Az istenek szigeteként emlegetett Baliról számos érdekességet hallottunk és olvastunk az utazásunk előtt. Például azt, hogy
miközben Indonézia muszlim többségű ország, Bali szigetén a lakosság 93 százaléka hindu,
akiknek kultúrája, művészete jelentősen eltér a szomszédos szigeteken lakó indonézekétől. Ennek köszönhető, hogy a sziget már jóval Indonézia függetlenné válása előtt népszerű volt a nyugati utazók körében. Számos filmfelvétel maradt fenn a múlt század harmincas éveiből, amely a korabeli Balit mutatja be.
A sziget természeti szépségeiről is ódákat zengtek, akik ott jártak. Csak egy adalék ehhez, hogy Bali és Lombok szigete között húzódik a Wallace-vonal, amely az ázsiai és az ausztrál faunaterületeket elválasztó virtuális határ. Akit pedig sem az ősi kultúra, sem az élővilág nem hoz lázba, az esetleg a romantikus regényekből kaphat kedvet az utazáshoz, azokban ugyanis gyakran bukkan elő a sziget neve.
Ha az ember ilyen távolságra utazik, igyekszik alaposan megszervezni mindent. Ha megnézzük a térképet, látszik, hogy Indonézia közelebb van Ausztráliához, mint Európához, Bali pedig már átcsúszik a déli féltekére. A szezonok ára között nincs nagy különbség, de azért nem mindegy, milyen évszakban érkezünk.
Az esős évszakot mindenképpen szerettük volna elkerülni, ezért a május és október közötti időszakot céloztuk be. Nem mintha az esős évszakban unatkozni kellene, csak épp a napi rendszerességgel érkező, rövid, ám brutális zuhé nem mindenkinek van ínyére.
Hidegre itt sosem kell számítani,
a tengervíz mindig meleg, tehát alapvetően rossz szezon nincs, csak jó és még jobb.
A repjegyvadászatra mindenkinek megvan a saját, jól bevált módszere. Olcsóbban jövünk ki például, ha Kuala Lumpurból ázsiai fapadossal utazunk tovább, de aki bizonytalanul mozog arrafelé, válasszon inkább egy hagyományos légitársaságot. Nem kell rohanni a repjegy megvételével,
szinte minden komoly társaságnak van havonta olyan akciója, amellyel súlyos tízezreket spórolhatunk.
Budapestről szóba jöhet például a Qatar, az Emirates vagy a KLM, Bali manapság már egyáltalán nem számít nehezen megközelíthető helynek.
Azt is érdemes előre megtervezni, hol lesz Balin a bázisunk. A sziget nem irdatlan méretű, de roppant sűrűn lakott, így
a kanyargós utakon mindig, mindenütt nagy a forgalom.
Bár a fő látnivalók nincsenek nagyon messze egymástól, azért előfordulhat, hogy két-három órát kell autóznunk egyiktől a másikig. Két lehetőség adott, vagy többször költözünk ottlétünk során, vagy letáborozunk egy helyen, és sok-sok hosszú kirándulással számolunk.
Ami a szállásokat illeti, széles a választék. Beérhetjük egyszerű, tiszta és olcsó helyekkel, ám a luxusra vágyók igényeit kielégítő szállodákból is bőven akad. Mi a Matahari nevű resortban kötöttünk ki Tulambenben, amely barátságos kis hely volt rendezett szobákkal, remek búvárbázissal és korrekt étteremmel. Minden program megszervezésében tudtak segíteni, és még csak nem is volt drága.
A turistaközpontok délen, Sanur, illetve Kuta környékén vannak, itt rengeteg szállodát, pezsgő éjszakai életet és homokos tengerpartot találunk. Ha vásárolni támad kedvünk, akkor a sziget belsejében található Ubudba érdemes ellátogatnunk,
ha pedig búvárkodni szeretnénk, akkor Amed, Padang Bai, Pemuteran vagy a már említett Tulamben a megfelelő úti cél.
Ez utóbbi, a térképen szinte fel sem tűnő kis falu a sziget északkeleti részén fekszik, és mára legendás hírnévre tett szert a búvárok körében. Első pillantásra nem volt túl bizalomgerjesztő a fekete kavicsos tengerpart látványa, sőt eleinte a víz alatt is csalódást keltett a sötét homokban felbukkanó néhány korall, anemóna.
