Füst volt a pilótafülkében

British Airways Airbus A320
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Oxigénmaszkban tették le a pilóták a British Airways gépét, amelynek ebben a két hónapban ez már a harmadik meghibásodása volt.
Vágólapra másolva!

A British Airways Airbus A321-200 típusú gépe Varsóból London Heathrow repülőterére tartott, és már megkezdte a süllyedést a leszálláshoz, amikor a személyzet füstöt jelentett a pilótafülkében.

A pilóták felvették az oxigénmaszkot, és abban folytatták a leszállást.

A repülő rendben földet ért.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Mark Harkin

A szóban forgó repülő még 28 órával a földet érése után sem állt vissza a szolgálatba. Mint az Aviation Herald megjegyzi, ugyanennek a gépnek két alkalommal is hasonló problémája volt júniusban, egyszer Koppenhága, egyszer pedig Szófia közelében.