Szakadó hóesésben indult a busz Vilniusból Riga felé, és bár az előrejelzés napos időt jósolt, a behavazott fenyőerdők látványa – bármilyen gyönyörű volt is – nem adott okot bizakodásra. Attól tartottunk, kapunk egy kis ízelítőt a baltikumi télből. De még mielőtt elértük volna a litván–lett határt, előbújt a nap, a többcentis hóval borított tájat felváltották a zöldellő fenyőerdők és a rügyező bokrok. Üdv Lettországban!
A balti fővárosok képzeletbeli toplistáján nálam Riga szerepelt az első helyen, így kicsivel nagyobb lelkesedéssel szívtam magamba a hideg északi levegőt, miután leszálltam a buszról. A pályaudvar előtti tér valószínűleg Riga legforgalmasabb csomópontja, ahová egymás után álltak be a tömött városi buszok, akár a Blahán vagy a Keletinél. Vilnius csöndes, már-már vidéki városokra jellemző hangulata itt nyomokban sem volt felfedezhető.
Nagyon kellemes meglepetés volt a hostelünk. A faszerkezetű épület tetőterében jópofa nyugágy várt ránk a szoba közepén, de az egész szálláshelynek meleg, otthonos légköre volt.
Rigára a szecesszió nyomta rá leginkább a bélyegét, az óváros építészetére pedig az egykori Hanza- kereskedővárosokéhoz hasonló stílus. Az óváros szűk, macskaköves utcái nagyon hangulatosak, bár ez a rész már nagyban a turistákra szakosodott.
A cicomás Feketefejűek háza a Városháza téren Riga jelképének számít.
Az épületet előbb a németek, majd később a szovjetek is lerombolták, azóta pedig többször felújították. A bejárat felett ma már csak ennyi olvasható: „Ha ismét elpusztulnék, jöjj, és emelj újjá.” A tér összképébe most eléggé belerondított egy építkezés, amelynek eredménye remélhetőleg nem valamilyen oda nem illő építmény lesz.
A Szent Péter-templomból, amely 123 méter magas tornyával Lettország legmagasabb templomának számít, gyönyörű a kilátás a városra. Igaz, a 9 eurós (2800 Ft) belépőt enyhén szólva egy kissé pofátlanságnak tartottam. Nem is tolongtak a turisták a bejáratnál. A költségvetésünk szűkös volt, de ha már ott voltam, vetettem egy pillantást Rigára a magasból. Nem bántam meg.
Riga látképe igazán csodás. Bár a város nem közvetlenül a tengerparton fekszik,
a távolban a Balti-tenger is kivehető volt.
A széles Daugava folyó innen nagyjából 10 kilométerre éri el a tengert. Ennek ellenére Riga a Szovjetunióban a második legjelentősebb kikötőváros volt Szentpétervár után.
Riga óvárosát idilli kis park és csatorna veszi körül, amelyen csónakázni is lehet. A csatorna partján áll a lett Nemzeti Opera épülete, valamint a Szabadság-emlékmű. A város legtöbb szecessziós épülete az Alberta ielán sorakozik.
Az óvároson kívüli rész Rigában meglehetősen egyhangú és nem túl érdekes. Az egyforma, nyílegyenes utcákon fák is alig vannak, látnivaló azonban még itt is akad.
A KGB egykori központjában ma múzeum működik,
amely inkább csak egy kisebb kiállítás fotókkal és érdekes információkkal a szovjet titkosszolgálat egykori lettországi tevékenységéről. A belépés ingyenes, de érdemes befizetni az idegenvezetőre.
A múzeumot napjainkban is bővítik, bár anyagi források hiányában ez meglehetősen lassú ütemben halad. A kiállításon többek között a budapesti Terror Házát is példaként említik, mondván, hogy ahhoz hasonló koncepciójú múzeummá szeretnék alakítani az épületet a jövőben.
