A nagyberuházások mindegyike érinti a turizmust

Vágólapra másolva!
A következő évek a fejlesztésről fognak szólni; a beruházások csaknem mind érintik a turisztikai ágazatot - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a turizmus évadnyitó szakmai rendezvényén a Budapest Congress and World Trade Centerben szerda este.
Vágólapra másolva!

A kormányfő egyebek között említette a fővárosban megépülő 5 ezer fős kongresszusi központ mellett négy vidéki nagyvárosban megvalósuló konferencia központot.

Gyurcsány Ferenc a közlekedésfejlesztésen belül kiemelte a vasúti hálózat megújítását és a vidéki repülőterek fejlesztését. A tervek között említette továbbá gazdasági turisztikai övezetek létrehozását a Balatonnál, a Duna- és a Tisza-völgyben.

A kedden megrendezett 14. évadnyitó rendezvényen 14 kategóriában osztottak ki okleveleket az egyes szakmai szervezetek által jelölt győzteseknek az ágazatban elért teljesítményük elismeréseként.

Így például az év idegenforgalmi menedzsere Betegh Sándor, a Danubius Hotels Rt. vezérigazgatója lett. Az év utazási irodása címet Bottyán Éva, az Atlasz World Travel utazási iroda vezetője kapta. Az év vendéglőse Gottwald Sándor, a tatai Hotel Gottwald tulajdonos-ügyvezetője lett. Az év szállodása elismerést Kovács István, a Sofitel Budapest igazgatója vehette át. Az év idegenforgalmi újságírója Sándor Tünde, a Népszabadság munkatársa lett.