Mi történt volna valójában az űrben?

A science-fiction és a valóság határán ingadozik a világűrben játszódó Gravitáció. Mennyire hiteles a film, és mennyi a kitaláció a történetben?

Űrhajók, űrállomások és a hátteret gyakran betöltő Föld, meg egy nagy adag űrszemét adják az elejétől (szinte) a végéig a világűrben játszódó, Gravitáció című film kulisszáit. A Gravitációt a filmkritikusok az előzetes beharangozóktól a bemutató utáni kritikákig sokan és sok helyütt értékelték. A lelkes dicséretekkel és pozitív méltatásokkal messzemenően egyetértve lássuk, hogy kizárólag űrtechnikai szempontból mennyire hitelesek a felbukkanó tárgyak és a történet elemei.

Mindenkinek melózni kell

A filmben a Nemzetközi Űrállomás a megszólalásig hasonlít az eredetire, mint ahogy a Hubble-űrtávcső (HST) vagy az űrrepülőgép is. A kínai űrállomás viszont inkább az egykori szovjet-orosz Mirre emlékeztet. A Tienkung jelenleg még jóval kisebb a filmben láthatónál, de még a belátható jövőben sem lesz Kínának ekkora űrállomása. Hasonlít a valódira a Szojuz űrhajó, mint ahogy a Kowalski parancsnok (George Clooney) által használt rakétaszék vagy rakétahátizsák (MMU, Manned Maneuvering Unit) is, amely lehetővé teszi, hogy az űrhajósok biztosítókötél nélkül, tökéletesen szabadon lebegve manőverezzenek az űrsétájuk során. Igaz, az eszközből csupán egyetlen példány került az űrbe, amelyet az űrrepülőgépek űrhajósai 1984-ben három küldetésük során használtak, azután az eszköz feledésbe merült.

Az űrhajósok szabad manőverezését lehetővé tevő rakétaszéket csak háromszor használták az űrben, a képen Bruce McCandless űrhajós Forrás: NASA

Még az olyan apró részletek is pontosak, mint például az, hogy az űrséták világrekordját valóban az orosz Anatolij Szolovjov tartja, aki nem kevesebb mint 16 űrsétája során összesen 82 óra 22 percet töltött a szabad világűrben. Ugyanakkor teljesen valószerűtlen a kezdő képsor, amikor Ryan Stone kutatóűrhajós keményen dolgozik, a parancsnok pedig csak köröz az űrszékkel, élvezi a kilátást, és anekdotákkal szórakoztatja őt és az irányítóközpontot.

A rakétaszék a Gravitációban Forrás: InterCom

Az űrhajósok nagy többsége ugyan férfi, de ma már egyre többen vannak nők is közöttük, különösen igaz volt ez az amerikai űrrepülőgépeken, ahol pilótaként és parancsnokként is szerephez jutottak. Sőt többen közülük űrsétákon is jártak, Sunnita Williams például hétszer, Peggy Whitson hatszor.

A vodkásüveg titka

A Hubble-űrtávcső szerelése ugyancsak valóságos. A csillagászat történetében mérföldkőnek számító, valóban 600 kilométeren keringő űreszköz javítása, karbantartása és korszerűsítése céljából öt alkalommal hajtottak végre űrrepülőgépes küldetést. Ezek során az űrhajósok egyike gyakran tényleg a robotkar végére erősítve dolgozott, hogy az űrrepülő rakodóterébe rögzített távcső felső részét könnyebben elérje. Az öt űrrepülés alatt 16 űrhajós összesen 23 alkalommal hagyta el az űrrepülőgépet 5 és 8 óra közötti időtartamú űrsétára (minden alkalommal ketten, vagyis összesen 46 űrsétát hajtottak végre). Közöttük csupán egyetlen nőt találunk, Kathryn Thorntont, aki az első szervizküldetéskor kétszer is dolgozott a HST javításán. Érdekesség, hogy Thornton második keresztneve Ryan, akárcsak a filmbeli űrhajósnőé, vagyis férfinév, amint azt Kowalski parancsnok a filmben szóvá is teszi.

A Hubble-űrtávcső a Columbia űrrepülőgép rakodóterében, miután 2002 márciusában negyedszer szervizelték Forrás: NASA

A film legmeghökkentőbb jelenetében Kowalski bekopog az űrhajó ablakán, majd zsilipkamra és efféle "hókuszpókuszok" mellőzésével kinyitja az ajtót, bebújik, leveszi a szkafanderét, és húz egyet az oroszok által ottfelejtett vodkából, miközben kedélyesen elbeszélget rémült társnőjével. Hogy történhet meg ilyen egy szakmailag (meglehetősen) hiteles sci-fi filmben? Nos, aki látta a filmet tudja, itt elárulni viszont nem lenne illő.

