Animáció a Neptunusz légköréről

A Hubble-űrtávcső felvételeiből látványos animáció készült a Neptunuszról, amelyen a forgó bolygó felhősávjai és a körülötte keringő holdak tökéletesen láthatók.

A Neptunusz a jelenleg ismert legtávolabbi óriásbolygó a Naprendszerben, amely 165 év alatt járja körül a Napot. Főként gáz és folyadék halmazállapotú anyagból áll, tömege és mérete belső szomszédjára, az Uránuszéra emlékeztet: mintegy 17-szer nehezebb a Földnél. A legtöbb információt eddig a Voyager-2 űrszonda továbbította róla, amely 1989 augusztusában haladt el mellette. Kiderült, hogy a Jupiterhez és a Szaturnuszhoz hasonlóan az Uránusz légkörében is az egyenlítővel párhuzamos felhősávok jellemzőek. Gyűrűi vékonyak, és anyageloszlásuk egyenetlen: sűrűbb ívek és azok közötti ritkább tartományok váltakoznak benne.

A Föld körül keringő Hubble-űrtávcső ACS detektorával 2005. április 29-én és 30-án készítettek sorozatfelvételt a bolygóról és kísérőiről. A 16 óra tengelyforgási idejű Neptunuszon 8 óráig tart a nappal és 8 óráig az éjszaka. A gyors forgás révén a felhőzet az egyenlítővel párhuzamos sávokba rendeződik. A felvételeket 14 különböző hullámhosszon, eltérő színszűrőkkel készítették, amelyek a légkör különböző mélységű rétegeit mutatják. Emellett gyors egymásutánban rögzítették a képeket, így sikerült belőlük egy látványos animációt összeállítani.

A planéta kékes színéért a légkörében lévő metán felel, amely a beérkező napsugárzásból a vörös hullámhosszakat elnyeli. A látható tartományban fehéres árnyalatú felhők valószínűleg vízjégkristályokból állnak, és látványosan rajzolják ki a gyorsan forgó bolygó egyenlítővel párhuzamos felhősávjait. A légkörben a szélsebesség helyenként és alkalmanként a 400 m/s-ot is eléri. Ennek nyomán légörvények támadnak, amelyekből néhány a metán hullámhosszán készült felvételen vöröses pontként sejthető a szintén vöröses, elnyúlt felhősávokban.

Az animáció szemléletesen mutatja a bolygó tengelyforgását és belső holdjainak keringését (az animáció .mov és .mpeg formátumban a HST honlapjáról tölthetők le). Az alábbiakban három kiragadott képkockát láthatunk a felvételekből.

Balra: ahogy a bolygót saját szemünkkel, egy távcsövön keresztül látnánk. Ugyanez színfokozott változatban jobbra fent, míg a légköri alakzatok legjobban a metánszűrővel készült jobb alsó képen vehetők ki (fotó: NASA, ESA, E. Karkoschka, H. B. Hammel)

A fenti képeken néhány hold is megfigyelhető: legfelül a legfényesebb pontként a Proteus látszik, majd az óramutató járása szerint haladva a Larissa, a Despina és a Galatea következik. Utóbbiak a belső, úgynevezett törmelékholdak zónájába tartozó apró égitestek, amelyek közreműködnek a gyűrűk anyagának összeterelésében. Emellett talán a róluk vagy a még felfedezetlen apró társaikról származó por biztosít utánpótlást a gyűrűrendszer anyagának.