Québec kilóg a skatulyából

Québec Cityben, a ma is laktanyaként működő Citadellában így emlékeznek a múltra (Galériáért kattintson a képre!)

Kanada nem az az ország, ahol az európai utazó különösebb meglepetésekre számítana. Mi sem készültünk fel túlságosan, mielőtt Montréalban élő barátainkat meglátogattuk. Aztán ez lett az a hely, ahol szinte minden nap tanultunk valami újat.

– És hogy tetszik itt Québecben? – kérdezte a kóstoló után Geneviève, a Sherbrookhoz közeli La Halte de Pélerins családi pincészet egyik tulajdonosa.
– Olyan, mint Észak-Amerika, egy kis európai beütéssel – válaszoltam kissé bizonytalanul joviális vendéglátónknak, akinek erre megcsillant a szeme, majd egy elnyújtott thank you hagyta el mosolyra görbülő száját.

Genevieve, a La Halte de Pélerins pincészet egyik büszke tulajdonosa (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Gaál Csaba

Persze már eleve kivívtam a szimpátiáját azzal, hogy engem nem csak felszínesen érdekelnek a borok, így kiváló angoljával elmesélhette nekünk a mindössze 1998 óta működő gazdaság történetét. A hideg miatt itt már csak direkt erre az éghajlatra kinevelt szőlőfajták teremnek meg, így számomra mindenképpen kuriózumnak számított kipróbálni a belőlük készített italokat. Csodát nem vártam tőlük, és nem is kaptam, bár egyik jégboruk, a L'Archange meghökkentő hasonlóságokat mutatott a mi tokaji édes borainkkal. Mégis szívmelengető volt hallgatni, ahogy a francia anyanyelvű nő lelkesen mesélt a vállalkozásukról, valamint a Szent Lőrinc-folyó és az amerikai határ között húzódó régióról.

Je me souviens

Nem Geneviève az egyetlen québeci, aki büszke a hazájára és a helyi tradíciókra. Elég megnézni az ottani autók rendszámtábláit, amelyek mindegyikén ott virít a Je me souviens, azaz az Emlékezem felirat. A tartományi kormány még 1978-ban cserélte le erre szövegre a sokkal turistásabb La belle province, azaz A szép tartomány mottót, arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy az új felirat csendes emlékezést vagy dacos angolellenességet sugall-e.

Québec Cityben, a ma is laktanyaként működő Citadellában így emlékeznek a múltra (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Gaál Csaba

A brit gyarmati múlt ismeretében – Kanada uralkodója ma is II. Erzsébet - nincs is mit csodálkozni azon, hogy Québec francia ajkú lakossága milyen vehemenciával igyekszik megőrizni identitását az anglofón kultúrdömpingben. Ez meglepően jól sikerül is neki, hiszen a tartomány közel 8 millió lakosának majdnem 80 százaléka francia anyanyelvű, 95 százaléka pedig beszéli azt.

Ennek alapján azt vártam, hogy francia nyelvtudás híján hasonló falakba ütközöm majd, mint korábban Párizsban. Ez azonban egyáltalán nem volt így. Sőt, néha az volt az érzésem, hogy legalább annyi angol szót hallok Montréal vagy Québec City utcáin sétálva, mint franciát. Bárkihez szóltunk, beszélt angolul, és szívesen válaszolt is. Sőt, a metrón egy hölgy már akkor odajött hozzánk angolul megkérdezni, miben segíthet, amikor mindössze tíz másodperce nézegettük, melyik kijáraton menjünk ki.

De hol vannak a helyiek?

Barátaink Montréalnak egy olyan kerületében laktak, ahol sok bevándorló él. Körülbelül háromnegyed óra volt bejutni tőlük a belvárosba tömegközlekedéssel, így volt alkalmunk megfigyelni az ingázók összetételét. Főként arabok és ázsiaiak alkották az utazóközönséget, így egyáltalán nem olyan érzésünk volt, hogy épp egy kanadai buszon vagy metrón ülünk (utóbbi kopottas szerelvényei sem ezt támasztották alá). Montréal egyik másik városrészében pedig mintha csak Közép- vagy Dél-Amerikába csöppentünk volna: mindenfelé spanyol szót és latin zenét hallottunk. Persze Kanada mindig is sok bevándorlót fogadott be, mégis meglepett ez a sokszínűség.

