Benéz a hal az ablakon 330 ezerért

Manta Resort, vízalatti hotel
Vágólapra másolva!
Ha valakit nem zavar, hogy trópusi halak, netán egy cápa néz be rá az ablakán, sőt, épp ezt szeretné, annak ideális hely lehet a Manta Resort víz alatti hálószobája.
Vágólapra másolva!

A Manta Resort Zanzibár festői szépségű szigetén, Pembán található. A sziget arról nevezetes, hogy ott vannak Tanzánia legjobb búvárhelyei, és jóval nyugisabb, mint Zanzibár fő szigete, Unguja. A Manta Resort is csak 2008-ban nyílt meg ott, mindössze 16 szobával, így az odalátogató turistáknak tényleg nem kell gyakran egymásba botlaniuk.

Copyright: Genberg Art UW Ltd / Photography: Jesper Anhede

Különösen nem azoknak, akik a most november 1-jén megnyílt 17. szobát bérelték ki. Ezt ugyanis 250 méterre a parttól a tengerben található a Blue Hole-ban építették, amely egy 50 méter átmérőjű, 12 méter mély, kör alakú bemélyedés a homokpadon. Számtalan tengeri élőlény él itt, ideális hely tehát egy víz alatti lakóhely kiépítésére.

A különleges lakóhelyet a svéd Mikael Genberg tervei alapján készítették el, aki 2000-ben nyitotta meg első, kísérleti jellegű hotelszobáját egy Stockholm melletti tavon. A zanzibári építményt csónakból lehet megközelíteni. Három szint fogadja a vendégeket: napozhatnak a tetőn, tölthetik az időt a felszín feletti nappaliban (ezen a szinten van a fürdőszoba is), vagy lemehetnek a négy méter mélyen lévő hálószobába, ahol az ablakokon keresztül a víz alatti élővilágban gyönyörködhetnek. Ráadásul ezt nemcsak nappali fénynél tehetik meg, hiszen éjszaka spotlámpákkal figyelhetik a közelben ólálkodó élőlényeket.

A különleges élményt persze meg kell fizetni. Az ötcsillagos üdülő honlapjáról kiderül, hogy egy éjszakáért két főre 1500 dollárt (330 ezer forint) kell fizetni, egy fő azonban 900 dollárt is megkaphatja egy éjszakára. A tengerre néző bungalók egyébként fele ennyiért bérelhetők az üdülőben, all inclusive ellátással.

Copyright: Genberg Art UW Ltd / Photography: Jesper Anhede
Copyright: Genberg Art UW Ltd / Photography: Jesper Anhede
Copyright: Genberg Art UW Ltd / Photography: Jesper Anhede
Copyright: Genberg Art UW Ltd / Photography: Jesper Anhede
Copyright: Genberg Art UW Ltd / Photography: Jesper Anhede