"Mindent itthon kell hagyni"

A legtöbben egyszerűen őrültnek titulálták, de minimum biztosra vették, hogy nem sikerül neki. Aztán három év múlva mégis végrehajtotta élete álmát és egyedül, saját maga által felújított hajóján körbehajózta a Földet. Méder Áron vitorlázóval beszélgettünk, immár a Batthyány térnél horgonyzó, alig hat méter hosszú Carina fedélzetén.

- Eredetileg két évre tervezted az utat, végül három lett belőle, miért?

- Az eredeti elképzeléseim szerint valóban kétévesre terveztem, de az az igazság, hogy nehéz úgy tervezni, hogy még nem hajóztál ilyen hajóval, ilyen helyeken. Szokni kellett a műfajt és kicsit tovább tartott.

- Mennyi ideig készültél az utazásra?

- A felkészülés két részből áll, egyfelől a hajó felújításából, illetve az azt megelőző elméleti felkészülésből, az útvonal megtervezésétől kezdve, a várható költségek kiszámításán át, az időzítésig. Az előbbi nálam két évig tartott, a hajó megvásárlásától a vízre tételig. Az utóbbi gyakorlatilag gyerekkoromtól kezdve tart. 10 éves koromban kezdtem vitorlázni, így talán volt némi tapasztalatom ahhoz, hogy bele merjek vágni egy ilyen kalandba. A tapasztalat leginkább abban segített, hogy ki tudtam választani a megfelelő hajót. Fontos tudni, hogy mitől jó egy hajó. Erős hajót kellett találjak és Carinán látszott, hogy erős.

További fotókért kattintson a képre!

- Teljes mértékben a várakozásaid szerint valósult meg az utazás, vagy voltak olyan dolgok, amelyek teljesen máshogy alakultak? Időzítés, útvonal, ilyesmikre gondolok.

- Alapvetően az ember ilyenkor próbálja tartani magát az előre kialakított tervhez és útvonalhoz. Nekem volt egy tervem, amit egyébként rajtam kívül mindenki őrültségnek tartott. Ezt a tervet próbáltam tartani, de amikor az ember rájön, hogy egyes elemeiben mégsem jó ez a terv, akkor azon változtatni kell. Útközben változtattam az útvonalon például, mert különböző információkból rájöttem, hogy nem jó az eredeti elképzelés. Az út során a hajóban is felmerültek szükséges változtatások, amelyeket mindenképpen meg kellett lépnem ahhoz, hogy folytatni tudjam az utat. Több akkumulátort kellett elhelyezni például a hajóban ahhoz, hogy a rádiót biztonságosan tudjam működtetni. Apróbb változtatások ezek, de létfontosságúak.

További fotókért kattintson a képre!

- Az útvonal mennyire változott a tervhez képest?

- Egy részén elég nagy változtatást kellett csinálnom. A tervek szerint Ausztrália után Indonéziát délről kerültem volna meg, ehhez képest végül a Jávai tengeren hajóztam Szingapúr felé, majd a Malacca-szoroson át az Andamán-tengeren Thaiföld irányába. Ennek elsősorban időjárási okai voltak, de azért ez elég nagy változás volt.

- Említetted a rádiót. Gondolom, ez volt az egyik legfontosabb berendezés a hajón?

- Igen, hihetetlenül fontos része volt az életemnek, több tucat emberrel ismerkedtem meg így, volt köztük 86 éves is. Először magyarországi rádióamatőrökkel tartottam a kapcsolatot, aztán következtek az angliai magyarok, majd ahogy haladtam tovább a többi földrészen élő honfitársak, az Egyesült Államokból, Brazíliából, Ausztráliából is megtaláltak. Kapcsolatba kerültem természetesen külföldiekkel is, de velük nem alakult ki olyan baráti kapcsolat, mint a magyarokkal. Nemzetiségtől függetlenül, mindegyiküknek köszönöm a bíztatást és a sok segítséget.

Kattintson a képre és nézegessen fotókat Méder Áron útjáról!

- A legtöbb embernek, akivel beszéltem, az volt a reakciója, hogy ez az ember őrült, egy ekkora hajóval egész biztos, hogy nem fog neki sikerülni. Volt már arra példa, hogy egy 17 lábas hajóval valaki egyedül kerülte meg a Földet?

