A kínai bor története többezer évre nyúlik vissza. Már a császárok korában ismerték a szőlőbort, de csak kis mennyiségben, apró szőlősökben foglalkoztak vele, mert kizárólag az uralkodó és udvartartása kiváltsága lehetett a borivás. A hétköznapi ember a különböző jiu-kat itta, ami valójában alkoholos italt jelent, de legtöbbször bornak fordítják. A rizsből vagy gabonából készült italokról már i.e. 2500 körüli időkből találtak feljegyzéseket, általában gyümölcsöket vagy gyógynövényeket használtak az ízesítésükhöz. Legtöbbjüknek komoly egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak és tartják róluk ugyanezt még ma is.
Talán a világ legbizarabb italai közé tartozik a Sanpien Jiu, azaz a kínaiak "három pénisz bora", mely negyven gyógynövényből készül és többek között kutya, szarvas és fóka szárított péniszét tartalmazza. A meglehetősen drága "hosszú élet" nedűről azt tartják, hogy akár szívelégtelenség, hátfájás, idegrendszeri megbetegedések vagy amnézia megelőzésében is hatásos, és mindezek mellett segít a férfiúi teljesítőképesség megőrzésében. Aki meg meri kóstolni, annak csak annyit üzenünk "Cambei!", ami kínaiul annyit jelent "Fenékig!".
A szőlőbor sikersztorija az 1800-as évek végén kezdődött. Chang Bishi, a meglehetősen szegény családból származó kétkezi munkás Kínából Malajziába menekült, ahol ügyességének és szerencséjének köszönhetően harminc év leforgása alatt igen vagyonos emberré vált. Az arisztokrácia részeként többek között olasz, illetve francia üzletemberekkel és iparosokkal tartott kapcsolatot és a díszes összejövetelek révén hamar megismerte az európai borkultúrát. Kínában ekkor még hatalmas kihasználatlan földterületek feküdtek, és Bishi emlékezett a Shandong-béli vadszőlősökre. Kihasználva tengerentúli kapcsolatait, hazatért és holland, francia és olasz borászokkal illetve a legsikeresebbnek bizonyuló Osztrák-Magyar Monarchia konzuljával megalapították a Changyu borvállalatot 1892-ben. Bishi addigra felhalmozott saját vagyonát fektette be, három millió ezüst liangot, ami akkor egyenértékű volt egy egész hadsereg fenntartási költségével! Az osztrák-magyar konzul Baron Babo egy nemesi bortermelő családból származott és segítségével hamarosan tizenöt italt készítettek el az akkor még vadon termő cabernet gernischt fajtából. (Egy másik elmélet szerint a szőlőfajta Európából származik és csak egy elírás következményeként nem volt fellelhető máshol. Eredetileg a mára már kihalt de az 1800-as években még Európában termesztett cabernet gemischt fajtával azonos). A sikert tragédia követte, és egy tűzvész 1934-ben majdnem teljesen elpusztította a borvidéket. Az anyagi segítség az állam oldaláról érkezett és ellenszolgáltatásként a vállalatot többségi tulajdonba vette. Innentől kezdve a Changyu bortársaság Kína állami tulajdonává vált. Mára egyharmad része az olasz Illva Saronno befektetőcéghez került és segítségükkel a legmodernebb technológiával, megbízható közép és prémium kategóriájú bort készítenek.
Bennünket is vendégül láttak a Yantai borvárosban található Castel pincészetben. A kastélyt európai mintára, francia tervek alapján 2002-ben építették a Changyu gyár beruházásaként. A kapuőrökön és az eligazító-táblákra írt karaktereken kívül semmi sem kínai. Ami a mi szemünknek itt teljesen természetes, az a helyieknek abszolút kuriózum. A hatalmas vaskapu, az udvarkert és a leginkább Walt Disney kastélyra emlékeztető pincészet egy ici-picit csalódottá tesz bennünket, de legalábbis az otthon szelét fújja elénk. A kertben azért, ha jobban megnézzük, találunk furcsaságokat. A szabályos sorokba rendezett szőlőtőkék között egyszercsak felbukkan egy lótuszvirágokkal díszített tó. Igen, emlékeztetjük magunkat, Kínában vagyunk, ahol minden kertben van egy tó, hisz e nélkül rendezetlen az energiaáramlás. Míg otthon a borvidékek dombtetőiről általában a természetben gyönyörködünk és a csendes napsütésben fürdőzünk, addig itt, Kínában a kastélykert közvetlen szomszédságában lakóparkok hangos építkezéseit hallgatjuk és a panorámát füstöt ontó gyárkémények törik meg. Kár.
A pincerész óriási, de csak kis részét látogathatják turisták. A bárpultnál kapunk néhány kóstolót, többek között a vidék specialitását, az aranybort, illetve egy prémium chardonney-t. Az aranybor nem más, mint a jól ismert jégbor igen kifinomult tisztasággal, a chardonney viszont sokkal fanyarabb és kesernyésebb a vártnál. Házigazdánk, Jean Pierre S. francia-román számazású someliér, elmondta, hogy az ázsiai és európai ízek nem véletlenül különböznek. Az ázsiai piacra egészen más szájízhez mérten készítik a bort, hiszen ahogyan a konyhaművészet különbözik, úgy különböznek az ízek iránti elvárások is. Európába például nem exportálnak helyi ízlés szerint összeválogatott bort, sőt még a márkanevet is megváltoztatják. Kínában a borkultúra alig száz éve terjedt el szélesebb körben és bár elsődleges célja üzleti vonatkozású, óriási energiát és tőkét fektetnek az oktatásba.
Országszerte külföldről érkezett borkóstoltatók tartanak előadásokat szervezeteknek, cégeknek és magánembereknek egyaránt, hogy a cambei-t felválthassa az ízlelés és az igényesség, hogy ezáltal valódi érdeklődést keltsenek a borkultúra iránt. Sajnos nem minden cég gondolkodik ilyen felelős módon. A kisebb bortársaságok nagy része igen anyagias, és az ismeretek helyi hiányosságait kihasználva gyenge minőségű pancsokkal árulja a "nyugati trendet". Jean Pierre szerint "a folyamat meglehetősen hosszúnak bizonyul, de Kína legnagyobb borvállalata igen optimista és elszánt módon áll a felvállalt szerepéhez. Célja, hogy elősegítse az ismeretek elterjedését, hogy az egyéni igények kialakulásával prémium minőségű termékeivel megtartsa és továbberősítse szerepét mind a hazai, mind a nemzetközi piacon."