Ronaldo szigetén mindenki elégedett a sorsával

A térkő tényleg építi a teret

Csipke, bor és Ronaldo. Rögtönzött felmérésem szerint a legtöbb embernek ez a három szó jut eszébe Madeiráról. No meg az, hogy ez az örök tavasz szigete. Sokkal többet én sem tudtam róla, és mivel jól használható útikönyvet sem találtam a szigetről, úgyszólván fejest ugrottam az ismeretlenbe.

Már az odafelé vezető út is kellemesen telt. A sziget legegyszerűbben a portugál légitársasággal közelíthető meg, amely még rendes meleg ebédet szolgál fel fém evőeszközökkel, mint a régi szép időkben. A landolás híresen izgalmas Madeirán, a sziget repterének ugyanis biztos helye van a tíz legveszélyesebb repülőtér listáján. A hegyekkel borított szigeten egyszerűen nem volt elég vízszintes felület, ezért a nem túl hosszú kifutópályát részben cölöpökre, az óceán fölé építették – mindebből azonban semmit sem láttam, mivel sötétedés után érkeztünk.

Februárban a négycsillagos hotelek is megfizethetők

Az utazást tervezve hamar világossá vált, hogy az Atlanti-óceánon megbújó, mindössze 800 négyzetkilométeres szigetet egy bázisról is fel lehet fedezni, így végre nem kellett mindennap bőröndből öltözködnöm. Bár általában előnyben részesítem a kis családi panziókat, Funchalban február elején még nem volt nagy pörgés, így 60-70 euróért nagyszerű négycsillagos szállásokat lehetett találni.

A szálloda medencéje mellett még februárban is lehetett napozni Forrás: Kisgyörgy Éva

Mellettük szólt az is, hogy ingyen volt a parkolás a bérelt autóknak (máskülönben a parkolás rémálom Funchalban), illetve hogy hosszabb gyalogtúrák előtt be lehetett lakni a gazdag reggelikínálatból. Azt nem mondanám, hogy holtszezon volt, itt ugyanis ez ismeretlen fogalom. A mindig kellemes, 18-25 fokos klíma miatt télen azok jönnek ide, akik a hideg ellen menekülnek, nyáron pedig azok, akik nem bírják a hőséget.

Van néhány kiemelkedő esemény, mint a szilveszteri tűzijáték, a februári karnevál vagy az áprilisi virágfesztivál, amikor egekbe szöknek a hotelárak, de ezeket leszámítva nagyon jó ár-érték arányban találni szállásokat. Némi keresgélés után a Four View Baia hotelt választottam, ami nagyszerű döntésnek bizonyult. A domboldalon fekvő szálloda nem volt messze a várostól, 10-15 perc alatt eljutottam a központba, de ahhoz azért elég távol volt, hogy ne hallatszódjon fel a város zaja, és elképesztő panoráma táruljon elém az öbölre.

Minden este ilyen naplementében gyönyörködhettem szállodám teraszáról Forrás: Kisgyörgy Éva

Funchalban remek tömegközlekedés van, a városban nincs szükség autóra. Vidéken is sok helyre el lehet jutni tömegközlekedéssel, de azért jóval kényelmesebb és gyorsabb a bérelt autó. A sziget úthálózata irigylése méltó, gyönyörűen kiépített autóutak vezetnek körbe rengeteg alagúttal és felüljáróval (amelyek itt valóban indokoltak). Az utak nem fizetősek, ellenben minden egyes lehajtónál egy táblán köszönik meg, hogy használtuk őket.

Az első nap alig tudtam betelni a látvánnyal. Madeira egy virágokkal teli oázis az Atlanti-óceánon, központja, Funchal amfiteátrumszerűen kúszik fel a hegyre a vízpartra települt régi városmagtól. Kellemes klímája már a 18. századtól vonzotta a turistákat, sőt régen tömegével jöttek a gyógyulni vágyó tüdőbetegek is. Kedvelt kirándulóhelye volt arisztokratáknak, íróknak, uralkodóknak és tudósoknak, akik nagyszerű kozmopolita hangulatot teremtettek. A hatalmas óceánjárókból érkező turistacsoportok ma is elárasztják a szigetet, de furcsa módon ez itt egyáltalán nem zavaró, a város elbírja ezt is.

Madeira virágokkal, növényekkel teli oázis az óceánban Forrás: Kisgyörgy Éva

Csipkét a csipkegyárból

Ha már a három húzónévvel kezdtem a beszámolót, essen szó először ezekről az ismertebb nevezetességekről. Valódi csipkét a legjobb egy üzemben keresni. A városi piac közelében levő Bordal csipkegyárat látogattam meg. Viszonylag fiatal, 1962-ben alapították, jelenleg ez a sziget egyik legnagyobb gyártóüzeme és exportőre, ahol negyvenezer mintával dolgoznak.