- A földkerülő vitorlázásnak ez az ága Magyarországon még ismeretlen, ami nem csoda, hiszen nem vagyunk kimondottan hajós nemzet. Ezt a fajta hajózást szokták extrém-, vagy kalandhajózásnak, vagy mini yacht kategóriának hívni. A 20 láb alatti hajókat hívjuk mini yachtoknak. Amennyire én tudom, ebben a kategóriában az európai hajók közül Carina a legkisebb, amely megkerülte a Földet, de világviszonylatban is harmadik helyen van. Rekordnak nem rekord, ugyanakkor ez egy tavi hajó, ami talán külön növeli a teljesítmény értékét. Sokan, amikor megláttak, nem is értették, hogy mit akarok ezzel a teknővel. Amikor 52 nap után megérkeztem a Marquesas-szigetekre, az emberek csak nézték és azt kérdezték, mit keresek itt? És ez csak egy szakasz volt a sok közül. Egy óceánon át lehet kelni kisebb hajóval, de a földkerülés teljesen más elmélet. Egy óceáni átkelés egy hónap, két hónap, hogy úgy mondjam ez egy egyszeri erőfeszítés. A földkerülés alkalmával több ilyen hosszú szakasz van, többszöri erőkoncentrációt és összpontosítást igényel. Egy ilyen hosszú út már másfajta életformát jelent.

Fotók az utazásról a képre kattintva

- A Panama-csatornán viszont mindenképpen Carina volt a legkisebb hajó.

- A Panama-csatornán speciális szabályok vannak. A csatorna teljes hosszán négy zsilip van és ezek miatt előírás, hogy a hajón, a kapitányon kívül négy kötélkezelőnek, és egy ellenőrnek kell tartózkodnia. Ennél fogva ilyen kis hajóval általában nem szokták megkísérelni az átkelést, vagy ha meg is próbálják, többnyire nem kapják meg a szükséges engedélyeket. Azt mondhatom, hogy az ottaniak elmondása szerint ez volt a legkisebb hajó, ami minden szükséges engedéllyel rendelkezett. Az, hogy miként sikerült megszerezni ezeket a papírokat, már más kérdés. Egy csomó feltételnek kell teljesülnie az átkeléshez. Felraktak például 50 méter kötelet a hajóra, de kell vécének is lennie, ami ugye, a Carinán nincs. Ezért az ellenőrökkel bementünk a kocsmába és ott töltöttük ki a szükséges papírokat. Igazából el se olvasták, én meg csak imádkoztam, hogy minden rendben legyen, na és persze öntöttem beléjük a rumot. Érdekes volt, hogy megvesztegetni, kenőpénzt adni itt nem kellett. A legtöbb országban az ilyen kis hajóktól nem kérnek plusz pénzt. Később, Egyiptomban annál inkább.

- Hozzáértő barátaim már azon is csodálkoztak, hogy egy ilyen haj,ó hogyan bírhat ki egy hármas erősségű szelet a tengeren, arról már nem is beszélve, hogy ha jól tudom, különösebb extra felszereléssel, szélkormánnyal, vagy radarral nem is rendelkeztél?

- Ezek valóban nem voltak a hajóban, de ne gondold, hogy teljesen felelőtlenül, mindenféle biztonsági eszköz nélkül indultam el. Igaz, hogy minimális volt ez a felszerelés, de mégis csak volt. Volt rádióm, mentőtutajom, műholdas követő berendezésem és autopilotom is, ami a szélkormányt helyettesíti tulajdonképpen és ennek segítségével "magára" tudtam hagyni a hajót és tudtam aludni, pihenni út közben.

Fotók az utazásról a képre kattintva

- Tényleg, hogy tudtál aludni?

- Ki kellett alakítanom egyfajta menetrendet magam számára. Ez nagyjából úgy nézett ki, hogy 12 óra kormányzás, 12 óra pihenés. Persze nem egyben, hanem mondjuk 4 órát ültem a kormánynál, aztán 1 órát pihentem, vagy 2 órát és így váltogattam a szakaszokat. Amikor aludni készültem, rögzítettem a kormányt és olyan vitorlakombinációt állítottam be, ami biztosította, hogy nagyjából irányban maradjon a hajó, valamint, hogy lassan, de biztonságosan haladjon, akár az időközben változó erősségű szélben is.

