Ősi kontinensek nyomára akadtak a Vénuszon

A Venus Express-űrszonda infravörös mérései arra utalnak, hogy a bolygó déli féltekén a kiemelkedéseket alkotó kőzetek a földi gránithoz hasonló összetételűek, a gránit pedig globális lemeztektonikára és óceánokra utal, amelyek a bolygó életének elején létezhettek.

Az Alfa-régió nevű összegyűrt kiemelkedés, amely szintén egy ősi kontinens lehet (NASA)

Belső bolygószomszédunk, a Vénusz 450 Celsius-fokos felszíni hőmérséklete és szárazsága alapján kellemetlen helyszín az életnek. Azonban nem mindig lehettek ilyen zord viszonyok rajta. Mint arról nemrégiben beszámoltunk, egyes kőzetei, pontosabban azok infravörös sugárzása alapján elképzelhető, hogy a földi gránithoz hasonlítanak. A gránit pedig a kőzetlemezek alábukására, azaz szubdukcióra utal, utóbbinak pedig a felszíni víz kedvez - lehetséges tehát, hogy az ősi óceán nyomaira akadtak a szakemberek.

Míg a korábbi megfigyelés a Galileo-űrszonda évekkel ezelőtti, néhány egyszeri megfigyelésén alapult, addig most a Venus Express részletes adatainak elemzése révén jutottak hasonló következtetésre. Nils Müller (Univerity of Münster, DLR) és kollégái az űrszonda a bolygó éjszakai oldala felett mért hősugárzást vizsgálták. Az európai Vénusz-szonda az infravörös tartományban részben lelát a bolygó sűrű, átlátszatlan felhőtakaróba burkolózó felszínére. Nagy felbontású képet ugyan nem tud így készíteni, de a kőzetek sugárzását, és annak területi változásait durván fel tudja térképezni. A szonda 2006 májusa és 2007 decembere között készült több mint ezer felvétele alapján olyan térképet állítottak össze a déli sarkvidékről, amely jól mutatja az egyes kőzetek hőtani viselkedése közti különbségeket.

A térkép alapján a korábbi feltételezés látszik beigazolódni: a kiemelkedő, kontinensekre hasonlító alakzatok, amelyeket tesszeráknak neveznek, jellemzően gránitos összetételű kőzetekből állnak. A feltételezések alapján ezek a kiemelkedő, erősen összegyűrt területek a földi kontinensekhez hasonlóan azért magasodnak környezetük fölé, mert területükön vastagabb és kisebb sűrűségű kéreg jellemző.

Hőtérkép a Vénusz déli féltekéjéről a VIRTIS detektor mérései alapján. A térkép nem közvetlenül mutatja a kontinens jellegű kiemelkedéseket, csak a hőmérséklet értékek láthatók rajta. A vörös szín a mélyebben fekvő és melegebb, a kék a magasabb és hűvösebb területeket mutatja (ESA/VIRTIS/INAF-IASF/Obs. de Paris-LESIA)

Bolygónkon a gránit a kontinentális kéreg jellegzetes kőzete, amelynek kialakulásához mai ismereteink alapján globális lemeztektonika és az óceánok vize is szükséges. Ahol az óceáni kéreg a kontinentálissal találkozik, és a mélybe bukik, üledéket és benne vizet visz magával a mélybe. Az alábukásnál erős hőfeláramlás jelentkezik, és a beolvadó óceáni lemezből felszabaduló anyagok - köztük vízmolekulák - csökkentik a köpeny anyagának olvadáspontját. Az így képződő magma a felszín felé emelkedik, és további átalakulások végén részben gránitként szilárdul meg.

A Vénuszon a gránithoz hasonló összetételű kőzetek tehát szubdukcióra és víztartalmú közegre utalnak, ami globális lemeztektonikát és egykori óceánokat jelenthet. Ebben az esetben a Vénusz egykor sokkal jobban hasonlított a Földre, mint napjainkban - és talán az élet is kialakult rajta.

Ez az ősi vizes állapot nem létezhetett sokáig, néhány százmillió évig tartott "csak". A Nap sugárzása idővel erősödött, emiatt a Földnél a Naphoz közelebb keringő Vénuszon elpárologtak az óceánok, és a vízmolekulák az űrbe távoztak. Vízburok hiányában a légköri szén-dioxid nem tudott hol kiválni, és nem alkotott üledékes kőzeteket, mint a Földön. A légkörben maradt sok gáz erős üvegházhatást kiváltva létrehozta a ma megfigyelhető forróságot.

Bár a fentiekben vázolt elgondolás összeegyeztethető a megfigyelésekkel, és a bolygó fejlődését taglaló elméleti modellekbe is beleillik, bizonyításához egy űrszondát kellene küldeni a Vénusz valamelyik felföldi területére - ami nem egyszerű feladat.

 

 

Animáció egy feltételezett vulkán működéséről a Vénuszon (ESA)