A turizmust fejlesztené a Hamász keresztény minisztere

Vágólapra másolva!
A Hamász radikális iszlám mozgalom által megalakított új palesztin kormány egyetlen keresztény tagja saját elmondása szerint politikáról nem tud és nem akar beszélni, feladatának a turizmus fellendítését tekinti.
Vágólapra másolva!

Az 58 éves, görögkeleti vallású Tanasz Abu Aita az idegenforgalmi tárca élére kapott kinevezést. A ciszjordániai Bét Szahúr városkában született, de már évtizedek óta a közeli Betlehemben él. Ő a tulajdonosa a térségben található Paradise szállodának és több idegenforgalmi cégnek.

Mint a Kathpress katolikus hírügynökségnek adott keddi interjúban elmondta, meglepetésként érte a kinevezés. Leszögezte, hogy nem tagja a Hamásznak, és nem is szavazott erre a pártra a januári parlamenti választásokon. Kapcsolatokat ápol viszont Izraellel, elsősorban az ottani idegenforgalmi tárcával. Utóbbitól külön engedélyt kapott, amelynek birtokában bármikor beutazhat Izraelbe.

Az interjúban Abu Aita hangsúlyozta: politikáról nem tud és nem is akar beszélni. Célja, hogy fellendítse a turizmust a palesztinok lakta területeken, és eljuttassa a világhoz a béke üzenetét.