A balti konyha nem különösebben fogott meg.
A Lido nevű étteremhálózat valamelyik tagintézményébe azért érdemes egyszer betérni. Modern önkiszolgáló kifőzdére hasonlít, amelyben néhány helyi fogást is megkóstolhatunk. Az éttermet sokan dicsérik, de mi nem voltunk oda érte. Már csak azért sem, mert az adagok nem a magyar gyomor méretéhez voltak igazítva. Ami feltűnt, hogy nagyon kedvelik a kaprot, egy csomó ételt ízesítenek vele.
További érdekesség, hogy Lettországban mindenhol hintákba botlottunk. Ezek a fából eszkábált, egy- vagy többszemélyes játékok mindenütt felbukkantak, sőt még akadálymentesített hintával is találkoztunk, ahol rámpa segítette a kerekesszékesek feljutását. Nem értettük a lettek különös vonzódását ehhez a játszótéri kellékhez, de mint később kiderült, a hintaállítás náluk a húsvéti hagyomány része.
Ha Rigát kellőképp megismertük, érdemes felkerekednünk, és felfedezni a város környékét. Riga közvetlen közelében ugyanis homokos tengerparton sétálhatunk vagy végeláthatatlan erdőségekben bolyonghatunk.
A Balti-tenger partján fekvő Jūrmala lett Riviéraként ismert,
Európa legszebb strandjai között tartják számon. Nehéz elképzelni, de nyaranta itt fürödni is lehet a tengerben, a város főutcája pedig a siófoki Petőfi sétányhoz hasonlóan pezseg.
Az időjárás végig meglepően kegyes volt hozzánk. Bár csípős szél fújt, és meglehetősen hideg volt a levegő, a Baltikumra jellemző lehangoló, esős időnek nyoma sem volt. Vicces volt mindez annak tudatában, hogy itthon közben a fél országot megbénította az áprilisi hóesés.
A páratlan lett partvidéket napsütésben és teljes szépségében csodálhattuk meg.
A fenyvesekkel szegélyezett tengerparton órákig elüldögéltünk volna,
de a szél már kezdte az arcunkra fagyasztani a mosolyt. Jūrmala zavartalan kis utcáin szélcsendesebb volt az idő, így kellemesebb körülmények között sétálgattunk a mutatós faházak között.
A vadregényes Gauja Nemzeti Park szintén nincs messze Rigától, busszal vagy vonattal is felkereshetjük. Sigulda városát kell megcéloznunk, melynek központjából táblák igazítanak útba a nemzeti park felé. A sötét fenyőerdőkben senkivel nem találkoztunk, annak ellenére, hogy a túrautak kellően kiépítettek.
A síri csöndben csak a szél susogását hallottuk a fenyőfák között.
Maga a nemzeti park területe gyakorlatilag a Gauja folyó völgye.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer Lettországban fogok hegyet mászni, de a vidéken olyan meredek kaptatók voltak, mintha a Bükkben vagy a Mátrában túráztunk volna.
Ez csupán azért érdekes, mert Lettország területe (a többi balti államhoz hasonlóan) meglehetősen sík,
az ország legmagasabb pontja mindössze 312 méter.
Itt találkoztam a világ minden bizonnyal legrövidebb sípályájával, amelyhez azért felvonó vezetett fel. Úgy tűnik, a lettek igyekeznek kihasználni minden létező természeti és földrajzi adottságot.
Riga és a lett vidék a balti túra általam legjobban várt állomása volt, és nem csalódtam. Bár a város jóval zajosabb és koszosabb, mint Vilnius, az óváros középkori hangulata és a mesebeli lett táj elkápráztatott. Reggeli hatkor álmosan búcsúztunk az ébredező Rigától, és kíváncsian vártuk, milyen élményeket kínál majd a balti kirándulás utolsó állomása, az észt főváros, Tallinn. De erről majd a sorozat harmadik részében számolunk be.