Megunták az alpári legénybúcsúkat, ezért betilthatják a jelmezeket ebben a városban

Prága
Fotó: Hans Lucas via AFP
Vágólapra másolva!
Prágának elege lett a mindenféle maskarát sokszor hiányosan viselő turistákból, ezért azt tervezik, hogy kitiltják a főváros óvárosából a "buta jelmezeket". Ezzel igyekeznek elérni azt, hogy kevesebb legénybúcsús vagy éppen lánybúcsús csoport randalírozzon a történelmi városrészben. Kérdés azonban, hogy ez a szabályozás elegendő lesz-e mindehhez.
Vágólapra másolva!

Amszterdam  minden bizonnyal élen jár a turisták zajos és kellemetlen viselkedésének visszaszorítására tett számos kísérletével,– többek között, 2017-ben kitiltott a sörbicikliket – azonban koránt sincs egyedül a legénybúcsúk elleni harcban.

Csehország fővárosa Prága híres a söreiről a laza drogszabályairól és a gyönyörű óvárosáról. Ez alapján nem nehéz kitalálni, hogy milyen közönséget (is) vonz a Moldva-partján fekvő város, ugyanis nem titok, rengetegen döntenek úgy, hogy a házasság előtti utolsó napokat a cseh fővárosba töltik. Az ilyen utazás pedig kevésbé szól a környék történelmi vagy kulturális felfedezéséről, esetleg a helyiek megismeréséről, helyette inkább a féktelen bulizás kerül a fókuszba. Ezt azonban úgy tűnik kezdik megelégelni a prágai lakosok, ezért szabályoznák az ide érkezők dresszkódját. 

lánybúcsú
Képünk illusztráció. Fotó: Unplash

Genttől Galwayig sok európai város tesz lépéseket a legény - vagy leánybúcsúk visszaszorítása érdekében,  most a prágai tisztviselők is azt fontolgatják, hogy betiltják az ilyen csoportok által viselt jelmezeket – számolt be a TimeOut.

A (főleg britek) által hordott „buta jelmezek” betiltását javasolta Prága 1. kerületi tanácsa, ez ugyanis a cseh főváros történelmi központja mindemellett pedig az UNESCO Világörökség része. A kerületben található a középkori óváros és a prágai vár, valamint a Vencel tér is.

A környéken található bárok ugyanis különösen népszerűek a britek körében a kocsmatúrák és a sörtúrák miatt. A hatóságok abban reménykednek, hogy a tilalom  nemcsak az ordenáré viselkedést, hanem a zajszennyezést is megfékezi. 

Bronislava Sitár Baboráková, a Prague 1. kerületének tanácsosa a Prágai Reggelnek elmondta, hogy 

ezek a jelmezek „meghaladják az általánosan elfogadott társadalmi konvenciókat”, és negatív hatással vannak a helyiekre, különösen a gyerekekre és az idősekre. 

Az egyik lakosnak, Štěpán Kuchta-nak annyira elege lett az óváros zajából, hogy 10 napos éhségsztrájkba kezdett – ugyanis úgy érzi, hogy ez egyértelműen a városban élőket hergeli.

Legénybúcsú, party
Képünk illusztráció. Fotó: Unplash

Nem mindenki gondolja azonban azt, hogy a jelmeztilalom sokat ér. 

Jon Stainer, a StagWeb, egy brit legénybúcsú cég kreatív igazgatója az Independentnek azt mondta:

 A beöltözött srácok többsége nagyon tisztelettudó, és csak egy kicsit szórakozni akar, így elég furcsa lenne ha ez általános tilalomként érvényesülne.

– Értem, hogy megpróbálják megnyugtatni a helyieket, miközben továbbra is hasznot húznak a több ezer legénybúcsúból, de nem látom, hogy az intézkedésnek bármilyen hatása is lenne – fogalmazott.

A város által korábban mérlegelt egyéb intézkedések között szerepelt az óváros területén az autók éjszakai betiltása és a nyitvatartási idő korlátozása is, de ez idáig egyik javaslat sem valósult meg. 

A tömegturizmus nem csak Csehországban hanem a legtöbb európai országban is hatalmas problémákat okoz. Legutóbb egy spanyolországi falu már azt fontolgatta, hogy teljesen kitiltja a turistákat.