Maga a csipkegyártás több évszázados múltra tekint vissza, de a technológia alapvetően nem változott. Az első üzem, amely kifejezetten eladásra készített hímzett kelméket, az 1850-es években létesült, és néhány éven belül több tízezer nőnek adott munkát. A Bordal mai üzemében szívesen körbevezetik a látogatókat, és elmagyarázzák a teljes folyamatot.

Indigóval rajzolják a hímzés mintáját az anyagra Forrás: Kisgyörgy Éva

Az ősrégi szekrényekben tárolt régi és modern mintákat először egy vékony papírra másolják, majd a vonalakat egy speciális varrógéppel kilyukasztják. Ezt a papírt ráhelyezik a kihímzendő anyagra, majd megfestik indigóval, így a lukakon át az indigó megfogja az anyagot, kirajzolva a mintát. Ezeket az előrajzolt kelméket (terítőket, párnahuzatokat stb.) viszik el a környéken élő asszonyok kihímezni.

A hímzett anyagokat aztán alaposan kimossák, hogy megszabaduljanak az indigótól. Már csak a vasalás és a minőség-ellenőrzés van hátra, és ha mindent rendben találnak, az anyagra eredetigazolás kerül. Fontos, hogy ha valaki vásárolni szeretne, tudja, milyen jelzést kell keresni, különben minden bizonnyal Kínában gyártott tömegárut sóznak rá.

Itt nincsenek borvidékek, csak déli vagy északi lejtők

A bort is autentikus lelőhelyén, egy borászatban kóstoltam. Az egyik legnevesebb üzem, a Blandy’s Wine Lodge egy angol család tulajdonában van. Nagyon jó az idegenvezetés, pont megfelelő hosszúságú és tartalmú, élvezetes az előadás, a végén pedig kóstolhatunk.

Miután körbejártuk a borászatot, kóstolót is kaptunk Forrás: Kisgyörgy Éva

A legenda szerint úgy keletkezett az első madeirai bor, hogy a 17. században az Amerikába és a Távol-Keletre induló kereskedelmi hajókon a meleg hatására tovább érett a bor, és mire célba ért, sokkal zamatosabb, koncentráltabb lett. Ma is hasonló hőhatásnak teszik ki a bort, úgyhogy a madeirai nedűt nem pincékben, hanem fülledt padlásokon érlelik.

Néhány régi évjárat a borászatban Forrás: Kisgyörgy Éva

A szigeten nincsenek különböző termőtalajok, így nem léteznek eltérő borrégiók sem. A madeirai borokat mindössze koruk és édességük különbözteti meg egymástól, utóbbi pedig leginkább attól függ, hogy a déli, alacsonyabban fekvő napos területekről vagy az északi fekvésű, hegyvidéki, csapadékosabb feléről származik-e a szőlő. Ezek alapján száraz, félszáraz, félédes és édes borokat kínálnak, előbbi kettőt aperitifként, levesekhez, halakhoz és vadakhoz, míg az utóbbi kettőt desszertekhez, gyümölcsökhöz, sajtokhoz és csokoládéhoz.

Néhány furcsa múzeum és gyűjtemény

A sziget leghíresebb szülötte Ronaldo, akit tavaly önálló múzeummal tiszteltek meg, amelynek megnyitására természetesen hazautazott a legendás focista. Jól összeállított, modern kiállítás rengeteg fotóval, ereklyével, rajongói levelekkel (amelyek között magyar is akadt). Azokból a trófeákból, amelyeket Ronaldo csapata kapott, hiteles másolat van a tárlókban, de minden olyan tárgy, amit személyesen ő érdemelt ki, eredetiben van kiállítva.

Ronaldo aranycipellője Forrás:Kisgyörgy Éva

Ilyenek például az aranycipők vagy azok a focilabdák, amelyeket mesterhármasai után aláíratott a csapattársakkal. A kikötőben nagy szobrot is állítottak neki, minden turista lefotózza magát vele, mint ahogy itt, a múzeumban is. Nekem Ronaldóval kapcsolatban a legnagyobb rejtély végig az volt, vajon hol van akkora sík terület ezen a szigeten, ahol elfér egy focipálya. Mert ezen a csupa kiszögellés vidéken én egyet sem láttam.

