Súlyos repülőbaleset a Heathrow-n

Vágólapra másolva!
Súlyos balesetet szenvedett a British Airways légitársaság egy óriásgépe csütörtök délután a londoni Heathrow repülőtéren, ahol teljesen leállt a forgalom.
Vágólapra másolva!

Az első beszámolók szerint a BA Sanghajból érkező Boeing 777-ese a leszállópálya előtt, a füvön ért földet, és hosszas csúszás után a pálya elején állt meg.

A BBC által sugárzott helyszíni felvételek szerint a repülőgép a hasán feküdt, kiengedett futóművek nélkül. Az utasok kimenekítésére szolgáló vészcsúszdák mindkét oldalon kinyíltak, és a tűzoltók habbal árasztották el a Boeing környékét.

A mentőszolgálat első beszámolója szerint három utas megsérült. Éppen Kínába indult volna Heathrow-ról Gordon Brown brit kormányfő, de az ő repülőgépe sem tud egyelőre felszállni.