Első képek az Itokawa kisbolygóról

A japán Hayabusa-űrszonda elkészítette első képeit az Itokawa kisbolygóról. A továbbiakban leszállást és mintavételt is terveznek a szakemberek.

A 415 kg-os japán Hayabusa (MUSES-C) űrszondát 2003. május 9-én egy M-V-5 jelű hordozórakétával bocsátották fel Japánból. Az űreszköz küldetésének célja összetett: egyrészt technológiai kísérlet, másrészt fontos tudományos kutatóprogram. A szonda egy ionhajtóművet tesztel, amely a napelemek révén nyert energia segítségével repíti ki összesen 22 kg-nyi xenongáz üzemanyagát. Az űreszköz autonóm irányítási rendszer segítségével, ideális esetben földi beavatkozás nélkül navigál.

A tudományos program célja a földközeli objektumok közé tartozó, 0,3x0,7 km-es 25143 Itokawa (1998SF36) kisbolygót vizsgálata. Az űrszonda 2005. szeptember 4-én már csak ezer kilométerre volt az égitesttől, és 10 km/h sebességgel haladt felé. A tervek szerint egy kisebb fékezést követően huzamosabb ideig az égitesttől 20 km-re tartózkodik majd, ahol pozícióját hagyományos hajtóművel stabilizálja. Ebben az állapotban közel 5 hónapig tanulmányozza az aszteroidát: optikai képdetektorával, röntgen-spektrométerével és lidar nevű (a radarhoz hasonló elven alapuló, de lézerrel működő) berendezésével a felszínt vizsgálja. Végül megközelíti a célt, anyagmintát vesz belőle, amely a start után 4 évvel érkezik meg a Földre. A küldetés végén egy kis kapszulában, 12 km/s sebességgel belép a Föld légkörébe, majd ejtőernyővel landol.

Az autonóm irányítási rendszer mellett természetesen a földi központban is figyelik a szondát. A leszállás idején a Hayabusa és a Föld közötti üzenetcsere kb. 20 percet vesz igénybe. A közelítés lassan történik, így ha komoly veszély látszik a képeken, a Földről 20 perces késéssel megszakítható a folyamat. A felszín felett kb. 30 méterrel a szonda ledob egy célpont-megjelölő eszközt. Ez egy 10 cm-es "labda", felületén erős fényvisszaverő lapokkal. Utóbbi a pontos navigálást segíti az ereszkedés végső fázisában, ennek segítségével tudja nullára csökkenteni a szonda a kisbolygóhoz viszonyított sebességét.

A gyenge gravitációs terű kisbolygóra a szonda szabadeséssel is csak nagyon lassan ereszkedik le. A közelítés végső fázisában a hajtómű nem üzemel, nehogy a belőle kiáramló anyagok beszennyezzék a begyűjtendő mintát, megváltoztatva annak összetételét. Az eredeti tervek alapján háromszor is landolhat, és összesen kb. 1 g mintát gyűjthet a Hayabusa. Az anyaggyűjtéséhez egyszerű eszközt használ: a landoláskor kinyitja 40 cm átmérőjű tölcsérét, majd egy 10 g-os acélgolyót lök a kisbolygónak. A golyó becsapódásától kirepülő szilánkok egy része a tölcsérben fejezi be útját.

A szonda optikai navigációs kamerájával már készített felvételeket az égitestről. A kisbolygó 12 órás periódusú fényváltozását elnyúlt alakja és forgása okozza, hol nagyobb, hol kisebb felületét mutatva a kamera irányába. A felvételek alapján Steven J. Ostro (JPL, NASA), a kisbolygók radaros vizsgálatának szakértője elkészítette az égitest térbeli modelljét. Az elnyúlt aszteroida forgástengelye a korábbi, földi megfigyelésekkel összhangban közel merőleges az ekliptika síkjára.