Hogyan szeljük át a Csendes-óceánt?

Iszonyú fontos a jó társaság, hiszen egymásra vagyunk utalva

Bár a hétköznapokban meglehetősen ritkán merül fel a címben feltett kérdés, egy hajóstoppos, aki azt tűzte ki célul, hogy megkerüli az egész Földet, bizony sokat gondolkodik ezen. Milyen legyen a hajó? Milyen legyen a kapitány? Mi a legrosszabb, ami történhet? Mivel épp a Csendes-óceán átszelésére készülök, íme egy szubjektív gyorstalpaló, pár alapvető megállapítással. 

Amikor az Atlanti-óceánt szeltem át, nagyon nagy szerencsém volt a társasággal. Nagyszerűen megértettük egymást, és jól tudtunk együtt dolgozni. Ez rettentően fontos, hiszen egy ilyen utazás során tulajdonképpen lakótársi viszony alakul ki a fedélzeten lévő emberek között.

Nem mindegy, kivel vagyunk összezárva

A probléma csak az, hogy ha épp elegünk van a másikból, nem ugorhatunk le a boltba, nem járhatunk egyet a környéken, és nem ülhetünk be egy moziba.

Totálisan és megkerülhetetlenül össze vagyunk zárva.

Ha csak ketten utazunk, a másik az egyetlen ember, akivel kommunikálhatunk, hiszen teljesen el vagyunk zárva a külvilágtól.

Iszonyú fontos a jó társaság, hiszen egymásra vagyunk utalva Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Bárkivel is vágok neki ennek az utazásnak, teljesen újak leszünk egymás számára. Ha esetleg lesz plusz legénység a hajón, őket sem fogom ismerni. Épp ezért

nagyon alaposan meg kell fontolni, kivel vállalkozik az ember egy ekkora útra.

Amint megvan a hajó, érdemes felköltözni rá, hogy felmérjük a terepet, és kiderüljön, tudunk-e együttműködni. Egy hónap iszonyú sok, főleg a Csendes-óceánon, ahol nehezen és lassan érkezik segítség.

Milyen legyen a hajó?

Az előző óceánátszelést kissé kalandhajószerű vitorláson volt szerencsém végigélni. Ami csak elromolhatott, az elromlott rajta. Hogy ezt elkerüljem, elég régóta keresem az igazit. A Csendes-óceán nagyjából kétszer akkora, mint az Atlanti, szóval egyáltalán nem mindegy, milyen hajóval vág neki az ember.

Ügyeletben a kormánykeréknél az Atlanti-óceán átszelése közben Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Mindenki nagyon bízik a saját hajójában, de ez nem jelenti azt, hogy az tényleg alkalmas egy ilyen útra. Vannak úgynevezett kékvízi hajók, amelyeket direkt nagy távok megtételére építettek, és

van egy csomó hajó, amelyik csak partközeli vitorlázásra alkalmas.

Sokszor ez utóbbiak tulajdonosai is azt hiszik, hogy át tudják szelni az óceánt, épp ezért fontos, hogy tisztában legyünk a legalapvetőbb követelményekkel.

Jó lett volna olyan hajót kifogni, amelyen van vízkészítő. Ha az óceán közepén véletlenül nyitva marad a csap, vagy keletkezik egy pici lyuk, és elfolyik az édesvíz, akkor nagyjából keresztet vethetünk magunkra. Persze lehet segítséget hívni, de arra gyakran heteket kell várni.

Nem könnyű megtalálni az igazi hajót Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Nem könnyíti a helyzetet az sem, hogy El Niño-év van, ami azt jelenti, hogy kiszámíthatatlan az időjárás, kevesebb az átkelő hajó. A hajók több mint felének nincs vízkészítője. Nem is annyira meglepő ez, hiszen a berendezés, amely a sós vízből iható édesvizet készít, annyira drága, hogy csak sok-sok év alatt térül meg az ára.

A rövid alvásciklusok kikészítenek

Az óceánátszelés váltott műszakokban zajlik, ami azt jelenti, hogy egymást váltva alszunk, illetve kormányozzuk a hajót. Persze jó esetben a kormányzást robotpilóta végzi, de azért ott kell lenni mellette. A műszakok általában négyórásak, vagyis

az ember hetekig, hónapokig nem alszik többet egyvégtében pár óránál.

Ezt hamar megérzi az ember, fáradt, frusztrált, ingerlékenyebb lesz, nem biztos, hogy mindig a legjobb oldalát mutatja. Így tehát, hogy ismét megerősítsem a fentieket: nagyon nem mindegy, kivel vágunk neki, hiszen mindenki másképp reagál a rövid alvásciklusokra és a bezártságra.

Hamar nyűgös, ingerlékeny lesz az ember, ha csak négy órákat alhat Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Egy biztos: semmi sem biztos

Lassan két hónapja vagyok Panamában. Néhány ajánlatot én utasítottam vissza, de olyan is volt, hogy engem kosaraztak ki. Mindenféle indok előfordult: családi ügy, nagymama pacemakere, eladott hajó – egyszerűen bármi közbejöhet.

