Eltitkolta három leopárdja elszökését egy kínai szafaripark

leopárd
A leopárdok megfigyeléséhez a legjobb helyet éppen a Sabi Sand magánrezervátumban alakították ki, ahol a leopárdok hozzászoktak a szafari járművekhez is - illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy héten át titkolta a nagyközönség elől három fiatal leopárdjának megszökését egy kelet-kínai szafaripark.
Vágólapra másolva!

A Global Times című kínai napilap szerint a Hangcsoui Szafaripark három nagymacskáját már május 1-jén látták szabadon kóborolni a falulakók, ám az intézmény csak május 8-án tájékoztatta hivatalosan a helyieket a ragadozók megszökéséről - írja a The Guardian című brit napilap online kiadása.

A leopárdok közül kettőt már befogtak, mindkét állat jó egészségi állapotban van. Egyelőre tisztázatlan, hogy miként sikerült kiszökniük a parkból.

A hangcsoui vezetőség hétfőn a WeChat kínai közösségi alkalmazáson arról számolt be, hogy

a keresőcsapatok egyebek között drónokkal és vadászkutyákkal kutatnak a harmadik állat után.

A leopárdot vasárnap észlelték egy drónnal, de amikor megpróbálták megközelíteni, sikerült elmenekülnie.

A szafariparkot hevesen támadják amiatt, hogy a leopárdok kiszökésének elhallgatásával veszélynek tette ki az embereket, ráadásul a nagymacskák épp a munka ünnepéhez kapcsolódó ötnapos munkaszünet alatt kóboroltak szabadon, amikor Hangcsou megtelt turistákkal.

A hatóságok vizsgálják, hogy miként szökhettek ki az állatok, és kihallgatták a szafaripark illetékesét. Az intézmény szombaton a Weibo közösségi oldalon azt írta, őszintén sajnálja, hogy nem jelentette előbb az állatok megszökését.

A késlekedést azzal indokolta, hogy

a fiatal leopárdok kevésbé agresszívek, és azért nem számoltak be az esetről, mert nem akartak pánikot kelteni.

A park ideiglenesen zárva tart, amíg felülvizsgálja biztonsági protokollját.