Új, egzotikus égitest-típus - a hét asztrofotója

Vágólapra másolva!

A hét asztrofotója ezúttal egy neutroncsillagot ábrázoló fantáziarajz. Nemrég tizenegy olyan égitestre bukkantak, amelyek a neutroncsillagok új csoportját alkothatják. A felfedezés megmagyarázhatja, miért találunk kevés szupernóva-maradványban a robbanás után visszamaradt pulzárt.

Vágólapra másolva!

Nap exobolygó Mars kisbolygó felszín űrteleszkóp Kereszturi Ákos Marson Plútó Orion-köd bolygó törpecsillag Szaturnusz űr Enceladus Tejútrendszer űrtávcső neutroncsillagok Titán (hold)Hold neutroncsillag

A neutroncsillagok a szupernóvaként fellángoló csillagok összeroskadó magjában születő objektumok. Méretük egy közepes városéhoz hasonló, sűrűségük pedig az atommagokéhoz közeli, így tömegük a Nap 1,4- és 3-4-szerese között mozog. A neutroncsillagokon belül fontos csoportot alkotnak a pulzárok, amelyek periodikus rádióimpulzusokat bocsátanak ki. Feltehetőleg a felszínükön (vagy annak közelében) lévő aktív területről érkezik hozzánk a sugárzás, és mivel rendkívül gyorsan forognak tengelyük körül (másodpercenként több fordulatot is tehetnek), rendszeres időközönként észleljük rádiósugárzásukat - innen származik az elnevezésük.

Egy angol, amerikai, kanadai, ausztrál és olasz szakemberekből álló kutatócsoport most érdekes, új égitest-típust azonosított az ausztráliai 64 m-es Parkes rádióteleszkóppal. Korábbi, 1998 és 2002 között készült megfigyelések alapján olyan objektumokat ismertek fel, amelyek a neutroncsillagokhoz hasonlóan időnkénti rádiósugárzást bocsátanak ki - ezt azonban rendkívül ritkán teszik. Az igen nehezen felismerhető sugárforrások a Tejútrendszer fősíkjához közel helyezkednek el.

A forgó rádiótranzienseknek (Rotating Radio Transient, RRAT) elnevezett objektumokból eddig tizenegyet azonosítottak. Sugárzási jellemzőik alapján igen gyorsan pörögnek, és ez az egyik ok, amiért a neutroncsillagok egy új altípusának tekintik őket. Forgási jellemzőik vizsgálata arra utal, hogy különböző korú neutroncsillagok egyaránt lehetnek közöttük. Általában 2-30 milliomod másodpercig tartó rádióimpulzusokat produkálnak, amelyeket négy perc és három óra között tartamú szünetek választanak el.

Míg a "hagyományos" pulzárokból kb. 100 ezer lehet a Tejútrendszerben, az új objektum-típusból ennél sokkal több, közel félmillió. Az új felfedezés mégsem rengeti meg a neutroncsillagokról kialakult eddigi képünket, sokkal inkább egy speciális alcsoportjukat tárja fel. Lehetséges, hogy ezek a neutroncsillagok legelterjedtebb altípusai, és a pulzárok csak egy kisebb, ritkább alcsoportot alkotnak - de feltűnő viselkedésük révén korábban ismertük meg őket. Ha a neutroncsillagok többsége ilyen nehezen észlelhető objektum, az megmagyarázhatja, miért találunk kevés szupernóva-maradványban a robbanás után visszamaradt pulzárt.

Forrás: Russell Kightley Media

Egy "hagyományos" pulzár mágneses terének és erősen sugárzó, fókuszált rádiónyalábjának fantáziarajza. A kép nagyméretű változatának letöltése (fotó: Russell Kightley Media)

Az "új" égitestek viselkedésének oka jelenleg alig ismert. A "hagyományos" pulzárok között is találunk közel egy tucat olyan objektumot, amelyek rendszeres sugárzásuk mellett alkalmanként egy-egy nagyobb rádióimpulzust bocsátanak ki - talán részben ehhez hasonlít a most megfigyelt jelenség. Az eddigi észlelések alapján az újonnan megismert objektumok mágneses tere nagyságrendileg százezerszer gyengébb, mint az előbb említett, időszakonként egy-egy nagy pulzust kibocsátó pulzároké.

A rendszertelen sugárzás oka talán az, hogy valamiért csak alkalmanként felelnek meg a lokális - és jelenleg még kevéssé ismert - viszonyok az érzékelhető erejű rádiópulzus kibocsátásához. Az eddig felvetett másik lehetőség pedig, hogy a mágneses tér időszakos változásai miatt alkalmanként a megszokottól eltérő irányba bocsátanak ki rádiósugárzást, és mi csak ekkor észleljük őket.

Kereszturi Ákos