- Mennyi élelmet, vizet tudtál felhalmozni ezen a pici helyen?

- A hajóban 300 liter víz tárolására van lehetőség, de legtöbbször kevesebbet vittem magammal. Egy nagyobb szakaszra nyilván próbáltam minél többet vinni. Ilyenkor kell gondolni arra is, hogy tartalék vízre is szükség lehet. A leghosszabb, 52 napos Csendes-óceáni szakaszon például 150 liter víz fogyott el. Panamában kaptam ugyan egy vízkészítőt, de őszintén szólva, egyszer sem használtam, igaz, nem is kellett, mert ezeket általában csak vészhelyzet esetén használjuk.

Az étkezésről pedig: a halevés nem okozott problémát, ugyanis bár nem vagyok vegetáriánus, amikor csak lehet zöldséget és halat eszem amúgy is. Tekintve, hogy nincs hűtő a hajón, csirkehúst, vagy hasonlókat nem is vihettem magammal.

Fotók az utazásról a képre kattintva

- Említetted az ajándékba kapott vízkészítőt. Kaptál máshonnan is segítséget? Ha jól tudom, a motor is egy cég ajándéka?

- Nem, a motort én magam vettem, amikor a hajó saját motorja teljesen tönkrement Fidzsin. Szükség volt rá a Szuezi-csatornához, meg persze más helyeken is. A motor nagyon drága volt, szinte az összes pénzem elment rá, de nagyon sokan segítettek. Nem cégek, hanem inkább magánszemélyek küldtek kisebb-nagyobb összegeket, 5, 10, 20 ezer forintokat, volt aki többet. Ezért nem lehetek eléggé hálás. Fidzsin hét hónapot töltöttem, dolgoznom kellett, de abból a fizetésből nem tudtam volna motort venni. Az arra volt csak jó, hogy eltartsam magam.

- Milyen munkáid voltak Fidzsin?

- Több lehetőség is van, el lehet menni Ausztráliába, vagy Új-Zélandra, de én ott maradtam Fidzsin és a kikötőben hajók felújításával, karbantartásával foglalkoztam. Vállaltam hajóátszállítást is a szigetek között. Persze Carinán is volt jó sok munka, ezt is meg kellett csinálnom. A maradás mellett szólt még, hogy Fidzsi nagyon olcsó. Ha a hajóban alszol, magadnak főzöl, nagyon olcsón ki tudsz jönni. A zöldségre, gyümölcsre alig kell költeni, mert csak kimész a strandra és felszeded a kókuszdiókat, de ha egyszer-egyszer beülsz egy étterembe, akkor is összehasonlíthatatlanul kevesebbet költesz, mint akár hol Európában.

Aztán volt olyan is, hogy egy halászhajóra szegődtem el, amit Új-Zélandra vittünk. Itt sem kaptam túl sok pénzt, de legalább kajára nem kellett költenem. Mert, ha otthon vagyok Fidzsin, azért költök magamra, kell kaját venni, kell pénz a barátnőre is, tudod, hogy van ez. Lehet, hogy csak 2 dollár naponta, de akkor is.

Fotók az utazásról a képre kattintva

- Muszáj megkérdeznem, hogy nagyjából mennyibe került neked az egész út?

- Azt szoktam mondani, hogy annyira nevetséges összeg volt az egész, hogy az hihetetlen. Ez persze viszonyítás kérdése, de azt gondolom, hogy az emberek nem értik igazán a pénzt. Lehet, hogy ha most mondok egy összeget, akkor az így elsőre soknak tűnik. Átlagban a magyarországi minimálbér kb. 30 százalékából éltem a teljes három év alatt. Ki lehet számolni, hogy ez mekkora összeg. Ha mondjuk, vesz valaki egy új hajót, akkor az én utam egyetlen vitorla árából kijött. A pontos összeget egyébként még nem írtam össze, de azt el tudom mondani, hogy a márciust követő öt hónapban, fél évben (Jemen, Omán, Eritrea, Szudán, Egyiptom) 1500 dollárt költöttem, ami nem valami nagy összeg. Ebben benne van a szuezi átkelés 250-300 dolláros, teljes díja is.

- Hol találkoztál a számodra legszimpatikusabb emberekkel?