Aztán feltárult előttünk egy különleges világ, és kiderült, a falu rövidke partszakaszán egészen változatos élőlények fordulnak elő, amelyek a homokos aljzaton vagy az öbölben elsüllyedt Liberty nevű hajó roncsán tanyáznak. Akadtak köztük egészen picikék, némelyikhez nagyító kellett, de merüléseink során cápával, tintahallal, barrakudával és teknőssel is találkoztunk.
De az ember nem azért utazik el a világ túlsó felére, hogy kizárólag a mélyben töltse az időt. A tulambeni resort kétségkívül olcsóbb és nyugisabb volt a déli turistagyáraknál, ám a látványosságok eléréséhez mindig egész napos kirándulásra volt szükség. Így aztán reggelente bemásztunk a kisbuszba, és a helyi sofőrrel nekivágtunk a szerpentineknek.
Az ember irigyli a balinézek merészségét, akik időnként az egész családot egyetlen robogóra felpakolva cikáznak az autók közt. Igyekeznek vigyázni egymásra, de ekkora forgalom mellett így is gyakoriak a balesetek, és bizony a helyi viszonyok között kevésbé rutinosan mozgó külföldiek is bajba kerülnek időnként. A bal oldali közlekedéshez nem szokott, motorozásban járatlan turistáknak nem javasolnám az önálló robogózást.
Rengeteg lehetőség van arra, hogy kedvező áron egész napra autót vagy mikrobuszt béreljünk sofőrrel,
aki ráadásul a további programokat, mondjuk a hajókirándulás megszervezését is elintézi helyettünk. Mi így jártuk be például Menjangan szigetét, ahol a víz alatt látványos korallkertekben, a felszínen pedig a szigeten élő szarvasok látványában gyönyörködhettünk.
Ubudba mindenki elzarándokol, akit Balira vet a sors. Egyrészt a vásárlás miatt, másrészt pedig azért, hogy a Monkey Forestben majmokkal fotózkodjon. A jópofa kis jószágok meglehetősen ügyes tolvajok, egy pillanat alatt kikapják az ember kezéből a csemegét, aztán gond nélkül felülnek a turista fejére.
Tanah Lot is tipikus kötelező megálló. A sziklaszirtre épült templom csak apály idején közelíthető meg, ám az útikönyvekben olyan romantikusan festő kegyhely a valóságban már inkább a turizmus szentélye. Egy bazárváros van előtte,
magát a templomot sokszor alig látni a sok szelfiző külfölditől.
Meghittségről, elmélyült pillanatokról ilyen körülmények között aligha lehetett szó, ráadásul azért is pénzt várnak, ha valakit "megáldanak" a templom előtt.
Besakih, a sziget legfontosabb templomkomplexuma szintén olyan helyszín, ahova sok turista elzarándokol. Kétségkívül megkapó felsétálni, megnézni a vulkán tövében álló szentélyeket, de
egy idő után zavaró, hogy mindennek megkérik az árát.
Először is fizetni kellett a parkolásért, aztán kiderült, hogy a templomba csak szarongban lehet felmenni, amit szintén pénzért kellett bérelni.
Mindezek után nagyobb összegű "önkéntes" adományt is vártak tőlünk, a mellénk kirendelt idegenvezető pedig többször emlékeztetett rá a túra folyamán, hogy a végén tiszteletdíj jár neki, és mivel nagy a csoport, a borravalónak is illik nagyobbnak lennie. Aztán motoros srácok jöttek, akik közölték, a gyalogút hosszú, de pár dollárért elvisznek a templom bejáratáig.
Miután aznap ez már nagyjából a tizedik olyan alkalom volt, amikor pénzt kértek tőlünk ilyen-olyan okból, páran itt feladták, és visszafordultak, mi pedig inkább sétáltunk. Odafenn a templom előtt kiderült, a szarong csak ránk nézve kötelező, mert a helyi srácok európai sztárcsapatok mezében rúgták a bőrt.
Aztán balinéz kislányok jöttek, akik ügyesen megtanulták több nyelven, még magyarul is, a képeslapok árusításához szükséges alapvető szavakat, és mindenképpen ránk akartak sózni egy kötegnyit.
