Az alvó óriás döbbenetes élményeket kínál

Montenegró Durmitor Nemzeti Park
Vágólapra másolva!
Már az 1400 méter fölött elterülő, osztrák falvak hangulatát idéző Žabljak utcáiról is tisztán látszott, hogy a Durmitor komoly, tekintélyt parancsoló magashegység. Kis kiterjedése ellenére változatos és páratlanul látványos masszívum, amelynek húsz csúcsa nyúlik 2200 méter fölé. Ezek közül is kiemelkedik a hegyvidék koronája, a 2523 méteres Bobotov Kuk. A montenegrói Durmitor Nemzeti Park rendkívül izgalmas túraterepén jártunk.
Vágólapra másolva!

A vakítóan fehér mészkősziklák alatt hófehér törmelékszoknyák terpeszkednek. Nem hiányoznak a kisebb-nagyobb, smaragdszínű tengerszemek sem, az alacsonyabb lejtőket pedig, amíg a szem ellát, zöldellő fű borítja. A hegység legkülönlegesebb formái, a gyűrt, fedetlen mészkőbordák nemcsak a geológusokat nyűgözik le, hanem az egyszeri vándort is, aki vállalja a fárasztó túrát a hegység belsejébe.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Így juthatunk el a Durmitor Nemzeti Parkba

A Montenegró északnyugati részén elterülő Durmitor Nemzeti Park nagyjából 720 kilométerre van tőlünk, a Budapest-Žabljak távolság autóval 9-11 óra alatt megjárható. A leggyorsabb útvonal a röszkei határátkelő felé vezet, így egészen Belgrádig autópályán haladhatunk (ennek díjairól érdemes előre tájékozódni). Mivel Szerbiában az utak táblázottsága meglehetősen változó, szerezzünk be GPS-t vagy autóstérképet. Montenegróban már nem fogunk eltévedni, mind az utak, mind a tájékozódást segítő eszközök kiváló minőségűek.


A helyszín tömegközlekedéssel ugyan nehézkesebben, de balkáni viszonyokhoz képest jól megközelíthető. Utazhatunk vonattal Budapestről Belgrádba (kb. 8 óra), onnan pedig naponta több busz is indul közvetlenül Žabljakba (kb. 9 órás táv). Belgrádból egészen Podgoricáig is vonatozhatunk, a montenegrói fővárost pedig több busz is összeköti Žabljakkal. A legköltségesebb, de leggyorsabb megoldás repülővel eljutni Podgoricába, és ott buszra szállni.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A turisták nem zavarják az alvó óriást

A Durmitor azon ritka hegységek egyike, ahol a jég munkájának nem csupán a következményeit, hanem magát a jeget is láthatjuk: egyik szélső völgyében bújik meg az utolsó balkáni gleccsermaradvány, a Debeli Namet aprócska foltja. A jég bőséges csapadék-utánpótlást kap télen, hiszen nem ritka a 3-4 méteres hó. Ebből Žabljak is profitál, hiszen ez Montenegró első számú síközpontja.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A hegység neve alvó óriást jelent, akit nem szabad megzavarni. Ha a ráncait felgyűrő földtani erők nem ébresztették fel, a turisták sem fogják: bár Žabljakon már látszik, hogy fellendülőben a turizmus,

a Bobotov Kuk környékén kívül alig találkoztunk túrázókkal.

Durmitorban egyelőre híre-hamva sincs a Magas-Tátrából ismerős nyári tömegeknek.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Ehhez egyelőre a feltételek is hiányosak: a Balkánra jellemző szokás szerint a turistautaknak nincsenek külön jelzései, mindenhova a piros kör és a piros sáv vezet el – de még ebben a megkülönböztetésben sem sikerült logikát felfedezni. Ez még nem lenne baj, viszont

a legrészletesebb térképek is elnagyoltak és pontatlanok,

holott a méretarány lehetővé tenné, hogy az utak valós vonalvezetése szerepeljen rajtuk.