Mindenhol kedvesek az emberek. Itt is kedvesek a Batthyány téren, vagy a tévériporter, aki egy órát vár rám. Mindenhol ért negatív élmény is, de az emberek alapjában véve nem rosszak. Más a hangulat egy karibi szigeten, egy utcabálon, Kolumbiában, vagy épp Polinéziában. Amikor kikötöttem, a kikötőkben a hajósok, tengerészek, halászok egytől-egyig kedvesen fogadtak, amiben tudtak, segítettek. Ez a kör amúgy is nagyon összetartó.

- A válságról hallottál?

- Igen, értesültem róla. Még Fidzsin voltam, amikor elindult az egész, de nem tudom pontosan az okokat. Nem igazán értek hozzá.

Fotók az utazásról a képre kattintva

- A hajósok általában bogaras emberek. Neked milyen a viszonyod a hajóddal?

- A lényeget talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy Carina nem egy tárgy, hanem egy társ volt végig az úton. Nem véletlen, hogy az angolban és több nyelvben is a hajókat nőneműként ragozzák. A hajóban alszunk, benne vagyunk, megóv minket, az életünk függ tőle, csupa olyan dolog, amit egy anyuka, egy nő csinál a gyermekével. Ez minden hajósban benne van. Egy kis hajónál ráadásul benned van az az érzés is, hogy nagyobb a kockázat és jobban függesz tőle, mintha mondjuk egy 50 lábas yachton lennél, amin csak utazol.

- Tervezed, hogy bármikor is megválsz tőle? Egyáltalán, mi a terved vele, múzeumnak adod, leviszed a Balatonra?

- Azt egészen pontosan tudom, hogy nem akarom eladni. Most egy-két hónapig még itt lesz a Batthyány térnél, az Európa hajónál, bárki megnézheti, aztán jön a jég és meg kell majd oldani a tárolást. Nem tudom még, hogy a későbbiekben mi lesz vele. Van, aki azt gondolja, hogy a fiatalabb generáció tagjainak kellene tanulási lehetőséget biztosítani a segítségével, hogy a gyerekek minél előbb megtanulják a víz szeretetét. Ehhez viszont segítség kell, mert jelenleg annyi a tartozásom, hogy ezt egyedül nem tudnám megvalósítani.

- Visszamész dolgozni, keresel valamilyen munkát miután lecsengett a felhajtás? Mérnök végzettségű vagy, ugye?

- Sok szakmám volt, de ez a legtöbb embernél nem jelent semmit, egyébként márnök a végzettségem. Egyszer majd visszamegyek dolgozni, de nem tudom, mikor.

- Furcsa ábrákat látok a kabintetőn, mik ezek?

- Ezek pápua új-guineai istenségeket ábrázolnak, egy ottani művészbarátom rajzolta fel őket ide és a hajó és hajós védelmét hivatottak ellátni, csakúgy, mint a kabinban látható maszkok is, vagy épp a lábamon lévő tetoválás. Ez utóbbi egyébként a Marquesas-szigeteken került fel rám. Ezt a helyet mindössze kétezer ember lakja, de szinte mindenki művész és sokan közülük tetoválnak. Kevesen tudják, de ez a tetoválás egyik őshazája. A tetoválásom története egy hatalmas bulival kezdődött, ami öt napig tartott, majd ez a barátom szólt, hogy most már igazán kellene nekem egy tetoválás. Azért került a jobb bokámra, mert az ő hitük szerint ez az ember egyik legfontosabb testrésze, s ha ezt óvjuk és biztonságban van, akkor a test többi részének sem lesz baja.

További fotókért kattintson a képre!

- Jelent valamit az ábra?

- Igen, ez Hiki Moana, az én polinéz nevem. A tetoválás ugyanis náluk, sok más néphez hasonlóan nem díszítés, hanem minden egyes ábrának jelentése van. Az ábrák családi történeteket mesélnek el, hány gyerek született, ki mivel foglalkozik és hasonlók. Annak is van jelentősége, hogy egy-egy tetoválás melyik szigeten készült, melyik karra vagy lábra kerül fel egy adott ábra és még sorolhatnám. Ők hisznek ebben, én meg, hát nem tudom. A Hiki Moana jelentése egyébként óceáni szörfös, azért szörfös, merthogy kicsi hajóval jártam az óceánt.

