Városok, ahol élni szeretnénk

Vágólapra másolva!
Megrögzött városlakók, elkötelezett városlátogatók és kozmopoliták figyelem: Íme a világ 25 legurbánusabb városa, amelynek toplistáját nem befolyásolta sem a szolgáltatások mennyisége, sem a lakosok száma, sem városok nagysága, sokkal inkább az innovatív elemek kerültek a középpontba.
Vágólapra másolva!

A világ leginkább letisztult városait két kivétellel a földgolyó északi féltekéjén helyezkednek el. A kontinensek versenyében Európa viszi a pálmát 11 várossal, míg Amerika 10, Ausztrália 2, Ázsia pedig 3 díjazottal szerepel a 25-ös listán.

A tekintélyes Forbes magazin nem magyarázta Sanghai, Tokió, és Hong-Kong mellőzését, de szakemberek szerint, jóllehet ezek a megapoliszok fejlett infrastruktúrával rendelkeznek, igen csekély mértékben áldoznak a környezetvédelemre.

Fókuszban az oktatás, a környezetvédelem és a kereskedelem

Mit is értenek a szakemberek a letisztultságon? A listát összeállító Mercer tanácsadó cég a megtermelt javakból hátra maradt hulladékok újrahasznosításának mértéke, az oktatási intézmények száma, a tömegközlekedési hálózatok fejlettsége, és a csúcstechnológia térnyerése nyomán betelepült nemzetközi cégek száma alapján határozták meg az eredményeket. A 300 megvizsgált város "jómódúságát" tehát legkevésbé sem a városlakók megkeresett jövedelmek függvényében, vagy az idegenforgalom fejlettségében határozták meg.

A top 25-ben szereplő városok bravúrja tulajodképpen az, hogy erősen iparosodott mivoltuk ellenére a sikerágazatok profitjából jelentős összegeket fordítanak a környezetszennyezés visszaszorítására, az oktatás színvonalára és a magas vásárlóerő szinten tartására.

Mindezek figyelembevételével a kanadai Calgary városa kapta a megtisztelő első helyezést, őt követi Honolulu, Helsinki, Ottawa, Minneapolis, Oslo, Stockholm, Zürich, Katsuyama, (Japán) Bern, Montreal, Vancouver, Boston, Lexington, (USA) Pittsburg, Nürnberg, Genf Auckland, Wellington, Dublin, Amszterdam, Torontó, Lyon, Koppenhága, Kobe, (Japán) és Omuta (Japán)


Honolulu, az egyik dobogós

Calgary, Honolulu, Helsinki

A világ leginkább élhető városa egy igazi préri tartomány, Alberta fővárosa, ahol a mai napig sokan foglalkoznak marhakereskedelemmel. Itt forgatják és fotózzák az összes cowboyos cigaretta reklámot, és összességében ez a város egész Kanada éléskamrája.

Lakosainak száma alig éri el az egymillió főt, s ez az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, amely az elmúlt évszázadban Kanada és a régió egyik vezető olaj és gázkitermelő városaként vált ismertté. Manapság sport és kulturális rendezvényei kapcsán egyre több turista is ellátogat ide.


Gyönyörű rövidfilm Alberta államról Kanadában

A második helyezett Honolulu egy valódi turistaparadicsom, virágzó könnyűiparral és kiváló buszhálózattal. A tömegközlekedés olyan magas színvonalon üzemel, hogy nemcsak a turisták, de még az Amerikai Tömegközlekedési Társaság (APTA) is példaértékűnek tartja a Honoluluban bevett szokásokat.

A harmadik helyezett Helsinki pedig minden kétséget kizáróan a jövő városa. Modern építészete, a cutting edge dizájn és high-tech nemzetközi szintű ismertséget kölcsönöz a városnak.

Ottawa, Minneapolis, Oslo, Stockholm

A dobogóról épphogy leszorult "versenyzők" szintén világklasszisok a maguk nemében. A kanadai fővárosban többnyire a kormányzati és az üzleti élet koncentrálódik, egy nyugodt, barátságos környezetbe ágyazva. A várost fejlettsége okán gyakran nevezik az észak szilícium völgyének is.

Prince szülővárosa Minneapolis, erősen építi nagyvárosi imázsát, miközben valójában alig 400 ezer lakos él itt. A turisták elismerését elsősorban a kiterjedt biciklis úthálózat vívta ki.


Stockholm, a svéd főváros

A szolgáltatások magas színvonala hozta Oslo és Stockholm számára is a sikert. Kiváló éttermek, megbízható kisiparosok, városi kellem, s a mindezt megneszelő turisták és üzletemberek erősítik a két skandináv város innovatív jellegét.