A Côte-Vertu metróállomásnál sokféle nációval lehet találkozni (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Gaál Csaba

Jártunk azért olyan városrészekben is, ahol a többgenerációs kanadaiak élnek. Elmentünk például a sziget nyugati csücskébe (Montréal ugyanis a Szent Lőrinc-folyó egyik szigetére épült), ahol sok angol anyanyelvű québeci él meseszerű házikókban. Hasonló látványban volt részünk a Lachin-csatorna déli részénél, ahová sokan járnak ki bringázni, futni vagy evezni.

Jellegzetes ház a Lachin-csatorna mellett (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Gaál Csaba

Árak az égben

A jólét nem csak a kertvárosokban volt tetten érhető. A többsávos autóutak mellett a végeláthatatlan bevásárlóközpontok, a belvárosban pedig a fényűző felhőkarcolók utalnak arra, hogy Kanada a világ 11. leggazdagabb országa az egy főre jutó hazai össztermék alapján.

A magyar turista számára rossz hír, hogy az árak sokszor még a nyugat-európai szintet is meghaladják. Egy gombóc fagyi 3-4 dollár (6-800 forint), a kaját gyorsétkezdékben sem nagyon lehet megúszni 10 dollár (2150 forint) alatt, az éttermekben pedig ennek inkább a duplája. A legdurvább az alkohol ára: egy korsó sörért vagy egy pohár borért simán elkérnek 7-8 dollárt (1500-1700 forint). A szállásért szerencsére nekünk nem kellett fizetni Montréalban, de Québec City központjában például napi 100 dollár (21500 forint) alatt nehéz találni hotelszobát vagy apartmant.

Montréal régi kikötőjében az ilyen mozgóárusoknál 10 dollár alatt is lehet étkezni (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Gaál Csaba

S ha a magamfajta utazót nem sokkolták volna még kellőképpen az árak, mással is borsot törnek a vásárlók orra alá. Egyrészt szinte kivétel nélkül nettó árakat tüntetnek fel, amihez a fizetéskor még hozzácsapják az ilyen-olyan adót (ráadásul ez Québecben a legmagasabb a tartományok közül). Másrészt a márkás, nem asztali borokat – a tömény szeszesitalokkal együtt – kizárólag az állami SAQ bolthálózat nem túl sűrűn elhelyezkedő üzleteiben lehet megvásárolni, jóval a máshol szokásos ár felett.

Spórolni is lehet

Amikor először járkáltunk ebédidőben Montréal belvárosában, meglepődve láttuk, hogy az irodai dolgozók közül sokan nem valamelyik környékbeli étterembe ülnek be, hanem az utcán, a lépcsőkön vagy valamelyik parkban fogyasztják el a dobozban otthonról hozott vagy egy gyorsétkezdében vásárolt kajájukat. Ez nyilván a jó időnek is köszönhető volt, de igazából nem is nagyon volt olyan sok kiülős hely, mint más metropoliszokban. Ebből a városból hiányzik a bohém hangulat – könyveltem el magamban.

De ebben is tévedtem. Egy másik, ott élő barátunkkal találkozva jutottunk el a Plateau-Mont-Royal városrészbe, ahol jobbnál jobb éttermek és kocsmák sorakoztak, tele vendégekkel. Itt aztán nagy élet van. Ráadásul a legtöbb étterembe a vendég saját maga viheti a borát, ezzel is spórolhat az amúgy igencsak borsos árakon. Vízre pedig nem kell költeni, azt kérés nélkül tölti a pincér.