Ronaldo életnagyságú szobra, amellyel szívesen fotózkodnak a látogatók Forrás: Kisgyörgy Éva

A turisták kedvencei még a botanikus kertek, amelyek minden évszakban gyönyörűek, de ez elmondható az egész szigetről. Ugyancsak népszerű a tobogán, azaz a szánkó, amellyel két vezető kíséretében leszánkázhatunk a város feletti hegyoldalról a fényesre csiszolt járdán.

A szánkópálya felső állomásán, a Funchallal egybeépült faluban, Montéban található az a templom, amely az utolsó magyar király, IV. Károly síremlékét őrzi, aki Madeirán halt meg, és akit 2004-ben boldoggá avattak.

A turisták ezrei által látogatott nevezetességek mellett sikerült felfedeznem néhány csemegét is. Az Universo de Memorias Joao Carlos Abreu gyűjtemény Madeira egykori turisztikai főtitkárának privát kollekciója. Az úr fiatal éveiben újságíróként, később turisztikai diplomataként járta a világot, és igen változatos gyűjteményre tett szert. Szerencsére munkájából adódóan nem kellett különösebben aggódnia a poggyászainak méreteiért.

Ebben a templomban nyugszik az utolsó magyar király Forrás: Kisgyörgy Éva

Úgy látszik, minden érdekelte, mert az ázsiai faragott maszkoktól a kortárs festményekig az égvilágon minden fellelhető a házban. A két nagy szenvedélye azonban a lovasszobrok és a nyakkendők: előbbiből 600, utóbbiból úgy ezer található a kollekcióban. A hetvenes éveiben járó úr körülbelül 90 országban járt, de a mai napig utazik, és tovább gyarapítja gyűjteményét. Bár komoly fejtörést okoz a szervezőknek, hova tegyék az új darabokat.

A piactól nem messze furcsa múzeumot találtam. Egy hatalmas csarnokban rendezték be az elektromosság történetét bemutató kiállítást – villanykörtékkel, relékkel, kapcsolódobozokkal, hatalmas turbinákkal és komplett kapcsolótermekkel. Nem tolongott a tömeg, amin nem is csodálkoztam. Azért ez elég rétegműfaj, azt hiszem.

Az elektromosság történetét bemutató kiállítás nem vonz tömegeket Forrás: Kisgyörgy Éva

Felfedeztem egy csodálatos könyvesboltot is. A Livraria Esperancat 1886-ban alapították, és csakhamar Madeira egyik kulturális kincsestára lett. 110 évvel később az eredeti tulajdonos unokája megvásárolta a könyvesbolttal szemben álló, 16. századi palotát, és oda költöztette át az egyre növekvő gyűjteményt.

A labirintusszerű szobákban 107 000 (!) könyv található, és az üzlet különlegessége, hogy ezek mind borítóval kifelé vannak elhelyezve. Ez egyébként a kontinens legnagyobb könyvgyűjteménye. Idegen nyelvű könyv kevés van, úgyhogy nem igazán tudtam vásárolni, de nagyon jó volt bolyongani egy ilyen útvesztőben.

Szívesen bolyongtam ebben a könyvlabirintusban Forrás: Kisgyörgy Éva

Az óváros leginkább színes ajtóiról nevezetes. Felkértek néhány művészt, hogy fessék ki a hanyatlásnak indult negyed kiürült, omladozó házainak fából készült ajtóit. A vidám festmények újra bevonzották a látogatókat a negyedbe, és az újjáéledt ajtók mögé kis műhelyek, éttermek, boltocskák költöztek. Mondhatnám, ezek az alkotások ismét megnyitották az ajtókat. Remek ötlet, Budapesten is van pár negyed, amelynek jól jönne egy ilyen kezdeményezés.

Művészek festették ki a hanyatlásnak indult negyed ajtóit Forrás: Kisgyörgy Éva

Elegancia feszengés nélkül

Amikor beléptem a város piacára, leesett az állam a hatalmas gyümölcsválasztéktól. Érdemes itt kezdeni az ismerkedést a sziget gasztronómiájával, péntek reggelenként különösen nagy a forgalom. A sok egzotikus gyümölcs mellett azok végtelen számú kombinációja is fellehető, például a banán-ananász kombó, amelyet hívhatnánk mondjuk bananásznak.

A banán és az ananász kereszteződése Forrás: Kisgyörgy Éva

A két leghíresebb madeirai fogás egyike az espedata, a fokhagymával és babérlevéllel pácolt, nyárson sütött marhaszelet. Köretnek fűszeres sült puliszkát adnak hozzá, amelyet hidegen kockára vágnak, és így szolgálják fel (milho frito). Ehhez is és szinte mindenhez kérés nélkül hozzák előételnek, illetve főétel mellé a fokhagymás vajjal kent kerek, lapos fehér kenyeret (bolo de caco).