Bosszúságot okozhat az is, hogy teljesen hiányoznak a turistaút-csomópontokból a táblák, és nem ösztönzi a hosszabb távú, többnapos túrák tervezését az sem, hogy hegyi szálláshelyekből igen szerény mennyiségű áll rendelkezésre. A minőségről nem is beszélve.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Támad a bika

Nyilvánvalóan nehezebb többnapos, hátizsákos menetelést tervezni egy olyan hegységbe, amelyről viszonylag kevés naprakész információ áll rendelkezésünkre. A meghódítani tervezett Bobotov Kuk közelében

elméletileg három szálláshely közül válogathatunk.

Van egy bivakszállás a gleccser végében, egy sátortábor félúton a falu és a csúcs között, valamint egy menedékház a hegység legnyugatibb völgyében. Ez utóbbit céloztuk meg első napunk végállomásaként, és innen indultunk neki másnap a Bobotov Kuk tornyának.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A Kis- és a Nagy-Škrcko-tó közötti idilli katlan alján álló kőházról csak annyit tudtunk, hogy létezik és nyitva tart. Egyes források negyven ágyról és személyzetről számoltak be, erről azonban hamar kiderült, hogy nem valós adat. Az apró épületbe egyértelműen nem fér be negyven ember, és mivel étel sem kapható, nem tűnt valószínűnek, hogy személyzet várna ránk.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A hegység központi, magas részét kiváló állapotú betonút öleli körül, ez a túrák kiindulópontja. Ha valaki nem szívesen hagyja autóját őrizetlenül az út mentén,

borsos árat kell fizetnie a faluból induló fuvarokért:

30 eurónál (9130 Ft) kezdődnek a viteldíjak. Rövid, de látványos túrát terveztünk be innen indulva: a Šarban nevű forrás (és pásztorszállás) mellett vág neki a hegyoldalnak az ösvény, amely egy 2114 méteres hágón éri el a Škrcko-tavak völgyének peremét. Ha már a turistainfrastruktúráról eddig nem sok dicsérő szót ejtettem: a jelzések többnyire példásan vannak felfestve.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A táj annyira látványos és változatos, hogy egyetlen pillanatra sem tud unalmassá válni. Karsztformák garmadája vesz körül, töbrök, víznyelők, a mészkő kisebb-nagyobb formái, a gyűrődött kőzetpászták már-már groteszken hullámzó sávjai.

A Prutaš közel 2400 méter magas csúcsát szerettük volna útba ejteni,

de nem várt akadály fordított vissza.

Alig néhány száz méterre a csúcstól legelésző tehenekbe ütköztünk. Ez még nem lett volna gond, csakhogy velük volt a bika is. Ahogy meglátott minket, máris lendületesen megindult felénk, mi pedig úgy döntöttünk, jobb a békesség, és gyorsan visszafordultunk. A terepviszonyok miatt nem volt lehetőségünk megkerülni a legelészőket, ezért szomorúan kullogtunk le az „unalmasabb”, csúcsot nem kínáló úton.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Visegrádi hármak a hegyen

Ennek a megfutamodásnak is köszönhető, hogy aznap mi voltunk a menedékház első vendégei. Estére azonban beindult az élet az épület körül: a visegrádi négyek közül csak a szlovákok hiányoztak, viszont még egy magyar páros befutott rajtunk kívül. A ház személyzete a nemzeti park alkalmazásában álló természetvédelmi őr formájában öltött testet. Neki kellett befizetnünk a három napra szóló 6 eurós (1830 Ft) nemzeti parki belépőt és az ugyancsak 6 eurós szállásdíjat.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Ami nem tűnik soknak, de a ház felszereltségét tekintve talán mégiscsak túlzó. A berendezést 15 priccs (pokróc is van), egy asztal és egy vaskályha alkotja, étel-ital nincs. Pont ezért okozott nagy felüdülést újdonsült cseh és lengyel barátainknak a táskánkból előhúzott bor.

A vécé sajátos építészeti megoldása is okozott némi fejtörést:

az építmény egykori, lyukas ajtaját fektették egy gödör fölé eszkábált fatákolmányra a ház ablakával szemben. Hulladékgyűjtő sincs, ezért amit hoztunk, vinnünk is kell.