Montréalban a Saint-Denis úton éjszaka is nagy élet van (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Gaál Csaba

Repülni olcsón is lehet

Az utazáshoz – barátaink meghívásán túl – nagy lökést adott a Turkish Airlines akciós repülőjegye. Míg más légitársaságoknál már a 150-160 ezer forintos ár is nagyon kedvezőnek számít Montréalba, és többnyire azt sem nyárra kínálják, a török cég tavaly novemberben hihetetlen árat ajánlott Budapestről nyári indulással: oda-vissza mindössze 92 ezer forintba került a jegy. Ráadásul akkor még nem tudtuk, hogy ezért a pénzért fejedelmi kiszolgálást kapunk majd a turistaosztályon. Nem tudom elképzelni, hogy a Turkishnek megérte-e minket elvinni oda ilyen olcsón, de nekünk nagyon.

Régi, de mennyire?

Bevallom, én nem vagyok oda a modern épületekért, pláne a felhőkarcolókért. Ezért kicsit csalódtam, amikor először leszálltunk Montreal Bonaventure metrómegállójánál, követve a helyi tájékoztató füzet túrajavaslatát. Valóban volt egy-két régi, szép épület, templom, de elvesztek a toronyházak díszlete között. Később, a régi városrészt elérve már jóval egybefüggőbb volt az eredeti formájukban megőrzött épületek sora, de azért senki ne számítson hatalmas óvárosra.

Régi és új találkozása Montréal belvárosában: Mária, a világ királynője-székesegyház (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Gaál Csaba

Más a helyzet Québec Cityvel, a tartomány fővárosával, amelyet 1608-ban alapított Samuel de Champlain, így Észak-Amerika egyik legrégebbi városa. A városfalon belül lévő rész már valóban Európát idézte bájos utcáival és tereivel, virágos, színes házaival, a város egyik jelképének számító Château Frontenac hotellel vagy a Citadellával. Az óvárost egy-két nap alatt simán be lehet járni, és tényleg nagy élmény.

A Château Frontenac hotel messze kiemelkedik Québec City látképéből (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Gaál Csaba

Az időutazást kedvelőknek érdemes kipróbálni a Montrealtól nyugatra, másfél órányi autóútra lévő Upper Canada Village-t is, amely már Ontario államban van. A falucska házaiban korhű ruhákba öltözött emberek mutatják be, milyen volt az élet arrafelé a 19. században. Bár az alkalmazottak nyilván már ezerszer elmondták a látogatóknak ugyanazt az adott mesterségről, a legfurcsább az volt, hogy mégis őszinte lelkesedéssel adták elő a történeteket – nekem legalábbis így tűnt.

Cheddar sajtot készítenek Upper Canada Village-ben, amit aztán meg is lehet vásárolni (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Gaál Csaba

Kanada a földi paradicsom?

Utunk során többször eltöprengtem azon, vajon tényleg olyan jó hely-e Québec, és benne Montréal. A bevándorlók nagy száma azt jelzi, igen. De a baráti beszélgetésekből azért az is kiderült, hogy ott sem működik minden úgy, ahogy a világ egyik legfejlettebb országától elvárná az ember. Ott is sokan dolgoznak például feketén, számla nélkül. A politikusok ugyanúgy korruptak, a maffia ott állítólag az útépítésekből nyúlja le a nagy pénzeket. Hallottam tartományi pénzből vásárolt biológiai kutatóeszközről is, amelyet azóta sem használt az egyetem. Magasak az adók, és nincs igazán verseny a szolgáltatók között.

Meg hát ott van az időjárás. Mi nem panaszkodhattunk, végig 26-28 fok volt, és csak néha esett az eső. De ez csak két hónap az évből, a többi hűvös, felhős, csapadékos, télen pedig hatalmas havazások és rövid nappalok vannak. Hová tűnik olyankor a most látott idill? Vajon akkor is ennyire tetszett volna minden?

Kilátás Montréalra a Mont-Royal tetejéről, amely egy hatalmas park a város szívében (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Gaál Csaba

Tíz nap nem lehet elég egy ország vagy akár egy ekkora tartomány megismeréséhez – ez nekünk sem sikerült. De annyit biztosan állíthatok, hogy Québec egyedülálló hely, amely képes volt újra és újra ámulatba ejteni.