Kaszpi-tenger méretű tó nyoma a Titanon

A Cassini-űrszonda megfigyeléseiből összeállt kép alapján a Szaturnusz Titan nevű óriásholdjának egyenlítői vidéke száraz, homoksivatagos jellegű, míg tavak és folyók a két sarkvidéken jellemzők.

A Cassini-űrszonda eltérő hullámhosszakon végzett megfigyeléseiből és a felhőzeten keresztül a felszínt letapogató radarmérések alapján érdekes kép kezd összeállni a Titanról. Néhány helyről már részletes adatok is vannak, míg máshonnan alig rendelkezünk néhány szerény információval.

A felszínen jelenleg is vannak metán-etán keverékkel kitöltött folyók és tavak, de csak a sarkvidéki területeken, itt is elsősorban a téli (jelenleg északi) féltekén. Napjainkig 156 tó jellegű alakzatot találtak a holdon - noha nem mindegyiküket tölti ki folyadék. A kitöltött tavak egyetlen kivétellel az északi sarkvidéken vannak, ahol feltehetőleg a kiterjedt téli felhőtakaró látja el őket csapadékkal. Ezzel ellentétben a déli féltekén eddig egyetlen folyadékkal kitöltött tó mutatkozott - igaz erről a vidékről kevesebb megfigyelés is készült.

Az eddigi legnagyobb tó jellegű képződmény átmérője az 1000 km-t közelíti, és a sarkvidékről az északi szélesség 55. fokáig húzódik. Eddig még nem sikerült biztosan megállapítani, hogy az egész területet vagy csak kisebb részeit tölti ki folyadék. Ha nagy részén metán-etán keverék hullámzik, akkor a folyadékfelszín mérete a földi Kaszpi-tengerével vetekszik. A 2007. február 22-én készített radarmérés alapján rekonstruált terület legalább 100 ezer km², mely a hold felszínének 0,12%-a, és egy minimum 200 km hosszú folyóvölgy torkollik beléje. A képződmény részletesebb vizsgálatra a májusi Titan-közelítés során nyílik majd lehetőség.

Míg a fent említett tavakban sok esetben folyóvölgyek végződnek, van, ahol folyóvölgyek nélküli tavak mutatkoznak. A folyóvölgyek eloszlása alapján sok helyen tartósan száraz területek lehetnek, de ennek az ellentéte is előfordul. A "metánmonszunnak" nevezett jelenség keretében alkalmanként óriási esőzések zúdulhatnak a felszín egy-egy részére, ahol rövid életű vízfolyások jelennek meg. Ezek az esőzések feltehetőleg gigantikus viharokhoz kapcsolódnak. Az eddigi megfigyelések alapján a Bohai Sinus-nak nevezett területen például egykor napi 10-50 cm mennyiségű csapadék is lehullhatott.

Sok tavat nem övez kiterjedt folyóvölgyek hálózata. Több északi tóban a folyadékfelszín függőlegesen mérve 50-100 m eltéréssel közel azonos szinten van. Mindez arra utal, hogy fontos felszín alatti folyadéktározók létezhetnek, tehát a kőzetalkotó vízjég repedéseiben sok metán-etán keverék tárolódhat a mélyben.

A 3 és 70 km közötti átmérőjű tómedrek alakja változatos, és méreteloszlásuk alapján többségük feltehetőleg nem becsapódásos kráter, hanem vulkanikus eredetű mélyedés, esetleg karsztos jellegű beszakadásos gödör lehet.

A fent említett kiterjedt tónyom a Titanon (balra), és összehasonlításként az észak-amerikai Felső-tó (jobbra) valamint a Balaton (jobbra fent) azonos méretaránnyal (NASA/JPL/GSFC)

Az északi féltekén a 70. szélességi foktól délre is vannak tómedrek, de ezek többsége kiszáradt, és nincs bennük folyadék. Ez arra utal, hogy alacsonyabb szélesség felé haladva egyre szárazabb vidékek következnek a holdon. A szárazság a Titan esetében nem a víz hiányát jelenti, hiszen az a felszínen uralkodó hideg miatt az csak szilárd jég formájában fordul elő. A száraz vidékeken a folyékony halmazállapotú metán-etán keverék hiányáról beszélünk. Részben talán ezzel is kapcsolatos, hogy a homokdűnék a hold egyenlítői vidékein jellemzők.

A sivatagos megjelenésű összefüggő "homoktengerek" az északi és a déli szélesség 10 foka között jellemzőek, és magányos dűnék sem fordulnak elő 30 foknál messzebb az egyenlítőtől. Mindezek mellett a dűnék a mélyedésekben találhatók, ami érthető is, mivel azok szolgálnak üledékcsapdaként. A jelenség elméletileg kapcsolatban lehet azzal, hogy mind az éghajlati modellek, mind pedig a tavak térbeli eloszlása alapján a magas szélességek a nedvesebbek, míg az egyenlítő térsége sokkal szárazabb, mondhatni sivatagos jellegű. Más kérdés, hogy egyelőre nem tudni, honnan származik a Titan sivatagaiban lévő homokdűnék anyaga.

A fentiek alapján tehát a Földön megfigyelthez hasonló jelleggel a Titanon is lehatárolhatunk éghajlati alapú felszínmorfológiai tartományokat. Az egyes ilyen zónákban a felszín alakulása és formakincse szoros kapcsolatban áll a helyi éghajlat jellemzőivel, azok között is elsősorban az elérhető folyadék mennyiségével. A klimatikus planetomorfológia, tehát az egyes planéták felszínformáinak az adott égitest éghajlatával fennálló kapcsolata a Földön és a Marson kívül már a Titanon is nyomozható.

Kereszturi Ákos