A másik nevezetes specialitás az espada (fekete kardhal), amelyet eredeti formájában a piacon nézhetünk meg. Az éttermekben banánnal és maracujaszósszal szolgálják fel, és amilyen bizarr első hallásra ez a kombináció, olyan finom.

Az espada alapanyaga, a fekete kardhal Forrás: Kisgyörgy Éva

Az ínyencek is megtalálják számításukat a szigeten, van ugyanis néhány igazán jó étterem. Közülük is kiemelkedő Madeira egyetlen Michelin-csillagos étterme, az Il Gallo D'Oro. Ilyen helyeken az ételek minősége általában nem kérdéses, számomra általában azon áll vagy bukik, mennyire szeretem meg a helyet, hogy a vacsora minden tekintetben élményt jelent-e.

Itt maradéktalanul jól éreztem magam, mert úgy volt totál elegáns az étterem, hogy mégsem kellett feszengeni. Az is abszolút lejött, hogy nagyon szeretik a vendégeket és a munkájukat, és ez nagyszerű atmoszférát teremtett. Az étterem kizárólag este van nyitva, és minden este csak 40 főt szolgál ki. Kereslet és hely pedig lenne több is, de úgy érzik, hogy ennyit tudnak az általuk elvárt színvonalon hozni. Minden szombat este élő zenekart hívnak, és táncos mulatságot rendeznek, az elegáns idős hölgyek és urak pedig imádják ezeket az alkalmakat. A háromfogásos menü ára 49 euró, ami ilyen szinten jóval az európai átlag alatt marad.

De mi olyan jó ebben a szigetben?

„Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan” abban, mitől szeret bele annyi ember Madeirába. Mert hogy sokan beleszeretnek, az nyilvánvaló. Bárkivel elegyedtem szóba, visszatérő vendég volt, és amikor kíváncsiságból rákérdeztem a hotelben, ott is elmondták, hogy a vendégek nagyjából fele törzsvendég. Vannak, akik évek, évtizedek óta minden évben eljönnek egy-két hétre, de sok skandináv egyszerűen vesz itt egy villát, és Madeirán húzza ki a téli hónapokat. A szigeten naponta egy-három óceánjáró hajó áll meg, és bár azok utasai csak néhány órát töltenek itt, sokuk később hetekre visszatér.

A turisták többsége visszatérő vendég Madeirán Forrás:Kisgyörgy Éva

Ha a szigetet egy mondattal akarnám jellemezni, azt mondanám, hogy a karibi hangulat és a svájci rend ötvözete. Madeirának van egy határozottan laza, pálmafás, szubtrópusi hangulata, ugyanakkor abszolút jól szervezett, és végtelenül tiszta. Sehol egy szemét, de még egy cigarettacsikket sem láttam az utcákon. Funchal hangulatához nagyban hozzájárulnak csodálatosan térkövezett utcái, terei. Az ember egyrészt repeső örömmel, másrészt pici irigységgel nézi az itteni vidám, kreatív és precízen lerakott utcaköveket.

A térkő tényleg építi a teret Forrás: Kisgyörgy Éva

A szigetlakók végtelenül barátságosak. Nem tudom, ez az alaptermészetükből fakad-e, vagy abból, hogy pontosan tudják, a turizmusból élnek, de mindegy is. A lényeg, hogy mosolyognak, segítőkészek, és abszolút megbízhatóak. Tökéletes a közbiztonság, egyedül utazó nőként nem volt bennem semmi félelem se a hegyi ösvényeken, se pedig este a belvárosban.

Magyar mentalitáshoz szokva szinte felfoghatatlan, milyen elégedettek itt az emberek a sorsukkal. Bár nincsenek anyagilag túlságosan eleresztve, abszolút boldogok azzal, amit az élettől kaptak. Mosolyogva mondják, milyen jó itt élni: gyakran süt a nap, itt a tenger, szépek a hegyek. A helyiek világnézete nagyjából így foglalható össze: nem vagyunk gazdagok, de mindenünk megvan.

A helyiek szeretnek itt élni, úgy érzik, mindenük megvan Forrás: Kisgyörgy Éva

A helyiek elégedettsége, kiegyensúlyozottsága átragad a látogatókra is. Én legalábbis úgy éreztem, hogy hátrahagytam a gondokat, és egy időre feltöltődtek az akkuim. Ha gondtalan, nyugodt kikapcsolódásra vágyik valaki, akkor jó szívvel tudom ajánlani ezt a kis eldugott, de viszonylag könnyen elérhető szigetet.

A szigeten tett túrákról a következő részben olvashatnak.