- Mi volt a legveszélyesebb, vagy inkább úgy kérdezem legemlékezetesebb helyzet, amin keresztül mentél? Ki lehet emelni ilyet? Volt olyan is, hogy egy magyar hajó vontatott egy ideig a Csendes-óceánon.

- Igen, Szabó Géza hajója, a Rotor - egy nagy kétárbocos, negyvenlábas hajó - jött velem egy ideig Galápagos felé. Volt egy kis technikai problémám a motorral. Rádión kerültünk kapcsolatba. Mondtam neki, hogy ha minden így marad, nem fogok tudni kikötni Galápagoson. Galápagosról azt kell tudni, hogy a szigetek körül állandó kétcsomós ellenáramlás van és általában nagyon kicsi a szél. Amikor már nagyon közel jársz hozzá muszáj használnod a motort, különben elsodródsz. Elég messze voltam Galápagostól, amikor már látszott, hogy nem fog menni a dolog. Szóval Gézáék is elindultak Ecuadorból Galápagos felé, nekik ez egy hét volt, nekem negyven nap. Ők felajánlották, hogy jönnek és akkor dumáljunk.

Végül aztán nem kellett húzni, mert mikor megérkeztek, megjött a szél és körülbelül három napot együtt vitorláztunk. Felemelő érzés volt. Két magyar hajó a Csendes-óceánon. Kaptam tőlük kaját, ami negyven nap után nem jött rosszul. Rádión sakkoztunk, szóval, így elviccelődtünk. Együtt léptük át az Egyenlítőt. Jó volt. Az utolsó tíz órán kellett csak vontatniuk.

Az egészben a bajtársiasság érzése volt a legjobb, az, hogy ma én vagyok bajban és te segítesz, lehet, hogy holnap fordítva lesz. A hajós társadalomban ez mindenhol megvan, bármerre jársz. Egyébként itthon, a Balatonon is. Ezt a fajta sporttársi kötődést, meg egyáltalán az egész hangulatot én a Balatonon kaptam meg és ez fontos nekem.

Fotók az utazásról a képre kattintva

- Mi volt a hajtóerő az úthoz és volt-e valami, akár az emberi kapcsolataidban, akár más, ami visszatartó erőt jelentett?

- Ha az ember egy ilyen utazásra készül, tisztában kell lennie vele, hogy mindent itthon kell hagynia, családot, barátnőt, barátokat, munkát, mindent. Nekem szerencsém volt, mert tényleg mindenki támogatott, édesapámmal az élen. Látták, hogy eltökélt vagyok, határozottan tudom, hogy mit akarok csinálni és megértették, hogy ettől nem lehet eltántorítani. Tényleg mindenki támogatott, nem tudok negatívumot mondani.

- A magánéleted mennyire sínylette meg az utazást? A családdal mennyire volt intenzív a kapcsolattartás?

- A földkerülésnek van egy olyan válfaja is, hogy szakaszokban teszi meg az ember a távot és néha-néha rövidebb időre hazajön. Én ezt így nem akartam, meg persze költséges is lett volna. A szüleim sem látogattak meg, egyedül a barátnőm jött ki Panamába. A barátokkal ugyanez. Leveleztünk, skype-oltunk, már amikor volt erre lehetőség, de volt olyan két hónap, amikor senkivel nem tudtam beszélni. Minden esetre most szombaton érdekes volt visszatérni Koperbe. Jó találkozás volt.

- Megmaradtak ezek a barátok?

- Igen, egyértelműen, de persze most hirtelen új barátaim is lettek. Meg aztán látod, milyen vagyok, szerintem ezzel nem lesz probléma, én nem fogok elriasztani senkit.

- Megvan már a fejedben a következő út? Lesz egyáltalán következő? Hogyan lehet ezt fokozni?

- Komoly és konkrét terv még nincsen. Nyilván lesz valami. Egy biztos, a vitorlázás megmarad. Készül majd egy könyv az útról, főleg azokkal a részekkel, amelyek a terjedelem miatt nem férhettek be a honlapon lévő yachtnaplóba. Hívtak már ide-oda előadásokat tartani, ez érdekel, szeretnék beszélgetni az emberekkel minél többet.