Egy másik jelenetben Ryan Stone a kézi tűzoltó készülékkel próbálja megfékezni az űrállomás belsejében keletkezett tüzet. Először a hatás-ellenhatás törvénye következtében a kilövellő oltóanyag nekilöki őt az űrállomás belső falának. Később már tudatosan, rakétaként használja az eszközt, és a szabad világűrben hatásosan tudja magát a tűzoltó készülékkel manőverezni.

Sandra Bullock a Gravitáció című filmben Forrás: InterCom

Az űrszemét támadása

A filmben a cselekmény kibontakozását az űrszemét által előidézett vészhelyzet indítja el. A Föld körül keringő űrszemét valóban veszélybe sodorhatja az űrhajósok életét, a Nemzetközi Űrállomásnak már többször ki kellett térnie egy-egy fenyegető közelségbe kerülő nagyobb darab elől. Nem véletlenül veszik egyre alaposabban fontolóra az űrszemét eltávolításának a lehetőségét. Kétségtelen az is, hogy véletlen robbanások (vagy akár egy saját űreszköz szándékos megsemmisítése, amint azt Kína néhány éve tette) láncreakciószerűen növelhetik a Föld körül keringő hulladék mennyiségét. A természetes eredetű törmelékek, meteorok és hasonló apróbb-nagyobb kődarabok ugyancsak veszélyt jelentenek az űreszközökre és az űrhajósokra.

A Nemzetközi Űrállomás 400-420 km magasan kering a Föld felszíne fölött Forrás: NASA

Mindezek ellenére - nyilván a lenyűgöző látvány kedvéért - az űrszemét támadása a filmben kissé eltúlzottnak tűnt. Egyetlen műhold szétrobbantásából nem keletkezhet annyi nagy törmelékdarab, amennyi a filmben látott durva pusztítást okozná. Kétségtelen viszont, hogy egyetlen vagy néhány nem túl nagy darab ütközése is előidézheti az eltalált űreszköz üzemképtelenné válását, vagy vészhelyzetet teremthet az embert szállító űrhajóban, űrállomáson. Arról nem is beszélve, hogy mennyire reális a veszély az éppen űrsétát végző űrhajósok esetében, akiket az űrállomás fala helyett csak a szkafander véd.

A Földet az űrszemét törmelékfelhője veszi körül. A különböző magasságokban eltérő a törmelék mennyisége, a Hubble-űrtávcső 600 km körüli magasságában kisebb a veszély Forrás: NASA

Átszállni nem lehetne

A film cselekményének dramaturgiailag nyilván szükséges (vagy legalábbis előnyös), ám szakmailag mégis legkevésbé hiteles része a különböző űreszközök közötti közlekedés ábrázolása. A filmben előforduló eszközök ugyanis különböző magasságú és az Egyenlítőhöz képest különböző hajlásszögű pályákon keringenek. Az egyikről a másikra a filmben ábrázolt egyik módszerrel sem lehet eljutni. Ez a reálisan rendelkezésre álló üzemanyaggal teljes képtelenség. A legnagyobb nehézséget az eltérő pályahajlás jelenti. A valóságban az űreszközök összekapcsolására csak akkor van lehetőség, ha a megközelítő testet eleve a megközelítendő űreszközzel pontosan azonos hajlásszögű pályára állítják.

Életkép a Nemzetközi Űrállomás belsejéből - amikor minden rendben működik Forrás: NASA

A szakmai hitelesség kérdését a Space.com hírportál szerkesztője is feszegette a film rendezőjével, Alfonso Cuarónnal folytatott beszélgetésében. A rendező leszögezte, hogy nem dokumentumfilmet forgatott, hanem játékfilmet, de ehhez nem tartotta szükségesnek új, nem létező űreszközök kitalálását. Cuarón egyébként a legnagyszerűbb technikai alkotásnak a Hubble-űrtávcsövet tartja. "A történet kifejtésekor a lehető legnagyobb mértékben tiszteletben akartuk tartani a valóságot. Ám érthető módon attól jócskán el kellett rugaszkodnunk, hogy szabadon mesélhessük el a történetet" - mondta a rendező a Space.comnak.

Összességében elmondható, hogy a kritikusok lelkes méltatása megalapozott, és a valóságtól történő elrugaszkodás sem tette hiteltelenné a filmet. Ettől függetlenül az Apolló 13 nemcsak szakmailag sokkal hitelesebb, hanem izgalmasabb is, hiába ismerjük ott előre a történet végét.