyeteme/eloadas_almar.html"A nagy kérdés az, hogy a Világegyetem alapvetően csillagokból és galaxisokból, vagy életből és értelemből áll."

Óvatosan kell bánni ezekkel a következtetésekkel. Lehet, hogy rossz időpontban, rossz irányban, rossz módszerrel keresgélünk. Lehet, hogy nem ismerjük fel, amit észre kellene vennünk. Lehet, hogy nekünk kellene jelentkeznünk. Lehet, hogy figyelnek bennünket, de megítélésük szerint még nem értük el azt a szintet, amikor érdemes velünk kapcsolatba lépni. Negyven év tapogatózó, kezdetleges kutatásainak negatív eredménye még nem elég ahhoz, hogy végső következtetésként kimondjuk: ebben a mérhetetlenül nagy Univerzumban egyedül az emberiség lépett ki a világűrbe és fejlesztett ki űrhajózási és távközlési technikát.

Ha azonban ez a 'kozmikus csönd' maga a valóság, akkor sem tudhatjuk, hogy tényleg elsők vagyunk-e a technikai civilizációvá fejlődés rögös útján, vagy netán voltak társaink mindenfelé, de rövid időn belül egytől egyig elpusztultak vagy elpusztították önmagukat. Sokkal fontosabb és komolyabb kérdések ezek, mint ahogy jelenleg a közvélemény, az oktatás vagy a média véli. Megválaszolásukra érdemes jelentős tudományos erőket koncentrálni - felkészülve arra, hogy e kutatások igen hosszú időt vehetnek igénybe, és arra is, hogy az emberiséget a válasszal még hatalmas meglepetések érhetik."