Bohémtanya lett a legszomorúbb barakkból

Berlin nem került be a kedvenc városaim közé, de egy hétvégét nagyon is megért. Ódon hangulatú épületek helyett a négy fal közül menekülő németeket figyeltem.

Berlinről csak nagyon halvány emlékeim vannak korábbról. Az, amikor még egyetemistaként Svédországba vonatozva néhány órám maradt ott a csatlakozásig, és egy isteni Berliner sörrel öblítettem le az olcsó vacsorát. Vagy amikor az 1990-es német valutauniót megelőző nagy bizniszt kihasználva végigizgultam az átlépést a Checkpoint Charlie-n, nehogy elkobozzák a nálam lévő keletnémet márkát, amelyet Nyugat-Berlinben jó haszonnal átváltottak. Amúgy: szürke házfalak, savanyú emberek, kaszárnyahangulat és valami mindent átható szag, ami még ma is az orromban van.

A berlini fal maradványaiból mára turistalátványosság lett (Kattinson a képre a galériáért!) Forrás: Gaál Csaba - Origo

Ezek az emlékek azonban mind a Német Demokratikus Köztársasághoz, az NDK-hoz kötődnek, amely több mint 22 évvel ezelőtt megszűnt. Azóta felnőtt egy nemzedék, amely a kommunizmust és a béketábort csak a történelemkönyvekből ismeri, miközben Berlin nemcsak az újraegyesített Németország, de - kis túlzással - egész Európa fővárosává vált. Ezért is tűnt izgalmas dolognak felülni egy olcsó fapadosra (ma már nem kell fél napot zötykölődni a vonaton), és eleget tenni egy kedves baráti meghívásnak.

Picknick in der Natur

Az alig egyórás repülőút vizes látvánnyal kezdődött és azzal is zárult: a felszállás után a megáradt Dunát bámultam, az érkezés előtt pedig a nagy zöldben megbúvó, milliónyi kisebb-nagyobb tóban és folyóban gyönyörködtem, amelyeket pöttöm hajók szeltek át, partjaikon pedig nyaralók sorakoztak. Furcsamód ez az idilli kép az egész berlini hétvégén is bennem maradt, noha nem hagytuk el a fővárost.

A németek természetszeretete ugyanis nem ismer városhatárokat. Ez rögtön az első este kiderült, amikor kilátogattunk a Weissensee-re, a keleti városrész egy kedvelt kirándulóhelyére. Télen remekül lehet itt korcsolyázni a befagyott tó jegén, most viszont a szokatlan júniusi melegtől - és a magukkal hozott söröktől - megrészegült berliniek ellepték a tavat övező zöld területet.

Piknik a Weisser See partján Berlinben (Kattinson a képre a galériáért!) Forrás: Gaál Csaba - Origo

Nyitva volt még a strand is, ahol este 7 után is hatalmas volt a nyüzsgés. Ebben nyilván szerepet játszott, hogy itt, északabbra simán világos van este fél 10 felé. De azért kellett hozzá a helyiek megszállottsága is: ezen a strandon például már 1912 óta csobbannak a jéghideg - de tiszta - vízbe a lelkes berliniek. Viszont sehol sem láttam horgászt - még a halaknak is jó dolguk van.

A város Prenzlauer Berg kerületében laktunk, amely Berlin szétszakítása előtt jómódúnak számított, aztán a szovjet megszállás alatt lepusztult. Más városrészektől eltérően itt a háború jóval kevesebb pusztítást okozott, az épületek túlnyomó többségét még 1948 előtt építették. Mára ismét felkapott hely lett, a házakat felújították, sok sváb és fiatal költözött ide. Elég este végigsétálni a kiülős éttermekkel szegélyezett Kastanienallee-n, hogy megpillantsuk Berlin bohém arcát.

Essen, trinken, gut leben

Nemcsak itt volt szembetűnő, milyen jól élnek a berliniek. Az éttermek, a kávézók és a sörözők mind dugig voltak; ha valaki épp nem valamelyik parkban piknikezett, az biztos egy teraszon múlatta az időt baráti társasággal. A város egyébként is tele van eseményekkel, rendezvényekkel, vásárokkal. A németek nagyon jó közönségnek számítanak, mindenhová elmennek, minden teret és termet megtöltenek, minden érdekli őket. A szombati piac a Kolwitzplatzon vagy a híres vasárnapi bolhapiac a Mauerparkban persze más-más látogatókat vonz, de mindkettőn nagy élet volt. Már csak ezért is furcsa, hogy Berlin állítólag a szinglik városa, hiszen itt tényleg millió lehetőség van az ismerkedésre.