Az ember már azt sem tudta, hány címen akarják lehúzni, és kit lehet visszautasítani, kit nem.
(Még a Wikipédián is szerepel, hogy amennyiben nem kérjük a "kötelező" túravezetőt, könnyen elszabadulnak az indulatok.)
A komplexum tetejéről szétnézve mégis azt mondtuk, megérte a hosszú séta, a zötykölődés a buszban és a különféle „szolgáltatásokért” kifizetett pénz. Miért vádolnám a balinézeket azért, mert pont azt csinálják, amit a turizmus fellegváraiban bárhol másutt a világon?
Bali ugyan tényleg álomsziget, de azért az nem igaz, hogy itt minden máshogy működik. Aki nem ringatja magát ilyen illúziókba, az a szigetnek ezt az arcát is hamar felfedezi. És persze ennek is van pozitív oldala, hiszen mióta jó üzlet a turizmus, pillanatok alatt találhatunk repülőjáratot, olcsó vagy drága hotelt, túraszervezőt, autóbérlési lehetőséget és minden mást, ami az elkényelmesedett utazók számára nélkülözhetetlen.
Ugyanakkor azzal is szembesültünk, hogy a szemét hamarosan maga alá temeti ezt a páratlanul szép helyet.
Ezen persze nincs mit csodálkozni. Bali nagyjából akkora, mint Békés megye, csakhogy míg a magyar megyének 470 ezer lakosa van, addig ezen a szigeten több mint négymillióan élnek. És turistából is kicsit kevesebb van Gyulán, mint Kután.
Még ha a balinézek nem is szoktak volna rá a mindenféle csomagolt termékre, elég lenne az a több millió turista, akiknek palackos víz, dobozos kóla meg zacskós chips nélkül elképzelhetetlen a nyaralás. A hulladékgazdálkodás gyerekcipőben jár, és bizony elkeserítő látvány a mindenfelé felbukkanó szemétkupac.
Sokan a híres balinéz spiritualitás miatt érkeznek ide, ami a gyakorlatban gyakran nem jelent mást, mint hogy egy luxusresortban azon töprengenek, a reggeli jógafoglalkozás után lávaköves masszázsra menjenek-e, vagy légkondis taxival vitessék el magukat valami ősi templomhoz. Ennek nyilván nem sok köze van a mindennapokat meghatározó balinéz hitvilághoz. Noha a helyiek hindu vallásosságának lépten-nyomon láthatjuk a jeleit, a nyugatiak számára ez a hitvilág nehezen hozzáférhető.
A helyiek nem csináltak látványosságot a hitükből,
nem trombitálták össze a turistákat, hogy lefotózhassák a szertartásaikat. Mi is csak véletlenül vettük észre, hogy egyik délelőtt a hotel főnökasszonya néhány díszruhás alkalmazott kíséretében körbejárt, majd a kis csapat eltűnt bizonyos helyiségekben.
Mint kiderült, aznap a gépekben lakozó szellemeknek áldoztak, és kis ajándékcsomagokat helyeztek el az autókon, motorokon, generátorokon, kompresszoron. Amikor pedig egy búvárfelszerelést cipelő helyi asszony elesett, az egyik lány gyorsan engesztelő áldozatot helyezett el a hotelben levő kis szobornál.
Fantasztikus búvárélmények és fárasztó kirándulások, számunkra szokatlan, nagyon szép templomok és kedves, de a turisták pénzére vágyó helyiek, lenyűgöző tájak és a városokat elcsúfító sok szemét, mindez együtt Bali. A mérleg messzemenően pozitív, de
az élmény jóval összetettebb annál, mint amit az egyoldalú beszámolók sugallnak.
Bali valóságosabb és emberibb egy szimpla turistaparadicsomnál. Nem skanzen, hanem élő, vibráló sziget, milliónyi felfedeznivalóval.
Aki több időt tölt a szigeten, a rengeteg kötelező látnivaló mellett azt is megengedheti magának, hogy pár napig nem megy sehova, csak nézi a napfelkeltét, lubickol a tengerben, belelazul a helyi életritmusba, és időnként legurít egy Bintang sört. Ilyenkor nyilván arra is van esély, hogy barátságokat kössünk, és egy kis betekintést nyerjünk a helyiek életébe. Ha még egyszer eljutok a szigetre, feltétlenül több időt szánok erre.