Mégis, ennél idillibb helyet nehéz elképzelni: körülöttünk vakítóan fehér, jég csiszolta kétezres csúcsok (köztük a Bobotov Kuk), két tengerszem, szemben pedig a leglátványosabb hegy, a Šareni Pasovi gyűrt rétegei. Ennek teraszain vezet át a turistaút (Samar-hágó) a Bobotov Kuk alatti katlanba.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Másnap reggel nekivágtunk a Samar-hágónak. Sikerült revánsot vennünk a tegnapi kudarcért, ezúttal sikeresen hárítottuk el egy újabb csapat tehén – köztük egy újabb bika – útlezáró akcióját. Aztán pedig eltévedtünk. Az út egyetlen kritikus pontján, ahol le kell térni az ösvényről és a sziklák között kell fölfelé mászni, a jelzés annyira lekopott, hogy nem vettük észre. Mentünk tovább, és csak akkor kezdtünk gyanakodni, amikor

négykézláb, fűszálakba kapaszkodva másztunk fel egy sziklaüreg lejtőjén.

Nem sokkal később elfogyott az ösvény, úgyhogy kénytelen-kelletlen visszaindultunk. A nagy hátizsákokkal lefelé araszolgatva helyenként kifejezetten veszélyes volt a terep. Fűcsomókat markolva ereszkedni lefelé a sziklafal peremén – ez alighanem extrém sportnak számít.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Végül megtaláltuk a helyes utat, és feljutottunk a hágóba, de rengeteg időt és energiát vesztettünk. A következő völgy a hegység teljesen más arcát tárta elénk: hatalmas, kietlen kővilágba érkeztünk, a Durmitor legmagasabb csúcsai alá. A Bobotov Kuk alatti kicsi tengerszem a csúcsot meghódító turisták kedvenc pihenő- és víznyerő helye.

Mivel mészkővidéken járunk,

forrásokra nem számíthatunk a hegyek közt,

vízvételezésre csak tavaknál van lehetőségünk. Ezen a túrán minden egyes napra jutott egy kisebb kudarcélmény. Az eltévedés miatt késve értünk a Bobotov alá, ráadásul a gyülekező sötét felhők sem hívogattak a magasba. Hosszas vívódás után úgy döntöttünk, kihagyjuk a csúcsot.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Pedig a Bobotov Kuk jó erőnléttel, kevés felszereléssel nem nagy kihívás. Csak az út utolsó részen találkozunk rövid, kapaszkodókkal biztosított, kitett szakasszal, az ösvény jól kijárt és biztonságos – tériszonyban szenvedőknek viszont meggondolandó vállalkozás.

A Bobotov Kuk koronaként ül a csúcsok fölött, mégis a Samar-hágó fölé emelkedő Šareni Pasovi vonzza leginkább a tekintetet. Mintha hanyagul vezetett ecset vonásai hozták volna létre. Nehéz neki hátat fordítani, pedig muszáj. A kanyargó turistaút kisebb-nagyobb katlanokon vezet keresztül, az aszfalt mellett itt-ott büfék működnek, asztalaiknál koccintva élvezhetjük ki a bejárt hegyvilág látványát.

Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Egyéb programok

A Durmitor Nemzeti Parkban (amely az UNESCO-világörökség része) azok is bőséges programkínálatból válogathatnak, akik nem vágnának neki gyalog a magas hegyeknek. Žabljak mellett található a magas-tátrai Csorba-tavat idéző, festői fekvésű Fekete-tó (Crno jezero), amelynek két medencéje csak csapadékos időszak után alkot egy tavat – ezt kellemes séta megkerülni a hűs fenyves árnyékában.


Választhatunk dzsipes túrát is a hegységet körbefutó, látványos aszfaltúton, vagy beülhetünk a Savin Kuk 2313 méteres csúcsának közelébe röpítő felvonóba. Autóval Žabljakból nagyjából 20 perc a Curevac kilátóhely alatti parkoló, innen további 20 perc könnyed séta a Tara-kanyonra nyíló döbbenetes panoráma.


A Tara helyenként 1300 méter mélységű szurdoka Európa legnagyobb mélységű ilyen képződménye, de nem sokkal marad el mögötte a környék két másik völgye sem: a Piva és a Morača folyó is mélyre vágta magát. A félelmetes mélységek fölött zipline pályákon is csúszhatunk, de izgalmas raftingtúrák is várják az érdeklődőket.

A Turista Magazin 2016. szeptemberi számában megjelent cikk szerkesztett változata.

Forrás: Turista Magazin
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!