Berlin Gozsdu-udvara, a Hackesche Höfe (Kattinson a képre a galériáért!) Forrás: Gaál Csaba - Origo

Nem ez volt az egyetlen ellentmondás. A bohém életforma annak ellenére tipikus, hogy a város egyébként igen szegénynek számít, hiszen itt élnek a legtöbben állami segélyből. Ám az is igaz, hogy jóval olcsóbb az élet, mint más német városokban: 4-5 euróból simán jól lehet lakni. Özönlenek is a bevándorlók és a fiatalok a városba, aminek köszönhetően Berlin ma már egy igazi multikulti metropolisz, tele művészekkel és csavargókkal.

Bár nekem úgy tűnt, az őslakosok megbékéltek a kavalkáddal, sőt mintha kifejezetten előnyben részesítenék a török, olasz és vietnami konyha remekeit, elhatároztam, hogy német földön a német főztöt is kipróbálom. A mindenfelé árult curry wurstot keleti fűszerezése miatt nem találtam elég autentikusnak, a csülök viszont túl zsíros volt, így maradtam egy vagdalthússzerű ételnél barnaszósszal, főtt krumplival és dinsztelt vöröskáposztával, amelyet egy spandaui hentesnél kóstoltunk meg. Rosszat nem tudok róla mondani, de különösebben jót sem, mindenestre közelebb kerültem annak a megértéséhez, miért vették át a hatalmat a jóval izgalmasabb külföldi konyhák.

Spandau egyébként Berlin legnyugatabbi részén található, egy helyi mértékkel régies hangulatú, csendes városrész. Főként nyugdíjasok lakják, akikre az utcákon cirkáló készenléti orvosok vigyáznak. Szombat lévén épp vásár volt, a főtéren pedig egy korosodó zenészekből álló rockzenekar szórakoztatta a napozóágyakon söröző közönséget.

Több mint két évtizeddel a berlini fal leomlása után a különbség még mindig tetten érhető a város keleti és nyugati fele között. Ennek felfedezéséhez a városnéző buszok helyett érdemes inkább az Alexanderplatzról induló és jóval olcsóbb 100-as vagy 200-as emeletes helyi buszokra felpattanni, melyek épp a fontosabb nevezetességek mellett haladnak el. A tömegközlekedés nagyon jó, kivéve, hogy a hihetetlenül lassú jegyautomatáknál kialakuló sor miatt az utas könnyen lekésheti a járatát - lám, egy újabb ellentmondás.

Von Osten nach Westen

A várost átszelve diszkrét kövezet emlékeztet rá, merre húzódott régen a határ. Paradox módon mára a keleti oldal tűnt építészetileg a vagányabbnak. Itt ugyanis sok mindent felújítottak, és az új épületek is előremutatóbbak, míg az egykor csillogónak számító Nyugat-Berlin kissé elmaradottabbnak látszik a 70-es, 80-as évek építészeti stílusával.

Berlin összességében nagyon élhető, sőt szerethető hely, egyvalamit azonban még a mindenfelé látható daruk és állványok sem nem tudnak pótolni soha: a háborúban odaveszett történelmi épületeket. Persze az is felér egy időutazással, ha az ember végiggurul a Karl-Marx-Allee-n, de az inkább a katasztrófaturizmus kategóriájába tartozik. A más európai városokra jellemző hangulatot nem pótolják az amúgy ötletes épületdekorációk, az elhagyott sörgyárban berendezett mozi, vagy a mégoly zseniális építészeti megoldások sem, mint a német parlament alsóházának otthont adó Reichstag új üvegkupolája, ahová előzetes regisztráció után bárki felsétálhat.

Naplemente a Reichstag kupolájában (Kattinson a képre a galériáért!) Forrás: Gaál Csaba - Origo

Ahogy ott álltam a félgömb tetején, és körbenéztem a naplementében fürdő modern épületeken, épp valami ilyesmin töprengtem. Amíg vissza nem zökkentett egy mellettem nevetgélő, kissé kapatos lengyel turistacsoport. Hiszen ez a város pont erről szól: merengjünk el a múlton, de aztán lépjünk is tovább gyorsan, és gurítsunk le együtt egy jó korsó Berlinert!