Sokszor akad olyan jelentkező, aki ki tudja fizetni a saját kosztpénzét,

ilyenkor előfordulhat, hogy a kapitány inkább őt választja. Rengetegszer változik a terv itt a csatornánál, ehhez jobb hozzászokni.

Kubáról, a San Blas-szigetekről vagy a Dulce folyón való hajózásról sajnos le kellett mondanom, ezért úgy döntöttem, hogy a Galápagos-szigeteket semmiképp sem hagyom ki. Ez nehezíti a hajókeresést, mert a Galápagosra eljutni nagyon drága, már csak a szigorú előírások miatt is.

A Galápagos-szigetekre nem könnyű eljutni Forrás: Wikipedia

A hajóaljat például le kell festeni még a legutolsó szárazföldi területen. Ehhez ki kell emeltetni a hajót, újra kell kezelni a felületet, satöbbi. Már eleve hat hónappal korábban jelezni kell, hogy mennél a szigetre. A sok hasonló előírás miatt a hajók 80 százaléka inkább elkerüli a szigeteket.

Ilyen az, ha pechünk van az útitárssal

Egy korombeli angol pár az Atlanti-óceán európai oldalán készült az átszelésre. A legénységük az utolsó pillanatban visszamondta az utat, ezért gyorsan új útitársak után kellett nézniük. A Kanári-szigetekről indultak, ahol

bevett szokás, hogy a kikötőben járnak-kelnek a hajót kereső emberek.

Jelentkezett is egy spanyol pár, akik nemrég jöttek össze. A férfi tapasztalt volt, a nőnek nem volt hajós múltja, de azt mondta, szívesen tanul, és vállalta, hogy takarít, főz, és segít, ahol tud. A kölcsönös szimpátia miatt végül együtt vágtak neki az óceánnak. Igen ám, csakhogy a nő nem mondta senkinek, hogy mániás depressziós, azaz bipoláris zavara van, amire gyógyszeres kezelést kap már vagy tíz éve.

Galápagos-szigetek, a földi mennyország, ezt nem szeretném kihagyni Forrás: Thinkstock, www.galapagosislands.com

Nem is lett volna ezzel semmi baj, csakhogy tengeri beteg lett, folyton hányt, ami miatt ugye nem maradt meg benne a gyógyszer. Pszichotikus állapotba került, erősen paranoid lett, azt képzelte, hogy az ételébe mérget raknak. Késsel mászkált a fedélzeten, és az is előfordult, hogy a fedélzeten végezte el a dolgát, mindenki szeme láttára. A hajón lévők vagy

tíz kilót fogytak a kialvatlanságtól és a stressztől, mire átértek az óceánon.

A másik eset szintén az Atlanti-óceánon történt. A legénység egyik tagja tudott ugyan vitorlázni, de csak a part mentén, ami teljesen más műfaj. Egy idő után elkezdett sokkal többet enni a saját adagjánál, és édes vízzel zuhanyozott egy olyan hajón, amelynek nem volt vízkészítője. Mindkettő felelőtlen és veszélyes húzás.

Nagyon fontos a fegyelmezettség egy ilyen úton Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Az ilyen hosszú utakon természetesen sós vízben szoktunk zuhanyozni. Ha a végén áttöröljük a bőrünket törülközővel, akkor a sókristályok nem szárítják ki a bőrt. Egy átlagos hajó élelmiszer- és vízkészlete véges, egyikből sem fogyaszthatunk a megengedettnél többet.

Nyugdíjas drámapedagógus lesz a kapitány

Úgy néz ki, hogy egy ausztrál kapitánnyal fogom átszelni a nagy vizet egy 15 méteres, egyárbocos hajón. Sajnos nincs rajta vízkészítő, az árboc meg a vitorla típusa sem a legkedvezőbb, sőt a hajóalj sem a legideálisabb kialakítású.

Kicsit borulékonyabb, mint szeretném,

de végül is nem egy katamaránról beszélünk, úgyhogy remélem, nem lesz gond.

Vitorlavarrásban már gyakorlott vagyok Forrás: Wynne-Hughes Veronika

A kapitány, Bill, nyugdíjazott drámapedagógus, jó fejnek tűnik. Persze eddig csak pár órát beszélgettünk, hogy milyen lesz vele az összezártság, csak út közben derül ki. Durván egy hét, míg eljutunk Galápagosra, ez éppen jó lesz bemelegítésnek. Ennyi idő alatt már sok mindent megtudunk egymásról, és kiderül, milyen a közös vitorlázás.

Az óceánátkelés négy hétig tart majd, de az El Niño miatt elhúzódhat,

mert a szél nélküli szakaszokon nehéz haladni. Épp ezért a vízzel, élelemmel ügyesen kell gazdálkodni. Francia Polinéziából a Cook-szigetek, majd Szamoa, Tonga, Fidzsi és végül Ausztrália felé vesszük az irányt. Ez a terv. Remélem, minden jól alakul, ígérem, beszámolok róla.